Lakner Zoltán: Egy vagy eggyel több?
Egyetlen hiteles ellenzéki jelölt állítása a cél mindenütt, ez sarkallta Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármestert és más ismert közéleti személyiségeket új mozgalom indítására. A Mindenki Magyarországa Mozgalom alapítói úgy vélik, a 2014-es siófoki és a 2015-ös veszprémi választás mellett a Fidesz idei legyőzése Hódmezővásárhelyen, Balmazújvárosban és a fővárosi XV. kerületben egyaránt azt igazolják: az ellenzéki indulók számának leszorítása kulcskérdés. Az áprilisi parlamenti választáson elszenvedett ellenzéki vereség fő okának szintén a széles körű jelöltállítási koordináció elmaradását tartják.
Abban aligha van vita, hogy az egymást aprító ellenzéki szervezetek magatartásukkal a kormánypártot segítik. Nemcsak a szavazatok szétforgácsolása, hanem amiatt is, hogy komolyan vehetetlenné teszik a Fidesz leváltásával kapcsolatos fogadkozásokat. Amennyiben az igazi pártok eljátsszák a komolyságukat, a választók hitehagyottak maradnak, valamint több esély nyílik a kamupártoknak, legyenek azok a Fidesz által ringbe küldött szavazatfosztogatók vagy a zavarosban halászó kampánypénz-nyerészkedők. Az ellenzéki erőkoncentráció, az indulók számának redukálása tehát kétségtelenül fontos kérdés.
Ha azonban közelebbről szemügyre vesszük a mozgalom indulásáról hírt adó Facebook-posztban felsorolt példákat, valamint azokat a voksolásokat, amelyekben a mozgalom elnökségi tagjai érintettek voltak, akkor árnyaltabb képet kapunk a problémáról.
Veszprémben, a kétharmadot „lebontó” 2015-ös időközi képviselő-választáson Kész Zoltán 42 százalékos eredménnyel győzött, úgy, hogy a Jobbik és az LMP is állított jelöltet. 2018-ban Kész magasabb részvétel mellett két és fél ezer szavazattal többet szerzett, mint három évvel korábban, de ez most csak 32 százalékra volt elegendő. A Fidesz jelöltje abszolút többséget kapott, ahogyan 51 másik választókerületben is országszerte. Ez nem azon múlt, hogy ismét volt a mezőnyben jobbikos és LMP-s jelölt. Ahogyan volt Pécsett is 2018 áprilisában, mégis győzött Mellár Tamás. Nem nyert viszont a szintén mozgalomalapító Hadházy Ákos, akinek a javára tavasszal Szekszárdon visszalépett az MSZP. A Fidesz itt is 50 százalék feletti eredménnyel nyert. Siófokon 2014-ben a széles körű ellenzéki támogatottságú független polgármesterjelölt kiütötte a város fideszes kiskirályát. A 2018-as országgyűlési választáson a siófoki központú egyéni kerületben a mozgalomhoz csatlakozó Magyar György mellett indult az LMP és a Jobbik jelöltje is, de a Fidesz újfent 50 százalék fölé jutott.
Ami Hódmezővásárhely, Balmazújváros és a XV. kerület példáját illeti, valóban sokat nyomott a latban, hogy az ellenzéki pártok vagy egyöntetűen támogattak egy erős, történetesen egyik esetben sem pártjelöltet, vagy legalábbis nem indítottak rá saját embert. Csakhogy ugyanez történt a VIII. kerületben is, mégis simán nyert a kormánypárt.
Mindez nem cáfolja, hogy szükség van együttműködésre, ám az eredmények sokfélesége jelzi, rengeteg más tényező is szerepet játszik. Ilyenek a településen fennálló támogatottsági viszonyok, a Fidesz helyi állapota, a jelöltek ismertsége és tekintélye, a kampánymunka minősége. Fontos szerepe lehet az országos politikai légkörnek is.
A polgármesterré választását követően országos politikai felelősséget is magára vállaló Márki-Zay Péter mindenütt keményen beszél arról, hogy mára kiépült az új pártállam. A tét az, meg lehet-e a fideszes pártállamot fékezni, korrupciója letörhető-e, fel lehet-e szabadítani az embereket a félelem alól. Igaza van abban, hogy ezt csak egy komolyan vehető, például magát nem önkéntesen felszeletelő ellenzék érheti el, de az már kérdés, hogy ez elsődlegesen az összefogáson múlik-e.
Egy minapi sárvári rendezvényen Márki-Zay arról beszélt, a „kutyaütő ellenzéki pártoknak” meg kell mutatni, hogy össze lehet fogni. Kisarkítva a nem csak őt foglalkoztató dilemmát, vagyis az ellenzéki pártok állapotát, valódi kérdésként merül fel, vajon a népszerűtlen és sikertelen ellenzéki pártok egymás mellé terelése növeli-e az értéküket. Talán igaz, hogy ily módon felelősségteljesebb hozzáállást mutatnának, viszont továbbra sem válna világossá, mi az, amit új világ gyanánt kínálnak a fideszes korrupció helyett. Olyan ellenzék még a világon nem volt, amelyik ne kelt volna ki a kormányzati korrupció ellen. Ennek az indulata messzire vihet egy mozgalmat, de arról nem sokat mond, ő maga hogyan politizálna. Ha pedig Márki-Zay maga is kritizálja az ellenzéki pártokat, akkor logikus-e ezeket a pártokat túléléshez segíteni? Igaz, Márki-Zay arról is beszélt, hogy szerinte nem irányzatok között húzódik a választóvonal, hanem a becsületes embereket kell mindenünnen megtalálni.
Előbb-utóbb bizonyára kiderül, az új mozgalom jelöltkiválasztási missziója milyen viszonyban van a levegőben lógó előválasztási tervekkel. De talán ennél fontosabb kérdés, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom közvetítő, véleményklíma-formáló vagy jelöltállító szerepet kíván-e játszani.
Ez utóbbi sem ördögtől való, ám ebben az esetben a jelöltek számának redukálására tett erőfeszítés a szereplők számának növelésével indul.
