VV Bibi elmondta a Való Világban, amit a szülei sem tudnak: Nemi erőszak túlélője

VV Bibi életében nem ez volt az egyetlen trauma.

2022. november 30., 07:57

Szerző:

Megrázó videót közölt az RTL Kettő, amiben VV Bibi a kamerának vall az őt ért traumákról. A Házasodna a gazda című műsorban már tavaly feltűnt Szabados Biankáról van szó, aki mindössze 21 éves, és előéletéről annyit lehet tudni, hogy Hollandiában is élt, ahol virágszedéssel foglalkozott.

VV Bibi a kedd esti adásban a következőket vallotta be egy olyan feladatban, amikor a villalakóknak úgymond influenszerkedniük kellett:

„Volt iskolai bántalmazásom is, nem egy, nem kettő. Tehát ez is nekem egy nagyon nagy trauma egyébként. Illetve ugye a megerőszakolás, ami szintén egy nagyon nagy trauma – ezt így átélni. Gyerekek, nem akarok folyamatosan bőgni. Szerintem tudjátok már, hogy a legközelebb álló személy hozzám a keresztanyukám. Ezt még ő sem tudja rólam. Ezt még a szüleim se tudják egyébként. Szerintem ezt senki nem tudja rólam.”

VV Bibi hozzáteszi, hogy a traumákból megpróbálta a lehető legtöbbet kihozni, próbál megerősödni és mindig az erős oldalát mutatni a világnak. Alább lehet megnézni a teljes vallomást, aminek a vége az, hogy VV Bibi felajánlja, hogy ha ilyen traumákkal kapcsolatban valaki segítségre szorul, nyugodtan keresse meg őt.

A fentiek fényében némileg átértékel az ember pár korábbi jelenetet is – itt például lehet, hogy VV Bibi éppen az erős oldalát akarta megmutatni, azért viselkedett ennyire agresszívan.

(Kiemelt kép: RTL/Való Világ)