Előválasztás és közvélemény-kutatások

Hasonló témájú cikkeket a 168 óra hetilap legfrissebb számában olvashat.

2021. október 2., 09:00

Szerző:

Megmondó-exhibicionisták önképe ellenére gyakran előfordul, hogy egy szerző – még ha területének ismerője is – kevésbé informált, mint maga az olvasó. Jelen esetben sincs ez másként, hiszen az olvasók már nagy eséllyel tudják, ki nyerte az előválasztásokat helyben, kik jutottak be a második fordulóba. Előzetesen Dobrev-Karácsony-Jakab hármassal számolt a közvélemény, legalábbis az általános támogatottságok, továbbá a valós vagy vélt szervezeti erők ebbe az irányba mutattak.

A részvételi arány várakozáson felüli e sorok írásának pillanatában. Úgy, hogy egy előzmény nélküli intézményről beszélünk, azaz leginkább a nagyon elkötelezett ellenzéki szavazók döntik majd el az első fordulót, és azt, kik lesznek az egyéni jelöltek. Ők a győzelemhez szükséges minimumfeltétel. További kutatások kellenek, hogy megtudjuk, a résztvevők mikor döntötték el, hogy elmennek, ebből megérthetjük, mennyire csak az elkötelezettek jelentek meg. Azt is érdemes vizsgálni, hogy a választói döntésekben (főleg az egyéni választókerületi jelölt esetében) a logók mellett mennyire játszottak szerepet a lokális viták vagy az adott jelöltek személyei is.

Viszont a közvélemény-kutatók már biztosan jól vizsgáztak méréseikben, lévén fent sem voltak a pályán. Kutatásaikkal eleve nem tudtak igazán reális helyzetet felmérni. Mielőtt a védekezésnek tetsző érvelést folytatnám, azt is meg kell jegyeznem: sajnos számos előválasztás-kutatást úgy közöltek, hogy sem a pontos kérdéssel, sem pedig a válaszadási lehetőséggel nem voltak tisztában az olvasók. Egy kevéssé ismert jelölt esetén a párt neve mankó a válaszadónak, ha viszont az nincs ott, egy ismertebb jelölt akár népszerűbbnek is bizonyulhat – legalábbis a kutatásban.

A kutatások most még annyira sem tudtak iránytűvel bírni, mint egy országos választáson. Mindez nem jelenti azt, hogy ne lett volna informatív erejük, mégis leginkább a pártok kampányának aktuális állásának visszacsatolásai voltak. A kutatások adatfelvételi módszertől függetlenül is nagyon magas, néha irreálisan magas részvételi hajlandósággal találkoztak méréseikben. Ezért nagyfokú torzulásokkal kellett számolni. Mivel az előválasztás most debütál, még a korábbi tapasztalatokból fakadó korrekciós lehetőségek sem voltak adottak.

Az előválasztás mozgósítási verseny, várható hatékonyságáról az érdeklődés ellenére sem bírhatunk információkkal a kutatás pillanatában. Egyes szimpátia- vagy támogatottsági adatok (e kettő nem ugyanaz, a hírmagyarázók egy része mégis gyakran egymás szinonimájaként használja) kvázi egy jelöltek iránti elköteleződési-, aktivitási helyzetet mérhettek, mintsem azokból bármiféle kockázatmentes következtetést le lehetett volna vonni.

A politika tévúton jár, amikor azt gondolja, hogy a hírversenyben megjelenő kutatásról való tudás, mint véleménybefolyásoló tényező, lecsorog majd a választók szintjére. A közvélemény-kutatás általi közvélemény-konstruálás nyilván soha nem fog kikopni, de érdemes végiggondolni, hogy ilyen fragmentált médiakörnyezetben, az úgynevezett figyelemgazdaság korában, mennyire érdemes erre csak ezért forrásokat allokálni. Nem a kutatások szükségessége, relevanciája vagy indokoltsága ellen érvelek. Ám ez már nem a 2000-es évek elejének nyilvánosságszerkezete, és a kutatások sem úgy működnek, mint az injekciós tű: elolvastatjuk a választókkal, akik majd az egyszeri élménytől megváltoztatják vagy megerősítik percepciójukat. Nem fogják.

A közvélemény-kutatásoknak kevéssé volt módjuk arra, hogy reális választási helyzetet modellezve, azaz minden torzítás kizárását maximalizálva kérdezzenek. Ezért nem is lenne célszerű azzal nyomasztani őket, hogy nem látták előre a láthatatlant (pl. mozgósítási kapacitások, politikai napirend, előzménynélküliségből fakadó kihívások). A közvélemény-kutatók tehát kevéssé vizsgáztak, a pártok szervezetei viszont annál inkább. Kiderül, melyik jelöltnek és pártnak vannak szimpatizánsai, de nincs szervezete, melyik bír szervezettel, de szimpatizánssal nem, és melyiknek van mindkettő.

De ezt a tudást a második forduló felülírhatja.

(A szerző politikai elemző, az IDEA Intézet kutatási igazgatója. Kiemelt kép: 168 óra illusztráció, grafika: Nagy László.)

London, 1997. augusztus 31, vasárnap. Hogyan tudtad meg?  Ezt kérdeztük egymástól. Diana és Dodi autóbalesete 25 éve, vasárnap hajnalban történt, amikor az európaiak nagy többsége ágyban volt és aludt.