Fazekas Csaba: Orbán Viktor, Isten kegyelméből…
Nem véletlen, hanem „Isten kegyelmének megnyilvánulása”, hogy ma Magyarország élén keresztény, hitvalló kormány áll – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a reformáció 500. évfordulóján rendezett állami-egyházi (már-már államegyházi) ünnepségen. Aki kicsit is járatos a történelemben, ismerős neki a szókapcsolat, hiszen évszázadokig kezdődött minden király megnevezése azzal, hogy „Isten kegyelméből uralkodó…” X. Y., valamely ország királya, hercege, fejedelme. Újabb pillanat az Orbán-rendszer szellemi alapvetésében, amely felerősíti a régóta – egyelőre számottevő visszhang nélkül – kongatott vészharang hangját.
Azt, hogy Orbán Viktor finoman szólva viszolyog a felvilágosodással kezdődő európai alkotmányosság, a modern demokratikus jogállamiság értékeitől – legyen szó az állam-egyház szétválasztásáról, az állam magánéletbe való be nem avatkozásáról, az állam ideológiamentességéről –, eddig is tudtuk, de a középkor hatalomfelfogásához való nyílt visszatérés meghirdetése, programszerű deklarálása még egy kissé azért meg tudott hökkenteni.
Arra, hogy saját kormányzását Isten kegyelméből eredezteti, csak két magyarázat lehetséges:
Bár az elmúlt évek tapasztalatai alapján semmi okunk rá, mégis tételezzük fel jóindulatúan, hogy Orbán Viktor csak az ünnep emelkedett hangulatának hatása alatt akart valami nagyon nagyot és ájtatosan keresztényit mondani, de egyébként fogalma sincs arról, amiről beszél. Elfogadhatnánk ezt, ha valaki a hívei vagy egyházi szekértolói közül elhatárolódna a megfogalmazástól, megpróbálná magyarázható túlzásnak beállítani, árnyalni – az egyébként vakítóan egyértelmű – gondolatsort, de eddig nem tett erre kísérletet senki, és valószínűleg nem is fog. Vagy próbálkozhatnának álnaiv Szentírás-magyarázattal, hiszen Pál apostol maga írja: „nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől, és amely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek” (Róma 13,1), de a legkisebb alapműveltséggel rendelkező, gondolkodni képes embernek is szöget ütne a fejébe, hogy akkor eszerint Sztálin is Isten kegyelméből lett volna az SZKP főtitkára, Hitler a németek Führere, Kim Dzsongun Észak-Korea diktátora, és Antall Józsefet is ugyanaz az isteni akarat tette magyar miniszterelnökké, mint Gyurcsány Ferencet.
2. Ezzel szemben Orbán Viktor alighanem komolyan beszél, és meg van arról győződve, hogy valóban az Úristen személyes intézkedéseként lehet ő Magyarország miniszterelnöke, immár két alkalommal is újraválasztva. Bár valóban lehet ebből vicceket, Facebookot elárasztó mémeket gyártani, ez bizony nagyon veszélyes dolog, nem szimpla elszólás, hanem következményei vannak. Ugyanis minden, amit modern demokráciának nevezünk, annak gyökere nagyjából a 17–18. században született, majd elterjedt felismerés volt, mely szerint a hatalom nem természetfölötti, hanem nagyon is evilági eredetű (ezért is lehet a kormányzás jó vagy rossz), nem Isten helyezi pozícióba az uralkodókat, főispánokat, később a köztársasági elnököket és másokat. A hatalmi konstrukciókat (jókat és rosszakat) egyaránt emberek hozták létre, saját támogatottságuknak, elképzeléseiknek és lehetőségeiknek megfelelően. A hatalom forrása ennek megfelelően kizárólag „a nép”, ez teszi lehetővé, hogy X. vagy Y. hatalmi pozícióba kerüljön, vagy onnét ki. Azt hihettük sokáig, hogy ez a gondolat elég mélyen befészkelte magát az európai politikai kultúrába, erre jön a saját küldetéstudatába lassan belebolonduló, pár évtizede még ateista, ma ájtatos műkeresztény magyar miniszterelnök, aki közli, hogy ő a hatalmát Isten kegyelméből eredezteti.
Orbán ezzel sutba dobta az európai alkotmányos jogfejlődés több évszázados hagyományát, és meghirdette a középkorhoz való visszatérést. Ez aligha túlzás. (Mondjuk saját Alaptörvényére is fittyet hány, amelyben ugyanis szó szerint szerepel, hogy a „közhatalom forrása a nép”.) A magyar kormány politikai döntéshozatalába viszont innentől logikusan kerülhet be az „Isten akaratára” mint érvre való hivatkozás, ami egyrészt teljesen önkényesen használható (Istentől az újságírók nehezebben tudnak kérdezni, mint a fideszes képviselőktől, bár utóbbi is majdnem lehetetlen), másrészt újabb és újabb cselekvésre, egyre hajmeresztőbb politikai kalandokra készteti az önmaga isteni kiválasztottságában hívő miniszterelnököt. „Isten akaratára” hivatkozva nagyon sok szörnyűséget követtek már el, és félelmetes azt látni, hogy Orbán mennyire hajlamos újmódi „keresztes hadjáratok” hirdetésére. Ráadásul az ellenségkép is fogyaszthatóbb. Ha mi cselekedjük Isten akaratát, akkor ellenfeleink mindahányan a sátán cimborái. (A Soros ellen rózsafüzérrel hadakozó Aradszki András világképe pontosan beleillik ebbe.)
Ha Orbán miniszterelnöki kijelölésére az Úristen ekkora gondot fordított, akkor pedig nyilván a kormányfő minden döntését a Szentlélek vezetése és sugalmazása alatt hozza meg, legyen szó Soros elleni gyűlöletkampányról, rezsicsökkentésről, stadionépítésről vagy Andy Vajna kaszinókoncessziójáról. Nyilván azt is gondolja egyben, hogy hatalmának végét is Isten fogja majd kijelölni. A középkor királyait az Úr nem demokratikus választások útján mozdította el hatalmukból, hanem meghalasztva magához szólítá őket, majd újabb megbízást adott vala az uralkodóház öröklési szabályai szerint a sorban következőnek.
Nem is annyira vicces belegondolni, hogy Orbán talán tényleg kész lehet egyszer a királyság államformájához való visszatérésre, ha épp olyan kedvében kel fel. Addig viszont újra bevezetheti saját megnyilatkozásaikor a királyi többes beszédmód használatát, vagy felelevenítheti a régi oklevelek akár latin nyelvű bevezető formuláit. Például: „Dei Gratia Hungariae Primus Minister…”, vagyis „Isten kegyelméből Magyarország miniszterelnöke”.
Esetleg még egy másik régi elemet is beleillesztene ebbe a sorba: „semper”, vagyis: „örökké”.
