Mátyás Győző: Amerika másnap(os)
Lehet, hogy valójában Kanada épít majd falat az amerikai határra Trump győzelme után? Mert annyian ígérték, hogy akkor inkább „disszidálnak”. Igaz, nagyrészt tojásfejűek meg csepűrágók, azok meg csak rinyáljanak, (sőt, ajvékoljanak) mondják a most triumfálók. Nos, a rinyálás meg is van. A The New Yorker véleménycikke egyenesen Az amerikai tragédia címet viseli, nyilvánvaló utalással Theodore Dreiser híres könyvére. „Trump sokkoló győzelme, elnökké emelkedése émelyítő esemény az Egyesült Államok és a liberális demokrácia történetében” – írja a szerző. „Trump elnökké választása tragédia az amerikai köztársaságra és az alkotmányra nézve, a nativizmus, az autoritarianizmus, a nőgyűlölet és a rasszizmus erőinek diadala itthon és külföldön”.
Na helyben vagyunk, mondják itt fel Trump támogatói a szokásos litániát arról, hogy elmegy a sok tojásfejű libsi a polkorrekt dumával a sunyiba, ezek nem tanulnak semmiből, mert állandóan csak rasszistáznak, megbélyegzik a más véleményen lévőket, mindig csak ők akarják megmondani a tutit. Na ebből lett elég, ezért „győzött az igazság”.
Az a csavar ebben – a diskurzus ironikus fintora –, hogy Trump támogatói, anélkül hogy észrevennék, még úgyabbul művelik azt, amivel az, úgymond, valóságtól elszakadt, dogmáik sáncai mögül kilátni képtelen liberális „elitet” vádolják. Stigmatizálják a fantomizált ellenfelet, és még karakánabbul dugják homokba a fejüket a valóság elől. Hiszen attól még, hogy Trump az ő jelöltjük, attól még igaz, hogy a figura szerint a nők disznók, undorító állatok, a mexikóiak erőszaktevők, a globális felmelegedés meg csak egy kínai kitaláció. S minderről a hívek vagy nem vesznek tudomást, vagy azt mondják, mindez nem számít. Egyik rosszabb, mint a másik. (Amúgy meg, aki azt hiszi, hogy mindez csak kampányfogás, annak ajánlom a The Atlanticon megtalálható videót egy januári, burlingtoni gyűlésről, amikor az ellene kétségkívül hangosan tüntetőket Trump kivezettette a teremből. Eddig akár rendben is lenne, csak közben azt az utasítást adta a biztonságiaknak, hogy „vegyék el a kabátjukat és lökjék ki őket a mínusz tíz fokba”. Íme az őszinteség tömény dózisban Trump módra.)
Ezzel együtt: az amerikai politikai-gazdasági osztály nagyon is rászolgált a „kokira”, amit kapott, csak a világ nem érdemelt meg egy ekkora „sallert”.
A belterjes, kétes üzleteivel és hatalmi játszmáival elfoglalt „elit” sok jó szót tényleg nem érdemel. (Micsoda szógyalázás ez mellesleg! Az elit az a Chicago Philharmonic meg a Royal Shakespeare Company, ezek csak politikusok meg haszonleső seftesek.) A mindinkább a gazdagok játszóterévé váló országban tényleg egyre nagyobb tömegek rettegnek a leszakadástól, vagy érzik kilátástalannak az életüket. S ők valóban úgy látják: velük senki nem törődik, őket magukra hagyta a hatalom. Obama kétségkívül tett kísérletet a helyzet javítására, de a „crony capitalism” természetét ő sem változtathatta meg. Hogy a polgazdosztály mennyire nem értette a helyzetet, arra éppen Hillary Clinton jelölése a példa. A legrosszabb kandidátus, akit csak kiállíthattak: hosszú politikusi múlt, beágyazottság az establishmentbe, zűrös üzleti és közéleti ügyek, komoly problémák a hitelesség és szavahihetőség terén.
Trump (a queens-i Torgyán) viszont cinikusan kihasználta a nép elégedetlenségét s haragját, és jól meghekkelte tulajdonképpen egész Amerikát.
Bámulatosan bizarr paradoxonokat produkált.
Sikerült a korrupt hatalommal küzdő kívülről jött messiásnak, elitellenes kommandósnak beállítania magát, miközben ezer szállal van bekötve ebbe a politikával szorosan együtt bizniszelő globál üzleti szférába, sőt ennek a privilegizált gazdasági mandarin rétegnek egyik kétes hírű szimbóluma. De a „változást” ígérő figura szerepének betöltéséhez már az is elég, hogy Trump legalább formálisan nem politikus.
Elhitette, hogy az ő menetelése és győzelme a valódi demokrácia diadala, miközben a választók tájékozatlanságára építő, hazugságokkal, demagóg szólamokkal operáló manipuláció alapjaiban mond ellent a demokrácia eszméjének. De hát ez a demokrácia legújabb változata: deMOCKracy.
A Trump-jelenség annak kétségbeejtő bizonyítéka a politikai szférában, hogy mennyire mélyen benne élünk a „látszatcivilizáció” korában, ahol már nem számítanak a tények, az igazság csak egy konstrukció, az erkölcsi érték viszonylagos, a valóságot a virtualitás helyettesíti. „A dolgot, ő magát” hiába néznéd, ami számít, csak a látszat.
Mindez persze nem következhetett volna be, ha a posztmodern társadalomfejlődés termékeként a politika nem alakul át szinte minden ízében spektákulummá, szórakoztatóipari showbiznisszé valahol a wrestling és az amerikai futball között. (Amely átalakulást nem csekély mértékben formálta e bizonyos „elit” – hogy aztán most jól ellene forduljon az egész cirkusz.) A politikus látványelemként lett a show része: nem érvelni akar, hanem feltűnni a sokaságnak, nem a programját akarja bemutatni, hanem a tömeg tetszését akarja elnyerni. És ebben a műfajban Trump otthon van, ráadásul a körülmények is kedveztek neki. Most ugyanis – sok okból – a politikai spektákulum egy hőzöngő, nagyhangú demagógra vevő. (Tengernyi elemzés jelent meg az amerikai elnökválasztásról, de a lényeget legjobban az ottani Big Brother széria most futó darabjának egyik szereplője fogalmazta meg: „egy valóságshow-sztár lett az Egyesült Államok elnöke”)
Ebben az össznépi politikai valóságshowban Trump adta el magát jobban, dacára annak, hogy – Larry M. Bartels, a Vanderbilt egyetem professzorának szavait idézve – „politikailag tartalmatlan, emberileg tisztességtelen kampányt folytatott”.
És most az egész világ azt találgatja, vajon mit fog csinálni elnökként.
Ez a posztvalóság, a látszatcivilizáció diadala: egy gátlástalan szemfényvesztő úgy nyeri el a világ legfontosabb pozícióját, hogy senkinek fogalma sincs, alkalmas-e rá, és mit fog a poszttal kezdeni.
Mondják, hogy a liberális demokrácia képes az önkorrekcióra. Ha így van, a Trump-jelenség lehet utolsó figyelmeztetés, hogy ideje volna mélyen magunkba nézni. De jelentheti a vég kezdetét is, azt, hogy amit liberális demokrácián értettünk, az többé nem helyrehozható.
