Amit biztosan nem tudott Szoboszlai Dominik új barátnőjéről: ebből diplomázott

Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka ugyan a nyilvánosság előtt még nem vállalták fel a kapcsolatukat, a közvélemény már egy ideje tényként kezeli, hogy együtt vannak.

2024. június 3., 13:27

Szerző:

Szoboszlai Dominik és Gécsek Fanni tavaly szakítottak. A 23 éves, Liverpoolban játszó futballista most egy új kapcsolatban lehet, legalábbis a találgatások szerint, de azért van fotós-videós bizonyíték is.

Szoboszlai Dominik és új barátnője, Buzsik Borka

Tavaly szeptemberben tűnt fel a rajongóknak, hogy mind Szoboszlai Dominik, mind Gécsek Fanni Instagramjairól eltűntek a közös képek. A Liverpool focistája és az influenszer három évig volt együtt.

A labdarúgó végül a Sportal nevű portál megkeresésére a menedzserén, Eszterházy Mátyáson keresztül üzent a rajongóknak. A menedzser többek között ezt mondja:

„Dominik magánélete eddig sem volt a kirakatban, ezután sem lesz. Fannival teljes békében úgy döntöttek, hogy különválnak.”

Szoboszlai Dominikről és új barátnőjéről a fentieknek megfelelően nincs is (egyelőre?) hivatalosan megerősített hír, de a focistáról az alábbi videó készült, ami azt mutatja, hogy Bozsik Borkával egy autóban távozik egy meccsről most májusban.

Amit Buzsik Borkáról tudni lehet

Buzsik Borka egy 12 ezer követővel rendelkező influenszerként a legismertebb az Instagramon. Több hazai híresség is követi őt, elsősorban női, a divatiparban mozgó személyiségek, például Tomán Szabina, Görög Zita, Molnár Nini, Syndey van den Bosch vagy éppen Epres Panni. Az egyetlen hazai férfihíresség, aki jelenleg követi Buzsik Borkát, nem más, mint Szoboszlai Dominik.

Pedig nem mintha nem lenne férfiszemek érdeklődésére számot tartó fotók a fiatal influenszer fiókjában, amit Buzsik Borka a napokban tett nyilvánossá.

De Buzsik Borkáról tudni kell, hogy nemcsak modell-tartalomgyártó, hanem diplomás menedzser is: a Budapesti Corvinus Egyetem gazdálkodási és menedzsment szakán szerzett tavalyelőtt diplomát, és erről posztot is publikált. Tudását jelenleg Tomán Szabina cégénél, a Tomán Dietnél kamatoztatja, ott dolgozik PR-osként, írja az nlc.hu.

Buzsik Borka Instagramja elsősorban utazásokat örökít meg a Bahamáktól Arizonán keresztül természetesen Liverpoolig, ahol személyesen drukkol Szoboszlai Dominik csapatának az alábbi posztban.

A fiatal influenszer általában hagyja a fotókat magukért beszélni, nem fűz hozzájuk hosszadalmas kommentárokat, de azért Olaszországi fényképeit tartalmazó posztját csak feliratozta egy olasz nyelvű mondattal, ami szerint éppen egy Pornstar Martini koktélt kér a bárban. Az alábbi képek tartoznak ehhez.

Buzsik Borka testvére, Buzsik Zsóka szintén influenszerkedik, és neki köszönhetjük az első közös képet, amin mind a futballista, mind (állítólagos) barátnője együtt láthatóak – igaz, negyedmagukkal.

(Kiemelt kép: Szoboszlai Dominik Instagramja)