Lakner Zoltán: A félelem végkiárusítása

2018. április 7., 16:59

Szerző:

A propagandamutatvány eléri csúcspontját. Nem elég, hogy kultúránk és életformánk végveszélyben forog, a keresztény magyarság maholnap nem ehet disznóhúst és minaretek magasodnak majd a budapesti horizonton. Ennél is kézzelfoghatóbb félelemre van szükség.

Itt és most, a kampányhajrában kell éreznie a választópolgárnak, hogy nem babra megy a játék, hanem a pénzére, arra a pénzre, amelyet az állam, a kormány és személyesen Orbán Viktor ad neki.

Az csak az egyik veszedelem, hogy a migrációval, a betelepítéssel jön a terror, a bűnözés és mindenfajta kulturális probléma. Ezen a ponton Lázár János a romaintegráció hatszáz éves kudarcáról, vagyis az integráció lehetetlenségéről értekezett. Pár hete maga a miniszterelnök is megrovóan mutogatott a romákra Miskolcon, mondván, van baj velük is épp elég, nem kell nekünk újabb problémás népesség. Ám a legfőbb, azonnal jelentkező probléma gazdasági természetű lenne, ha az ellenzék nyerne, és nekiesne a kerítésnek, mint azt Orbán szolnoki kampánygyűlésén pár tucat híve elé tárta. Ha egyszer elrontjuk, nem lehet kijavítani, a baj pedig azonnal bekövetkezik. Már júniusban be kellene fogadni tízezer embert, állítja a kormányfő. Őket el kellene tartani, s Novák Katalin pártalelnök teljes komolysággal emlegeti a fejenként kilencmillióba kerülő migránsok propagandatételét.

Ez a teher, az állítólagos tízezer befogadottal beszorzott állítólagos kilencmillió forint Orbán szerint kinyomná a szuszt a magyar gazdaságból.

Eszerint 90 milliárd forint pluszkiadás hozná el a végromlást. Miheztartás végett: ez, mondjuk, az új Puskás stadionra szánt összegnek kevesebb mint a harmada. Elég rosszul állhatunk.

A kormány nem pusztán azt mondja, hogy másra kellene költeni ezt a pénzt, hanem azt, hogy ez maga a pénzügyi összeomlás. Arról aztán nem beszélve, hogy a kormánypárt szerint az ellenzék laktanyákba, sőt magánlakásokba költöztetné a fránya migránsokat. A Fidesz szerint az egyik miniszterelnök-jelölt személyesen méri fel e célból az ingatlanállományt, ami teljesen életszerű. Az persze biztos, hogy a Fidesznek soha nem jutna eszébe a kínzóan hiányzó bérlakásokra kalkulációt végezni, csakis a betelepítésekről lehet szó.

Úgyhogy aztán nyolc év kemény munka, izzadsággal kivívott (n)eredmények után, ha az ellenzék győz, nyárra a nyakunkon lesz tízezer menekült, lefullad az ígéretes fejlődés, a nagyszobába betelepítik a terroristagyanús, bűnöző, sokgyerekes migránsokat, akikre temérdek pénzt kell költeni, ezért nem jut majd egy vas se a magyaroknak családtámogatásra, nyugdíjra. Egyáltalán, nem lesz semmi. Csak migráns meg Soros, akik személyesen szedik el az összekuporgatott kis pénzünket.

Perceken belül itt az országgyűlési választás, és a Fidesz most azokat is el akarja érni, akiknek a keresztény kultúra feletti aggódás elvont, meg azokat is, akiket nem taglóz le a szörnyű perspektíva, hogy egész Magyarország olyan lesz majd, mint Bécs.

Ezért itt a végső érv, hogy egy esetleges új kormány alatt azonnal elveszik tőled azt a pénzt, amelyet a kormány rád akart költeni abból, amit nem lopott el, és amit Kósa Lajos nem készült államkötvénybe fektetni.

Fotó: Merész Márton

A kampányba, lám, a történelmi narratívák mellé végszóra megérkeztek a materiális szempontok. Oly nagy a pénztárcánkra leselkedő közvetlen veszély, hogy a kormány úgy megvédi, mint a nemzeti együttműködés hajnalán az állampolgárok magánnyugdíj-megtakarításait.

„Először is azt a gondolatot kell mindenhova eljuttatnunk, hogy Magyarország minden polgára tudhassa, veszélybe került minden, amiért az elmúlt négy évben keményen megdolgoztunk” – ez a 2002 áprilisában a Testnevelési Főiskolán elhangzott híres-hírhedt Orbán-beszéd egyik kulcsmondata. Akkor talált rá a választási harcban álló miniszterelnök a veszély témájára, akkor dolgozta ki a szimbolikus és az anyagi félelmek összekapcsolásának mutatványát.

2018-ban minden korábbinál nagyobb erővel, nagyobb felületen, nagyobb gátlástalansággal és nagyobb tét mellett akarja eladni a tizenhat évvel korábban először bevetett politikai terméket, a félelmet. Ehhez ért, ebben utazik, ezt adta nekünk. Ez Orbán.

Ennek a politikának a megállítására csakis akkor kaphat egyáltalán esélyt az ország, ha Orbánnal ugyanaz történik, ami 2002-ben. Veszít. 

Mivel az Egyesült Államok kormányzata ma azt szeretné – a magyar nép érdekeivel megegyezően –, hogy Magyarország alkotmányos demokrácia legyen, a magyar kormány pedig ezt nem szeretné, halkan kijelenthető, hogy a magyar nép valódi érdekeinek előmozdítását – bár aligha tehet érte bármit – az Egyesült Államok kormányzata szorgalmazza, a magyar kormány pedig nem.
A Hunyadiak koporsóit azért nyitották fel, hogy DNS-mintát vegyenek belőlük. Ezekből megállapítják Mátyás király „Y-kromoszómás haplocsoportját”, azaz a „férfiágon öröklődő genetikai markereit”. A tudás birtokában a székesfehérvári osszáriumból kiválogatnák Mátyás király csontjait, összeraknák a csontvázát, majd eltemetnék. Kezdetnek. Mert utána jönne a többi király.
Így érkeztünk meg a 25 év alattiak mentességéhez. Mire is lesz ez jó? Kellemes lesz nem fizetni adót, de ettől például még nem lesz jobb a fiatalok helyzete a munkaerőpiacon – itt a legmagasabb a munkanélküliség. Azért, mert több nettója lesz a fiatalnak, még nem éri meg jobban felvenni, alkalmazni. Ha pedig nem talál munkát, másodlagos, hogy mennyi a kedvezmény és a mentesség.
A gyakorlat azt mutatja, hogy a felhasználó  a szolgáltató önkényének ki van szolgáltatva és ezekben az esetekben gyakran sérülnek a szólászabadsághoz fűződő alkotmányos jogok. Nem csak és nem is elsősorban Trump elnökről van szó, hanem nagyon sok névtelen, ismeretlen felhasználó alkotmányos jogairól.
A magyar kormánypropaganda, vagyis az állami talpat vehemensen nyaló sajtó egésze a washingtoni Capitol Hillen zajlott történéseket olyan kifordított logikával, olyan elferdített interpretációval, olyan valóságellenes tálalásban, olyan szemérmetlen hazudozással és olyan lelketlen, lehetetlen, szemfényvesztő álmagyarázatokkal adta elő, hogy még a leginkább elszánt Trump-hívők sem találhatták volna ki ennek forszát, minthogy nem is találták, mert nekik valóságosan is legfeljebb kisebb csúsztatásokra futotta.