Nagy N. Péter: Az elhallgatás ára
Életbevágó és megoldhatatlan: az orvosoknak sem tudunk béruniót teremteni. Sokan elmennek, mert szakmájuk könnyen hordozható és nagyon keresett. Tudjuk, ahogy azt is, hogy nincs unió szabad munkaerő-áramlás nélkül, azzal pedig ez jár. Egyre kevésbé jutunk orvoshoz egy fontos szabadságjog érvényesülésének következtében. Gyógyíthatatlan dilemma? A tünetek szerint az. Amikor erről beszéltem, Németországban élő hozzátartozóm visszakérdezett: hány arab orvos ment, menekült át rajtatok? Talán maradtak volna többen. Kérdezte tőlük ezt valaki is?
Megdöbbentem magamon. Ez a kérdés fel sem merült bennem. Még csak a tagadás szintjén sem. Blokkolt a tabu. Nem csak engem. A kritikus utóbbi három évben unión kívüli országból egyetlen orvos sem jelentkezett magyarországi munkavégzésre, miközben rengetegen végeznek itt. Becslések szerint egyébként százötven, az arab világból származó orvos dolgozik itt a nyugodtabb idők dicséretére.
Hatékonyan épült fel a tabuk egy egész rendszere. Rögtön az első, az alapvető: Orbán Viktor szerint a liberalizmus „blablája” szabadította rá a világra a nemzetállamokat és a kereszténységet veszélyeztető népvándorlást. A haza rontására törő erőket pedig vissza kell szorítani, és nem vitatkozgatni róluk. A liberalizmusról nem tárgyalunk. Akaratlan partnere a kérdéskör eltaszításában sok ellenfele is, amikor a populizmus, így Orbán térhódításáért és egyébként is minden rosszért a neoliberalizmust kárhoztatja. Ahogy a kormányzat a liberalizmusról nem érvel, csak átkozza, ők a neováltozattal vannak így.
Ez is tabusított helyzet. Pedig a teljes politikai-gazdasági világ, amelyben az életünket éljük, a szabadságok értelemszerűen liberális rendszerén alapul, azokén, amelyekről itt már beszélni sem szabad. Viszont
az, amit Orbán Viktor és követői liberalizmusnak neveznek, nem más, mint a kortárs kereszténydemokrácia és szociáldemokrácia létezésének és hitvallásának alapja.
Csak ráadásként viszik az ügyet a téma szólistái, a liberálisok.
Befelé fordulva immár: lehet beszélni itt fizetős egészségügyről, felsőoktatási tandíjról? A 2008-as népszavazás óta ez praktikusan tiltott téma. A gyakorlatban pedig fizetős az egészségügy. Az jut gyors diagnózishoz és biztosan gondos kezeléshez, aki megfizeti a magánellátást. Jó módszer. Azt mondják például privátban a fájós térdedre, hogy egymillió-kétszázezer a tisztítása. Persze hogy nincs várólista. Te is továbbállsz. Megtudod, máshol százezerért megcsinálják. Ha ez sem megy, besántikálsz az állami sor végére.
Minek erről beszélni? És a fizetős felsőoktatásról? Csökkentik az állami helyek számát, lehetővé teszik a fizetős képzést, és már ott is vagyunk, ahol az egészségügyben. Beszélünk róla? Alig. És a kereszténységről? Arról a világvallásról, amelyet Magyarország véd a Nyugat vonakodása ellenére is? Az az ország, ahol a Magyar ifjúság 2016 című reprezentatív felmérés szerint még azok közül is egyre kevesebb fiatal vallja hívőnek magát, akik egyházi iskolákba jártak. Igaz, a 168 Órának interjút adó vallásszociológus, Kamarás István szerint mind többen hisznek nem egyházias módon a túlvilágban, a feltámadásban. De léteznek-e az országban ateista érvek? Nemigen találkozni velük, mindinkább tabuk.
Orbán Viktor most karácsonyi írása szerint amikor meghúzzuk önazonosságunk határait, akkor ekként a keresztény kultúrát jelöljük meg. Nem arról van szó, hányan járnak templomba vagy hányan imádkoznak őszintén, írja, hanem a kultúráról. Fontos különbségtétel, legalább ő mer önmagával vitatkozni. De a Pew Research Center legutóbbi világfelmérésének magyar fejezetével is kellene, amely szerint „a magyar társadalomban a nagy többségnek van egyháza, de sokan csak névlegesen tartoznak oda (…) a magukat katolikusnak vallók negyede saját bevallása szerint nem hisz Istenben, a hagyományos egyházi vallásosság jelentősen visszaesett: a teljes népesség 9, de a magukat katolikusnak mondóknak is csak 12 százaléka megy templomba legalább heti rendszerességgel”. Biztos, hogy a kereszténységet védjük a határon?
Tabu nálunk az élsport imádata is. Kötelező, és kész. Miközben csak az elmúlt néhány évben is több vezető orvos használta a tételt, amely szerint ahol az élsport kezdődik, az egészség nagyjából be is fejeződik.
Mindahányan tabuk vagyunk, hiszen számosságunk kérdése sem vitatható. Erős állam lakosságának gyarapodnia kell, ez kikezdhetetlen alapelv. Mi viszont növekvő mértékben fogyunk, tavaly több mint 32 ezer emberrel. Előbb-utóbb szankciók következnek. Pedig kétségbeesésre még a hatalomnak sem lenne oka. Gondoljanak a sokat hivatkozott zsidó-görög-keresztény örökségre. A forrásoknál mindenhol néhány millió embert találunk. És a felismerés lehetőségét, hogy nem feltétlenül a mennyiség minősít egy népet.
Csak legyenek szavak e felismeréshez. Mert most úgy állunk, hogy ha majd eljön a beszéd ideje, azt vesszük észre, hogy már megint nincsenek szavaink, gondolatokat hordozni képes, kiérlelt fogalmaink. Fölfalták őket a tabuk.
