Megrázó: Károly király két rendhagyó posztban üzen a rákról a hivatalos Instagramján

Károly király és Katalin hercegné betegsége miatt Vilmos herceg ma egyedül tért vissza a munkához, nagy bejelentés várható.

2024. február 7., 14:04

Szerző:

Hétfőn nagy megdöbbenést keltett Károly király bejelentése: a brit uralkodónál rákos daganatot találtak. Azt a bejelentésben nem árulták el, hogy a betegségnek pontosan milyen fajtája támadta meg III. Károlyt, de annyit tudni lehet, hogy a rák még egészen korai stádiumban van, így a terápiával kapcsolatos kilátások rendkívül pozitívak.

A betegség mindenesetre azzal jár együtt, hogy a király a munkájával kapcsolatos, nyilvánosság előtt való szerepléssel járó feladatokat most egy ideig nem végezheti – mint ahogy Katalin hercegnét sem fogjuk látni a súlyos hasi műtétét követő lábadozás miatt előreláthatólag legalább húsvétig. Ez azt is jelenti, hogy Vilmos herceg ma egyedül folytatja a királyi úgynevezett munkát: ma kitüntetéseket ad majd át a Windsor kastélyban, aztán a Londoni Mentőszolgálat gáláján vendégeskedik. Az Express című lap úgy tudja, hogy a gálán Vilmos herceg beszédet is mond majd, amiben minden bizonnyal friss részleteket oszt majd meg édesapja állapotáról, sőt, talán említi feleségét is, bár Katalinnal kapcsolatban azt sem lehet tudni, hogy pontosan milyen betegség miatt szorult műtétre.

Szerda délután mindenesetre a következő két poszt jelent meg a brit királyi család hivatalos Instagramján, ami rendszerint az egyes előkelő családtagok nyilvános szerepléseit dokumentálja fotókkal. Most azonban a rendkívüli helyzetre való tekintettel két olyan posztot publikáltak, amik a rákkal kapcsolatosak. Az első a Macmillan nevű, rákos betegeket támogató szervezettel közös.

„Reméljük, hogy azzal, hogy ilyen nyilvánosan megosztotta diagnózisát, Őfelsége másokat is arra ösztönöz, hogy ha rákbetegséggel küzdenek, akkor segítséget vegyenek igénybe. Ha bármilyen lehetséges jelet vagy tünetet észlel, beszéljen háziorvosával, hogy kivizsgáltassa azokat. Ha a rákkal kapcsolatosan információra vagy támogatásra van szüksége, látogasson el honlapunkra, vagy hívja segélyvonalunkat. Szakértői, bizalmas támogatást nyújtunk a rákbetegséggel élő embereknek és hozzátartozóiknak. Ha beszélgetésre van szüksége, mi meghallgatjuk”

– áll az alábbi posztban.

A Maggie's Centre egy másik hasonló jótékonysági szervezet, a velük közös posztban pedig a következőket írja Károly király (Instagramja).

„Ha egy ön számára fontos személynél rákot diagnosztizáltak, akkor ön minden bizonnyal azon gondolkodik, hogy hogyan támogathatná szerettét a legjobban. Megkértünk rákbetegséggel élő embereket, hogy osszanak meg velünk néhány példát arra, hogy mi vált be nekik a kezelésük során. Lapozz, hogy elolvasd, mit javasoltak.

Ha szüksége van valakire, akivel megbeszélheti, hogyan támogathat valakit, aki rákbetegséggel él, ha segítségre van szüksége a stressz kezelésében, vagy ha érzelmileg küzd, csak jöjjön be a legközelebbi Maggie's-be. Az NHS kórházak területén található Maggie's központok barátságos helyiségek, amelyek ingyenes szakértői támogatást nyújtanak a rákbetegséggel kapcsolatban a barátoknak és a családtagoknak, valamint azoknak, akik már megkapták a diagnózist”

– áll az alábbi poszt leírásában. Maga a poszt a következő idézeteket tartalmazza rákbetegektől:

„gyere át vacsorára, amikor gyengének érzem magam.”

Vagy:

„segítség a házimunkában, például az ágyhúzásban vagy a szemétlevivésben.”

Esetleg:

„ugyanúgy beszélj, ahogy egy baráttal normálisan szoktál. Arról dumáljatok, amikről normálisan szoktatok. De legyél készen arra, hogy ítélkezésmentesen figyelj, amikor a nehéz dolgok kerülnek szóba.”

És főleg:

„maradj a barátom!”

Itt található a Károly király által tolmácsolt üzenet.

(Kiemelt kép: a brit királyi család hivatalos Instagramja)