Megmotozott hazafiak rendőrkaranténban

A mozgalmi szómágiák kulcsszava a rendcsinálás. Ahogy egykor az Érpataki Modell szlogenje leszögezte: „rendet kell tenni, mert rendnek kell lenni!” Hogy erre miért kizárólag a cigány szegregátumokban van szükség, azt csak az olyan idegenszívűek nem értik, mint én.

Olaszliszkán alaposan túltolták a rendőrbiciklit. Kezdődött azzal, hogy a község lakóinak október 15-re kijárási tilalmat rendeltek el. Szabad mozgásukban a sárospataki rendőrkapitány korlátozta őket péntek reggeltől másnap reggel nyolcig. Nem sújtotta természeti katasztrófa a térséget, elítélt sem szökött meg a közeli sátoraljaújhelyi fegyházból, csupán mintegy kétszáz ember cigánygyűlölő transzparenseket magasba tartva tartott megemlékezést egy tizenöt évvel ezelőtti, ép ésszel felfoghatatlan, brutális gyilkosság ártatlan áldozatára emlékezve.

Szögi Lajos tiszavasvári tanárt a Kossuth utcai család két férfitagja, idős és ifjú Horváth Dezső és a hozzájuk csatlakozó három rokon srác rángatta ki a kocsijából, és verte-rugdalta halálra. Félreértésből. Egymást hergelő primitív hisztériából. Ugyanis azt hitték, hogy az autó elütötte a család úton átszaladó kislányát. A gyereknek haja szála sem görbült, már a házban volt, amikor elkezdődött a két-három perc alatt lezajló lincselés.

Hasonló koszorúzásokra a tanárnak állított emlékhelyen évente sor kerül, de hogy egy megemlékezőre – becslésem szerint – minimum három erőszakszervezeti szakmunkás jusson, az alighanem példátlan a honi rendvédelem történetében.

Az egyik megyei portálon közölt verdikt szerint a Sárospataki Rendőrkapitányság vezetője „a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 30. §-a, valamint a Rendőrség szolgálati szabályzatáról szóló 30/2011. BM rendelet 26. §-a alapján fokozott ellenőrzést rendelt el 2021. október 15-én 8 órától 2021. október 16-án 8 óráig a Sárospataki Rendőrkapitányság teljes közigazgatási területére”.

„Tegnap este jöttek a rendőrök, és összeírták, kik laknak a lakásban – magyarázza az emlékhellyel szemközti ház kerítése mögött telefonjával felvételt készítő asszony. – Közölték, hogy ma este nem mehetünk ki a kerítésen túlra.”

„Ha tudom, mik folynak itt, biztos nem veszem meg ezt a házat!” – vág közbe egy vékony férfi, alighanem a családfő. Ők a „szörnyű gyilkosság” után, 2008-ban kerültek ide. Fogalmuk sem volt arról, hogy a köztük és a közben már börtönben ülő Horváth família háza közötti telket pár évvel a tragédia után a Gój Motorosok vásárolták meg parkolónak.

„Ők most is voltak itt délelőtt” – jegyzi meg az asszony.

Kérdésemre, hogy Horváthék itt laknak-e most is, a fejét rázza. „Á, nem lakik ott senki. Azok elköltöztek valahova, mi sem tudjuk, hova. Akik kiszabadultak azóta a börtönből, azok se jártak itt. Én úgy tudom, hogy az öreg Dezsőn és a Fercsiken kívül már mindenki kijött. Ők viszont csak halottan fognak, mivel életfogytiglanit kaptak.”

Ők is hallottak arról, ami annak idején a Debreceni Ítélőtábla helyszíni tárgyalásán kiderült, vagyis hogy nem az akkor már első fokon elítélt anya, Horváth Dezsőné szájából hangzott el a lincselésre felszólító „Öld meg a magyart!” mondat. „Azt az unokatestvére, Ica kiabálta, akinek a fia is részt vett a gyilkosságban. Az ő kislányát évekkel azelőtt tényleg halálra gázolta egy autó” – erősíti meg, amit én is így tudtam, a kerítés mögül továbbra is bőszen kamerázó nő.

A rendezvény főszónoka viszont a gyűlölet-bűncselekményt kiváltó felszólítást a gyilkosságot végrehajtó férfiak szájába adja. Így kerekebb a történet. Csak épp nem igaz... A mozgalmárok szemében vörös posztónak számító jogvédők is képviseltették magukat, ahogy mondták, megfigyelőként. Hogy ez mit jelentett, nem magyarázták el. Nem vegyültek el a hazafias B-középbe, messziről nézték-hallgatták a cégüket is alaposan gyalázó műsort. Zajlott a megfigyelők megfigyelésének megfigyelése, mert hogy miközben a kerítéshez merészkedő cigány magyarokkal beszélgettünk, az egyre türelmetlenebbül várakozó magyar magyarok bőszen sasoltak. Dürrenmattnak (svájci, mint a sapka), aki remek krimit írt annak idején a témából, tetszett volna a szituáció... Nem igazán volt érthető, hogy a szlogenjük szerint bennünket szolgáló szálfatermetű gyakorlóruhások kit is akartak megvédeni, ugyanis a feltételezett veszélyeztetetteknek, vagyis a falu lakóinak tilos volt elhagyni a portájukat.

Vagyis okafogyottá vált az ellenőrzés célja, azaz „az Olaszliszkán lévő Szögi Lajos emlékhelyen történő megemlékezéssel összefüggésben a békés gyülekezési jog biztosítása, a rendezvényt provokatív módon megzavarni kívánó személyek kiszűrése, a közbiztonságot veszélyeztető cselekmények megelőzése, megakadályozása, a rendezvényre érkezők helyszínre történő biztonságos bekísérése, a közbiztonságra különösen veszélyes eszközök felfedése, valamint Olaszliszka közrendjének, közbiztonságának, a közlekedés rendjének fenntartása”. Ráadásul a rendőrség a mozgalmárok által tervezett fáklyás vonulást nem engedélyezte a faluban. Az emlékmű melletti száz méter hosszú, mindkét végén kordonnal lezárt útszakaszon aligha lehetett volna randalírozni. Legfeljebb, ha egymásnak esnek a mi hazánk fiai.

Nem lehet, hogy valójában a Készenléti Rendőrség éves gyakorlata zajlott Olaszliszkán, egy koszorúzási ünnepség alaposan túltolt biztosításának álcázva?

Ezt azonban alighanem a rendezvény szervezőivel is elfelejtették közölni. A mit sem sejtő autókkal, buszokkal érkezőket először a község előtt állították meg és igazoltatták a világítómellényes közegek, tudatva mindenkivel, hogy forduljon vissza Budapest felé, majd pár kilométerrel arrébb hajtson be balra. Ott aztán az első kordonnál újra ellenőrizték az okmányokat, a következőnél pedig már személyi motozásra, az autók átvizsgálására is sor került. Az amúgy példásan udvarias rendőrök nem siették el mindezt, a több száz méteres konvojt egyenként, egymás után komótosan kutatta át ugyanaz a három rendőr. Arra azért ügyeltek, hogy mire végeznek, be is sötétedjen.

Ez persze nem volt probléma, ugyanis a gyújtó hangú szónoklatokat megelőzően fáklyákat is osztogattak a népnek a fekete zubbonyos aktivisták. Igaz, hála a rendkívül akkurátus rendvédelmieknek, erre csak a rendezvény kezdési időpontjánál több mint egy órával később kerülhetett sor. Senkinek sem volt egy fikarcnyi kétsége afelől, hogy ez a késleltetési taktika a rendvédelmi stratégia lényege. No meg az is gyorsan leesett mindenkinek, még a nyilvánvaló szívatás miatt felháborodottan tiltakozóknak is, hogy ezt nem azok találták ki, akiket az utak eltorlaszolására kirendeltek. Mivelhogy maguk a rendőrök védekeztek azzal, hogy az egészről nem ők tehetnek, hanem a parancsnokaik.

A rendezvényt meghirdető mozgalom elnöke beszédében is kitért a rendvédelmi erők szereptévesztésére: miért nem a védtelen embereket legyilkoló „emberállatokat”, „etnikai terroristákat” stb. üldözik? Hogy a cigányokról beszél, azt itt mindenki tudta. Pedig ezek a hazánkfiai hatalomra kerülésük esetén százszázalékos béremelést ígértek a rendőröknek. Igaz, akkor már csendőrnek fogják hívni őket. Persze addigra a bennünket saját érdekünkben szelíden vegzáló rendőrök már a hamut is mamunak mondják. Ezt persze nem a kiváló szónok mondta, teszem hozzá.

A mozgalmi szómágiák kulcsszava is a „rendcsinálás” volt. Ahogy egykor a mozgalom Kommunista kiáltványának számító Érpataki modell szlogenje leszögezte: „Rendet kell tenni, mert rendnek kell lenni!” Hogy erre miért kizárólag a cigány szegregátumokban van szükség, azt csak az olyan idegenszívűek nem értik, mint például én.

Úgyhogy a rendpárti hazafiak most ismét megtapasztalhatták, milyen az, amikor a mi hazánk demokratikus rendőrsége rendet tesz. Ha majd egyszer megvalósul az áhított csendőrállam, akkor remélhetőleg minden sokkal emberszabásúbb lesz. Egyelőre be kell érnünk ezekkel a kemény gumibotok puha diktatúrájából átmentett rendőrállami módszerekkel.

Persze nem csak a kék egyenruhások, pontosabban az őket irányítók szívatták azokat, akik egy tragikusan meggyilkolt tanár emlékének adózva utaztak ide. A fekete egyenruhás hazafiak hordószónokai sem kímélték a publikumot. Fáklyák ide, nemzeti hevület oda, a nulla fok körüli hidegben öt radikális stand-upost végighallgatni embert próbáló kihívás. Kivált, hogy ugyanazokat az elcsépelt lózungokat kérődzik fel már harminc éve. Közben meg – „ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit teszek” – a regnáló rezsimmel folytatott egyoldalú szókaratén túl nem változik az égvilágon semmi. Dumaszínház.

Egyedül a szatmári református lelkésznek az Istentől elfordult ember esendőségére, ugyanakkor felelősségére figyelmeztető, a bűnt állami szintre emelő, a kereszténység álarcában tetszelgő, valójában istentelen hatalmat ostorozó morálfilozófiai eszmefuttatása volt méltó az áldozattá vált, példaértékű életet élő tanárhoz.

„Nem leszünk Cigányország!”, olvastam az egyik táblán.

De ahogy a dolgok állnak, normális Magyarország se leszünk egyhamar. Ezt jól elkúrtuk. Nem kicsit. Nagyon.

Tódor János

---