Mátyás Győző: Nőügyek

Nem akarnám a szükségesnél is drámaibbnak láttatni a helyzetet, bár a helyzet ezt nagyon is megkívánná, ám ha jól desifrírozom a történteket, a honi státuszférfiak (szégyenükre, voltak köztük nők is) kedden a magyar parlamentben megerősítették dicsőséges hitvallásukat (az asszonynak a konyhában a helye, illetve az asszony verve jó) és az asszony a konyhában verve jó címmel parlamenti határozatba is foglalták.  

A KDNP elnevezésű politikai trollképződmény által beterjesztett nyilatkozat romlott és hipokrita. Különösen szép megnyilvánulása az érzékenységnek és a humánumnak, hogy akkoriban látták jónak előállni egy ilyen macsó manifesztummal, amikor a bezártság miatt családokon belüli erőszak növekszik, és tragikus esetek is előfordulnak. A parlamenti többség álságos és propagandisztikus indokok alapján elutasította az Isztambuli Egyezmény ratifikálását, ismételt bizonyságot adva annak a szemléletnek, amelyik a nőket a háztartási alkalmazott és a szexuális játékszer kombinációjának tekinti, és másodrendű lényeknek tartja.

De hát mit csodálkozunk ezen abban az országban, ahol a VEZÉRszólam úgy hangzik: „Nőügyekkel nem foglalkozom.” Amihez szubdominánsként társulnak a 2-es személyi számú polgártársainkról a magyar ugarra pökött házelnöki szavak. Az életünk kétségkívül át van itatva hímsovinizmussal és nőellenességgel, így egy dologban a politikai nyilatkozat nem hazudik – és ez elég lehangoló –, abban hogy ez a beállítódás jellemző a társadalom többségére.

És erre az érzületre játszik rá szokásos cinizmusával a hatalom. 

Csakhogy az Isztambuli Egyezmény ratifikálásának elutasításával a kormány a bevett otromba hímsovinizmuson is túllépett. Nem lehet ezt a gesztust másképpen értelmezni, minthogy áttételesen kinyilvánították: számukra „nem ügy” az, amit az egyezmény hangsúlyosan előtérbe állít. A nők és gyermekek bántalmazása, üldözése. Lehet ugyan álságos módon hivatkozni arra, hogy a honi jogrend bünteti az ilyen bűncselekményeket, ami igaz, de e helyütt nem ez a kérdés.

Az Isztambuli Egyezmény a konkrét, fontos jogi kezdeményezések mellett ugyanis egyfajta szimbolikus deklaráció, amelyik kimondja, hogy a nők, a gyermekek védelme prioritást élvez, kiemelt ügy. Nem suvasztható be pusztán a büntetőeljárás procedurális keretei közé. Ennek deklarálása pontosan azért lenne fontos, mert hozzájárulhatna a társadalomban uralkodó avitt és kártékony szemlélet megváltoztatáshoz. Egy ilyen fordulat kezdeményezésében éppen az uralkodó kurzusnak kellene elöl járnia, nem véletlen, hogy nem teszi. Végtére is legfőbb szándéka, hogy konzerválja a hímsoviniszta elnyomáson, a nők hátrányos megkülönböztetésén alapuló uralmat.

Az elutasítás okai, az „érvek” kiábrándítóak.

Az egyik, hogy az egyezménynek volna valamiféle „genderszemlélete”. Nos, nincs neki, fejezetei és cikkei vannak. Kétségkívül igaz viszont, hogy a humánus világszemléletnek része az a felfogás, mely tiltja a nők ellen nemi alapon elkövetett erőszakot, abúzust, elnyomást. Ez tükröződik az egyezményben. 

Sokadszorra nem tudom megfejteni, hogy a hatalmon lévők tudatlanságból vagy/és merő rosszindulatból torzítják el a gender jelentését, és teszik meg a nem létező genderideológiát fő gonosszá, amelyik úgy pusztít, mint a Soros-métellyel beoltott zöldkommunista ármány. A gender studies egy tudomány, amelyik a társadalom által konstruált nemi szerepeket vizsgálja, illetve azt kutatja, hogy ezekből miféle ellentmondások és igazságtalanságok keletkeznek. Az Isztambuli Egyezmény szövege egyébként tartalmazza ugyan a társadalmi nem fogalmát az indokolatlan joghátrányok, a diszkrimináció tilalma tekintetében, a nők elleni nemi erőszakot azonban nem specifikusan érti (tekintve hogy a nőket biológiai lényként éri konkrét szexuális erőszak).

A másik ok, amiért a mi hős honizéink elutasították az egyezmény ratifikálását, „a társadalmi nemek alapján előnyöket biztosító bevándorlás”. Szépen összehozták a gendermunust a migránszombival.

Most komolyan, miféle lelki diszpozíció kell ahhoz, hogy valódi előnyökről prelegáljanak olyan nők kapcsán, akik országukban lánykereskedők fogságából szöknek, vagy akiknek megcsonkítják a nemi szervét? Jogosulatlan előny volna, ha megmenekülnek kíntól, szenvedéstől? Tényleg? Azzal, hogy a mi dicső többségünk elutasítja a ratifikálást, egyben kibújik „a visszaküldés tilalma” alól is, ami hangsúlyos passzusa az egyezménynek. 

„61. cikk „a nőkkel szembeni erőszak védelmet igénylő áldozatait — jogállásuktól vagy tartózkodási helyüktől függetlenül — semmilyen körülmények között ne küldjék vissza olyan országba, ahol életük veszélyben lenne, vagy ahol kínzásnak, embertelen, magalázó bánásmódnak vagy büntetésnek vetnék alá őket”. 

Az embertelenség milyen szintje kell ennek elutasításához?

Tudom, hogy nincs olyan ügy, amit pőre propagandisztikus nyerészkedés céljából a hatalom ne tudna „összemigránsozni”, ha az érdekei úgy kívánják. De ez esetben a szó szoros értelemben menekültekről lenne szó, és nem migránsokról.

Persze migráns az, akit ők annak mondanak.

A parlamentben elfogadott politikai nyilatkozat bornírt, álságos és embertelen.  Amilyen a regnáló hatalom.