Dési András: Putyin csak a pálya szélén
Kicsit darabosan bánik a labdával, de ezt sármos öniróniával teszi. Gudni Th. Jóhannesson, Izland államfője egy rövid videoklipben dekázni próbál, és arra buzdít minden semleges drukkert, hogy a szigetország válogatottjának szurkoljanak az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon. Jóhannesson Reykjavíkból figyeli majd, hogy az izlandiak miként állják a sarat Argentína, Horvátország és Nigéria ellen. Ő maga nem teszi be a lábát Oroszországba. Így kívánja kifejezni szolidaritását a NATO-szövetséges Egyesült Királysággal, amelynek kormányfője szintén hiányzik majd az angol válogatott meccseiről. Theresa May a Szkripal-ügy miatt döntött úgy, hogy nem parolázik a mérgezési kísérlet megrendelőjének tartott Vlagyimir Putyinnal.
Ezzel szemben Emmanuel Macron francia elnök és minden valószínűség szerint Angela Merkel német kancellár is ott lesz a lelátókon. A Nyugat messze nem egységes abban, miként kezelje Oroszországot. Beleértve azt is, hogy a labdarúgó-világbajnokság egyáltalán elválasztható-e a politikától. Európai parlamenti képviselők „Putyin vb-jének” bojkottjára szólították fel az Európai Unió állam- és kormányfőit, mint az előbbiekből kiderült, korlátozott sikerrel. Macron és Merkel sem azért megy el, mert a korábbi német kancellárhoz, Gerhard Schröderhez hasonlóan a „vegytiszta demokratát” látják az orosz elnökben. Pontosan tudják, kivel állnak szemben, de ők a párbeszéd minden lehetőségét ki akarják használni azzal a globális játéktérre visszatért hatalommal, amely a probléma és a megoldás része is. Legyen szó a Kelet-Ukrajnát beterítő befagyott háborúról, a Szíriát földig romboló, pokoli forróságú háborúról vagy az iráni atomalku további sorsáról.
Az olimpiákhoz hasonlóan a labdarúgó-világbajnokságok is a politika, az üzlet és a legmagasabb állami szintekig érő korrupció sajátos elegyét képezik. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a FIFA kikéri ugyan magának, hogy politizálna, de az öt legerősebb feltörekvő gazdaság, Brazília, Dél-Afrika, India, Kína és Oroszország közül került ki 2010 óta egymást követően a világbajnokságok házigazdája. Az eddigi kivételek közül India a krikettben nagyhatalom, Kína pedig gigantikus piac, ahol óriási pénzeket ölnek a labdarúgásba. A 2022-es vb házigazdája, Katar sem éppen liberális demokrácia, ahogy a FIFA is magasról tesz az emberi és polgári jogokra, jogállamiságra, a sajtószabadságra. A futball-világszervezet szívesen közösködik autoriter rezsimekkel, ezekkel könnyebben szót értenek.
Megjegyzendő, hogy a putyini rendszer nem kis kockázatot vállalt a vb-rendezéssel. Oroszország még sohasem nyitotta meg magát jelentősen a külvilág előtt, soha nem fogadott még ennyi külföldi turistát, mint most, 2018 nyarán. A tizenegy városban persze nem feltétlenül a mélyorosz valóság tárul fel, de nem csak az válik láthatóvá, amit a rezsim önfényező marketing- és pr-szempontból mutatni akar Oroszországról. A vb más, mint az egy városra, Szocsira összpontosuló téli olimpia volt. Ez a rendkívül gazdag kultúrájú ország „élő közvetítésben” fog vizsgázni, hogy miként kezel milliárdos nézőszámot hozó globális eseményt, házigazdaként hogyan bánik az arra látogató tömegekkel.
Lehet úgy is nézni, hogy „Putyin vb-je”, de valójában mégsem az övé. A pályán nem ő játszik. Mert minden ráaggatott nacionalizmus, a meccseket kísérő „szurkolói” balhék, rasszista rigmusok ellenére a labdarúgás alapvetően a sokszínűségről, a másik és a mások tiszteletéről szól. Mindenféle választóvonalat meghaladó sport. A fegyelemé, a csapatszellemé, de egyben az elfogadásé is. Éppen ezért hajrá, mindenki!
