Tóth Gabi olyat mutatott, mint még sosem: videó

Tóth Gabi megmutatta, hogyan végződött egy csodás napjuk Papp Máté Bencével.

2024. március 22., 12:08

Szerző:

Tóth Gabi énekesnőt rengetegszer láttuk már énekelni és zsűrizni, de láttuk már kenyeret szegni és kiakadni is, sőt, a legutóbb a Tina Turner-koncerten szalontánc-tudását is megmutatta.

Gyakran mondja, hogy néptáncolni, népdalokat énekelni, népzenére bulizni is gyakran szokott új párjával, Papp Máté Bencével, de egyelőre még nem sokszor láthattuk őket együtt ropni. Nos, most egy ilyen felvételt posztolt Tóth Gabi a következő felirattal:

„egy csodás nap vége”.

Nézze meg a szerelmespár néptáncát!

Tóth Gabi párjának a néptánc az élete

Papp Máté Bence nemrég egy interjúban beszélt a táncról, ami a munkája és a hobbija egyaránt. Azt már jó ideje tudjuk, hogy egy gimnáziumban oktat néptáncot, de ezen kívül még...:

„a Ritmus Akadémia mellett a Fricska Táncegyüttessel is járok sok-sok fellépésre, a jövő héten megyünk Erdélybe, Gabival együtt is vannak közös fellépéseink, és emellett a Táncművészeti Egyetem hallgatója vagyok.”

A néptánc szeretetét egyébként a szüleitől örökölte:

„már kiskoromban azt gondoltam, hogy nagy táncos leszek, mert a szüleim alapították a Csángó Fesztivált és a Jászság népitánc-együttest. Szoktunk ezzel viccelődni, hogy amint megszülettem, én egyből már táncoltam.”

És bár a családjában teljesen normális volt a néptánc, amikor elkezdett suliba járni, szembesülnie kellett azzal, hogy sokan cikinek ítélik meg a hagyományőrző táncot. Így vall erről:

„ha bementünk az iskolába, akkor egy kicsit mindig kifiguráztak minket, hogy mi néptáncolunk. És mi ezt nem értettük, mert egy ilyen világba, amikor belecsöppentünk, akkor ott ez nem volt ciki, viszont a városi vagy laikus emberek körében ez mindig egy kifigurázható téma volt. És ezért akartunk létrehozni valami izgalmasabb dolgot.”

Ebből a gondolatból jött tehát létre a Fricska Táncegyüttes, ami 2015-ben indult az Egyesült Királyságban a Britain's Got Talent című tévés tehetségkutatóban.

Papp Máté Bence egyébként egy nagy vallomást is tesz az alább megtekinthető interjúban annak kapcsán, hogy amikor tavaly összejött Tóth Gabival, egyik pillanatról a másikra példátlan médiaérdeklődés fókuszpontjába került. Így fogalmaz:

„az tényleg nagyon érdekes, hogy mennyi minden hazugságot és hülyeséget írnak rólam, de valahogy ezt már gyerekkoromban megtanultam, mert lehet, hogy van még egy kis maradványa, de régen nagyon sokat dadogtam. Akkor nagyon kaptam az ívet, nagyon sokan kiröhögtek, megbélyegeztek. Akkor már jöttek ezek a lenézések. Fájt, rossz érzés volt, de már akkor megtanultam, hogy ennek nincs olyan nagy alapja, és nagyon elítélőek tudnak lenni az emberek.”

Itt tudja megtekinteni a TV2 teljes interjúját.

(Kiemelt kép: Tóth Gabi Instagramja)