Mátyás Győző: Deja vu
Az volt a társadalmi fejlődés csúcsa, amikor az egész rendszert már főként a gyűlölet tartotta össze. Kár, hogy olyan hirtelen lett vége. Túl voltunk a két perces szeánszokon, már a szüntelen, folyamatos gyűlölet uralta az életet. Mindig kellett valamilyen ellenséget találni, akit vöröslő fejjel átkozhattak az utálatra dresszírozott alattvalók. A liberálisokat, a demokratákat, a melegeket, a gender hallgatókat, a romkocsmák népét, a pirézeket. És működött. Legalábbis a Párt sikeresen teremtette meg a félelem légkörét. Még úgynevezett népi konzultációkat is tartottak arról, hogy kit kellene éppen leginkább gyűlölni. Ha nem gyűlöltél, azonmód gyanússá lettél. És a következő percben te lehettél a gyűlölet tárgya.
Változtak ugyan a gyűlölködés aktuális céltáblái, de Goldstein örök volt. Az volt a legünnepibb alkalom, amikor őt kellett utálni. Az már-már olyan volt, mint a régi szép idők Két perc gyűlölete. Goldstein volt a főáruló, a Párt első számú mocskolója. Minden későbbi bűn, amelyet a Párt ellen elkövettek, minden árulás, szabotázs, eretnekség, elhajlás közvetlenül az ő tanításaiból fakadt. Még élt és tovább tervezte valahol az összeesküvéseket: valahol a tengeren túl, hatalmas birodalma és kifogyhatatlan tőkéje védelme alatt, vagy talán - mert néha ilyen hírek is terjengtek - valami rejtekhelyen. Sohasem lehetett pontosan tudni, hogy hol mérgezi a levegőt. Abból is látszik a feneketlen gonoszsága, hogy állandóan alakot váltott, mint valami globalista kaméleon. A párt rendelt Oroszországból speciális Goldstein-érzékelőket is, de hiába. Volt, amikor migránsnak álcázta magát, hogy a füstös képivel ijesztgesse a becsületes magyar embereket. Máskor Brüsszel alakját öltötte magára és Manneken Pis-ként rávizelt a rezsicsökkentésre.
De a legnagyobb bűne az volt, hogy megbélyegezte a Párt diktatúráját, azt hirdette, hogy az illiberális demokrácia valójában autokrácia, szólásszabadságot, sajtószabadságot, gyülekezési szabadságot és gondolatszabadságot követelt, a hatalmi ágak szétválasztását. Nyitott társadalmat meg a jog uralmát.
A különös csak az volt, hogy bár Goldsteint mindenki gyűlölte és megvetette, s bár elméleteit mindennap s napjában ezerszer is megcáfolták, szétzúzták, nevetségessé tették dobogókon, a teleképen, újságokban és könyvekben, s kimutatták róluk, hogy szánalmas, mindennek ellenére úgy tetszett, befolyása nem csökken. Mindig akadtak éretlen alakok, akik szinte várták, hogy elszédítse őket. Nem múlt el egyetlen nap sem, hogy a Gondolatrendőrség ne leplezett volna le az ő irányításával működő kémeket és szabotőröket. Ő volt a parancsnoka annak a hatalmas árnyékhadseregnek, az összeesküvők földalatti hálózatának, amely az állam megdöntésére tört. Rafinált demagógiával próbálta az előretolt helyőrségeit civilszervezeteknek maszkírozni, amelyek az elesetteken, a jogfosztottakon segítenek, és küzdenek a hatalmi önkény ellen. De a Párt végtelen bölcsessége leleplezte a gaz, fondorkodó összeesküvőket. Azt is kiderítették, hogy Goldstein egy valóságos ügynökképzőt működtet, amit egyetemnek álcáztak. Itt valóságos szellemi kútmérgezés folyt, mindenféle mágiák és varázslatok révén plántálták bele a fiatalságba Goldstein dekadens perverzióit, mint a kritikus gondolkodás, önálló véleményalkotás. Hogy milyen veszélyes központ volt ez, mutatta az is: mikor a Párt be akarta záratni ezt a diverzáns fészket, Goldstein nemzetközi tiltakozó akciókat szervezett, meg tüntetésre bujtogatta a megtévesztett embereket. Akik egyenesen arra vetemedtek, hogy szabadságot követeljenek, és a Vezér orra alá dörgöljék, hogy ő, aki egykor „hazaküldte” a szovjeteket, most megmerényli a magyar szabadságot, ahogy az oroszok kezére játssza a hazát.
Suttogtak egy borzasztó könyvről is, ez azoknak az eretnekségeknek a gyűjteménye volt, amelyek Goldsteintől származtak, s titokban járt kézről kézre. Olyan szörnyűségekről esett szó benne, mint liberalizmus, demokrácia, szabad piac, meg mindenféle szépelgő emberi jogi handabanda. Címe nem volt. Ha egyáltalán szó esett róla, úgy emlegették, hogy: a könyv.
Aztán valahogy lábra kapott a suttogó propaganda arról, hogy van egy másik, híres könyv, annak címe is van: 1984. És arról is szólt ez a suttogó propaganda, hogy az a könyv mennyire aktuális.
A Párt ideológusai pedig elkezdtek azon morfondírozni, hogy esetleg be kellene tiltani azt a könyvet.
