Előválasztás és közvélemény-kutatások

Megmondó-exhibicionisták önképe ellenére gyakran előfordul, hogy egy szerző – még ha területének ismerője is – kevésbé informált, mint maga az olvasó. Jelen esetben sincs ez másként, hiszen az olvasók már nagy eséllyel tudják, ki nyerte az előválasztásokat helyben, kik jutottak be a második fordulóba. Előzetesen Dobrev-Karácsony-Jakab hármassal számolt a közvélemény, legalábbis az általános támogatottságok, továbbá a valós vagy vélt szervezeti erők ebbe az irányba mutattak.

A részvételi arány várakozáson felüli e sorok írásának pillanatában. Úgy, hogy egy előzmény nélküli intézményről beszélünk, azaz leginkább a nagyon elkötelezett ellenzéki szavazók döntik majd el az első fordulót, és azt, kik lesznek az egyéni jelöltek. Ők a győzelemhez szükséges minimumfeltétel. További kutatások kellenek, hogy megtudjuk, a résztvevők mikor döntötték el, hogy elmennek, ebből megérthetjük, mennyire csak az elkötelezettek jelentek meg. Azt is érdemes vizsgálni, hogy a választói döntésekben (főleg az egyéni választókerületi jelölt esetében) a logók mellett mennyire játszottak szerepet a lokális viták vagy az adott jelöltek személyei is.

Viszont a közvélemény-kutatók már biztosan jól vizsgáztak méréseikben, lévén fent sem voltak a pályán. Kutatásaikkal eleve nem tudtak igazán reális helyzetet felmérni. Mielőtt a védekezésnek tetsző érvelést folytatnám, azt is meg kell jegyeznem: sajnos számos előválasztás-kutatást úgy közöltek, hogy sem a pontos kérdéssel, sem pedig a válaszadási lehetőséggel nem voltak tisztában az olvasók. Egy kevéssé ismert jelölt esetén a párt neve mankó a válaszadónak, ha viszont az nincs ott, egy ismertebb jelölt akár népszerűbbnek is bizonyulhat – legalábbis a kutatásban.

A kutatások most még annyira sem tudtak iránytűvel bírni, mint egy országos választáson. Mindez nem jelenti azt, hogy ne lett volna informatív erejük, mégis leginkább a pártok kampányának aktuális állásának visszacsatolásai voltak. A kutatások adatfelvételi módszertől függetlenül is nagyon magas, néha irreálisan magas részvételi hajlandósággal találkoztak méréseikben. Ezért nagyfokú torzulásokkal kellett számolni. Mivel az előválasztás most debütál, még a korábbi tapasztalatokból fakadó korrekciós lehetőségek sem voltak adottak.

Az előválasztás mozgósítási verseny, várható hatékonyságáról az érdeklődés ellenére sem bírhatunk információkkal a kutatás pillanatában. Egyes szimpátia- vagy támogatottsági adatok (e kettő nem ugyanaz, a hírmagyarázók egy része mégis gyakran egymás szinonimájaként használja) kvázi egy jelöltek iránti elköteleződési-, aktivitási helyzetet mérhettek, mintsem azokból bármiféle kockázatmentes következtetést le lehetett volna vonni.

A politika tévúton jár, amikor azt gondolja, hogy a hírversenyben megjelenő kutatásról való tudás, mint véleménybefolyásoló tényező, lecsorog majd a választók szintjére. A közvélemény-kutatás általi közvélemény-konstruálás nyilván soha nem fog kikopni, de érdemes végiggondolni, hogy ilyen fragmentált médiakörnyezetben, az úgynevezett figyelemgazdaság korában, mennyire érdemes erre csak ezért forrásokat allokálni. Nem a kutatások szükségessége, relevanciája vagy indokoltsága ellen érvelek. Ám ez már nem a 2000-es évek elejének nyilvánosságszerkezete, és a kutatások sem úgy működnek, mint az injekciós tű: elolvastatjuk a választókkal, akik majd az egyszeri élménytől megváltoztatják vagy megerősítik percepciójukat. Nem fogják.

A közvélemény-kutatásoknak kevéssé volt módjuk arra, hogy reális választási helyzetet modellezve, azaz minden torzítás kizárását maximalizálva kérdezzenek. Ezért nem is lenne célszerű azzal nyomasztani őket, hogy nem látták előre a láthatatlant (pl. mozgósítási kapacitások, politikai napirend, előzménynélküliségből fakadó kihívások). A közvélemény-kutatók tehát kevéssé vizsgáztak, a pártok szervezetei viszont annál inkább. Kiderül, melyik jelöltnek és pártnak vannak szimpatizánsai, de nincs szervezete, melyik bír szervezettel, de szimpatizánssal nem, és melyiknek van mindkettő.

De ezt a tudást a második forduló felülírhatja.

(A szerző politikai elemző, az IDEA Intézet kutatási igazgatója. Kiemelt kép: 168 óra illusztráció, grafika: Nagy László.)