Kiss Judit Ágnes: Veled is megtörténhet

Télen mindig több szó esik a hajléktalanokról. Aggódunk értük, sajnáljuk őket, felhívjuk a Menhely Alapítványt, ha az utcán látunk valakit, vagy meleg kabátot, takarót viszünk neki. Amit átlagos életszínvonalon, úgynevezett középosztálybeliként el se tudunk képzelni, hogy mi is kerülhetünk hasonló helyzetbe. Hogy a hajléktalanság állapota velünk is megtörténhet.

Nem, nekem van lakásom, van jövedelmem, nekem van családom, vannak barátaim, velem ez nem fordulhat elő. És így óhatatlanul valami lesajnálásféle vegyülhet az együttérzésünkbe. Pedig bárkivel megtörténhet. Csak mindenkinek más kell hozzá. Van, akinek elég egy svájci frankos bankhitel, másnak egy válás vagy egy haláleset. Állásvesztés olyan korban, amikor már csak a fiatalabbak kellenek a munkaerőpiacra. Egy súlyosabb, hosszan tartó fizikai vagy pszichés betegség. Égbe szökő albérletárak. Lakásmaffia vagy adóhatóság. Tőzsdekrach. Háború. Valami.

Csukd be a szemed, és gondold végig: veled minek kellene történnie, hogy egyszer csak ne legyen fedél a fejed fölött?

Megtörtént.

Eleinte azt hiszed, lesz, aki befogad. És eleinte talán tényleg van. Aztán lassan érzi az ember, hogy terhére van rokonnak, barátnak, talán nem is kell hangos összezördülés, kimondott konfliktus, csak tapinthatóvá tömörül a feszültség, és jobb menni, vadidegenek közt meghúzódni egy szállón, ha akad hely, menni „a híd alá”. És onnan vajon van visszaút? És hogyan? Létezik-e megtartó, felemelő szociális háló? Hová mehet, akinek nincsen hová? Hiszen senki nem úgy jött a világra, hogy az életcélja egy aluljáró és egy üveg kannás bor legyen!

Nem igaz, hogy egyből az utca. Ott vannak a fapadosnak becézett éjjeli menedékhelyek, ha nem vagy ittas. Csak a holmidat tedd a fejed alá, még úgy sem biztos, hogy nem lopják el. Kényelmesen el lehet férni nyáron, amikor sokkal többen töltik az éjszakát a szabad ég alatt. A krízisidőszak november végén kezdődik és a fagyok elmúltáig tart. Akkor hosszú sorok állnak már jóval az esti beengedés előtt a szállók kapujában.

A fapados télen bogártanyává változik. Ágyi poloska, csótány, hiába a mindennapos takarítás, aki kukázik, bármit behozhat, és hiába tartja magát valaki tisztán, a bogarak az ő szekrényébe, ágyába is befészkelik magukat.

Ehhez képest az átmeneti szálló már luxus: a nap 24 órájában bent lehet tartózkodni, bár egy tízágyas hálóterem nem nagyon nevezhető otthonosnak. Innen is vezet fölfelé út az önálló lakhatás felé. Léteznek egyágyas szobák, az már szinte saját lakás, a térítési díj pedig töredéke a piaci áraknak. Aki ilyen magasra jut a hajléktalanok hierarchiájában, annak egy – indokolt esetben két – éve van, hogy stabil jövedelemre tegyen szert és saját lakáshoz, albérlethez jusson.

Munkát találni Budapesten a legkönnyebb, lakást találni a legnehezebb. Egy harminc négyzetméternél is kisebb lyuk kerül most ötmillió forintba a város legrosszabb hírű környékén. Az albérleti árak az utóbbi néhány évben egyre magasabbak, havi nyolcvanezer alatt lehetetlen önálló lakást találni, az egyhavi kaució helyett mindennapos a két-, egyre több helyen a háromhavi összeg. Ezt még az átlagfizetésből sem lehet finanszírozni, nemhogy egy ennél alacsonyabb bérből. Ha az egy – indokolt esetben két – év eltelik, és nem sikerült önálló lakhatáshoz jutnod, kezdheted elölről, a ranglétra legaljáról: mehetsz újra a fapadra. Mint egy szadista társasjátékban, amikor a cél előtti mezőben is kihúzhatod a Lépj a start mezőre! kártyát. Önkormányzati bérlakás alig akad, sorakoznak a lelakatolt, bedeszkázott vagy épp befalazott lakások a belvárosi kerületekben, amelyeket a ház állagának rovására is így óhajt az önkormányzat az önkényes lakásfoglalóktól vagy a trehányul fizető bérlőktől megvédeni.

Meddig tart a jól ápolt, gondozott hajléktalanság, amiből a kívülálló semmit nem vesz észre? És hány kudarc kell, hogy még lejjebb csússz?

Mit teszel, ha gyereked van? A hajléktalanság – érthető módon – azonnali ok a gyermekvédelemnek, hogy ideiglenesen gondozásba vegye a kiskorút. Ha lesz lakásod, jövedelmed, újra magadhoz veheted. De lesz? Amikor a legtöbb munkahelyen szóba sem állnak azzal, akinek nincs bejelentett állandó lakcíme? Amikor az otthontalanság elég ok az elbocsátáshoz? Amikor az albérleti hirdetések jó részét így adják fel: kisállat és gyerek kizárva? A családok átmeneti otthonaiban, az anyaotthonokban mindenütt féléves várólisták. Van, ahol a jövedelemhiány, a hajléktalan-előélet eleve kizáró ok. Lesz hová vinned a gyerekedet? És ha lesz, vajon mikor? Lesz benned erő kivárni, vagy előbb leterít a kétségbeesés? Amikor feladod, hiszen arra sem telik, hogy az ország másik részén intézetben elhelyezett gyerekedet a születésnapján meglátogasd. Amikor elkezdesz inni, mert jobb az a tompultság. És akkor azt se bánod, ha már nem engednek be a fapadosra részegen, és az utcán töltöd az éjszakát. Amikor már nem is hajléktalan vagy, hanem csöves. Amikor már nincs másod, csak amit a testeden viselsz. Amikor tarhálsz, és italra költöd, és az éjszakai buszokra jársz melegedni, ahol elhúzódnak tőled, mert büdös vagy. Amikor már az alulfizetett és agyonterhelt szociális munkások is lemondtak rólad. Amikor már te sem nézed magad embernek.

Akkor már csak az van hátra, hogy egy januári éjszakán kíméletesen végezzen veled a fagy.

Nyisd ki a szemed. Újra otthon vagy. Van lakásod, családod, jövedelmed. Veled nem történt meg. Csak megtörténhet.