Szünetel Károly király rákkezelése, ez az oka

Egy új jelentés szerint szünetel Károly király rákkezelése. 

2024. október 8., 14:22

Szerző:

A Daily Mail cikke szerint Károly király orvosi csapata megengedte az uralkodónak, hogy rövid időre beszüntesse a heti kezeléseit, ugyanis október 18-26. között elutazik Ausztráliába és Szamoába. 

Károly király év elején jelentette be, rákkal küzd 

A 75 éves Károly király és a felesége, Kamilla a jövő héten indulnak Ausztráliába és Szamoára. A királyi párnak ez az első jelentős nemzetközi utazása azóta, hogy fény derült az uralkodó rákos megbetegedésére. Mint ismert Károly diagnózisáról februárban beszélt először a palota, azt követően, hogy a király egy műtéten esett át januárban. Az uralkodót jóindulatú prosztata-megnagyobbodás miatt kezelték, emiatt többen is úgy vélték prosztatarákja lehet, ám a király család szóvivője tisztázta, nem erről van szó. 

Több nyilvános eseményt is lemondott 

Károly ezt követően orvosi javaslatra több nyilvánosság előtti feladatot is elhalasztott, lemondott, eközben pedig zajlott a kezelése. Az elmúlt hónapokban alkalomadtán hírt adtak a király állapotáról, néhány esetben maga a királyné tájékoztatta az érdeklődőket, a legtöbb esetben úgy fogalmazott, a férje nagyon is jól van. 

Katalin hercegné is jobban van 

Ahogyan arról lapunk is beszámolt Katalin hercegné még az év elején tudatta, hogy megelőző kemoterápiás kezelésen kell rész vennie, ezt követően pedig gyakorlatilag el is tűnt a nyilvánosság elől. Hosszú hónapok után először nyáron tűnt fel, amikor részt vett Károly király születésnapi ünnepségén, nem sokkal később pedig a lányával, Sarolta hercegnővel látták Wimbledonban. A hercegné mindkét alkalommal csodásan festett, ezért a királyi család rajongói joggal bízhattak abban, hogy Katalin egészségi állapota egyre jobb. Szeptember elején aztán meg is érkezett a jó hír, Katalin egy különleges videót posztolt, a felvételen pedig elmondta, véget ért a kemoterápiás kezelése.

Az elmúlt kilenc hónap hihetetlenül nehéz volt számunkra, mint család számára. A megszokott életünk egy pillanat alatt megváltozhat, és meg kellett találnunk a módját, hogy eligazodjunk a viharos vizeken és az ismeretlen úton

– árulta el akkor a hercegné.

(Kiemelt képünkön Károly király, Fotó: Fotó: Jane Barlow / POOL / AFP)