Mátyás Győző: Színház az egész
Azt eddig is tudtuk, hogy a honi hatalom képviselői és csatolt részei az abszurd nagymesterei, már-már irracionális dimenziókba képesek emelni tevékenységük akármely elemét. Bár egy-egy, a közjó szempontjából eszement és amorális intézkedés, projekt esetében azért azt pontosan ki lehet venni, hogy melyik hatalmi csoport partikuláris érdekeit szolgálja. Nyilván az úgynevezett színháztörvény mögül is kilóg az egyébként teljesen irracionális, sőt gonosz megfontolások „lólába”, de ettől még az abszurd bámulatos megújításának tekinthető egy olyan törvény, amelynek végrehajtási rendelete ellentmond magának a törvénynek. Sőt, hogy átmenjünk a szuperabszurd birodalmába, még a törvényt kihirdető Magyar Közlönyből is kétféle jelent meg – mint azt többen jelezték.
Az Emmi természetesen kiadott egy sértődött reagálást, hogy itt már megint mindenki hülye, csak ők a Clint Eastwood. Oké, de azért egy dologról mindannyian elfeledkezünk, arról, hogy itt pályázatról van szó. Vagyis a független színházak könyöröghetnek alamizsnáért, és ha a kényúr úgy dönt, akkor juttat. És éppen most láthattuk a példáját annak, hogy ez a kényúr konkrétan hogyan dönt. A „2019. évi Előadó-művészeti szervezetek többlettámogatása” nevű pályázaton – amely az elvont taót helyettesítené – az Átrium színház pályázatát forráshiányra(!) hivatkozva utasította el az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET). (Ezen a pályázaton több milliárd forintot osztottak szét, többek között olyan, fideszes politikusokhoz köthető cégeknek, amelyeknek annyi köze az előadó művészethez, mint M. Lőrincnek az üzleti invencióhoz.)
De hát tudjuk, a hatalom most már egy jó ideje igyekszik ráncba szedni a kultúrát, még pontosabban megfegyelmezni a balliberális nemzetvesztőket és kútmérgezőket. Vagy ahogy Székely Csaba, a zseniális Tíz című opusz szerzője írta a minap a hvg.hu-n: „Szűzi tisztaságú kultúrpolitikusainknak szinte semmit sem kell ugyanis tenniük a balliberális biohulladék felpiszkálásáért. Már az is elég, ha színházigazgatókat szeretnének cserélgetni politikai alapon, a sok balliberális torzszülött máris utcára kúszik, mint valami undorító mocsári pióca, és hisztizni kezd, hogy miért nem gyalázhatja szabadon a mi keresztény értékeinket.”
Amúgy igen, pontosan arról van szó, hogy az autoriter rezsimek számára mindenkor vörös posztó a szabad szellem, az autonóm művészet, mert az mindig is kritika, sőt nevetség tárgyává fogja tenni a szellemtelen elnyomó hatalmat.
Természetesen a nemzetellenes, deviáns, elfajzott művészetet (Entartete Kunst! – Florian Henckel von Donnersmarck is megemlékezik a híres kiállításról a Mű szerző nélkül című filmjében) meg lehet rendszabályozni az állami támogatás visszatartásával, a tao megszüntetésével. Így első lépésben ki lehet nyírni a független társulatokat. Aztán az igazgatók lecserélésével rendet lehet tenni a kőszínházakban is. A hatalmat és lakájaikat nem fogja zavarni, hogy így csak rombolni lehet, műveket létrehozni nem. Persze ha képesek lennének alkotni, nem is akarnának rombolni.
A gyakorlatban már most is működik valamiféle politikai természetű „szelekció”. Ahogy Spiró György nyilatkozta: "Nevek vannak, akikben megbíznak és nevek, akikben nem bíznak meg. (…) Művek Magyarországon nincsenek betiltva, és mégis, egyes intézményekben vannak ilyen-olyan listák, amelyek személyekre vonatkoznak. Műveket életükben nem is olvastak azok, akik ezeket a listákat létrehozzák. Nem értenek hozzá, inkompetensek."
Hát igen, tessék megnézni, hogy ebben a mostani kultúrkampfban milyen nívójú figurák gyalázkodnak, rágalmaznak és dezavuálnak a hatalom soraiból, micsoda figurák mernek(!) egyáltalán bármit is mondani művészeti kérdésekben. „Zaklatószínház”, ezt a „szellemességet” sikerült kinyögnie az egyik lucidus elméjű fideszbiberachnak. Egy olyan hatalom képviselőjének, amely hatalom már hosszú ideje gátlástalanul és kedvtelve abuzál egy egész országot.
