Nem hiszi el, milyen álnéven utazott Katalin hercegné és Vilmos herceg

Katalin hercegné és Vilmos herceg érdekes álneveket választottak korábbi utazásaik során. 

2024. augusztus 19., 06:45

Szerző:

A Robert Jobson által jegyzett Catherine, the Princess of Wales: The Biography című könyből kiderül, hogy Vilmos herceg és Katalin hercegné annak idején álnéven jelentkeztek be egy szállodába, azért, hogy ne kerüljenek a figyelem középpontjába. A páros azonban furcsa név mellett tette le a voksát – írja a People magazin. 

Furcsa álnév

Mint ismert Katalin és Vilmos a az egyetemen ismerkedtek meg és szerettek egymásba, amikor pedig egy kicsit ki akartak szakadni a hétköznapokból, akkor kettesben kiruccantak Highgrove-ba vagy Sandringhambe, vagy egy házikóba a Balmoral birtokon. Jobson szerint a páros a szállodai bejelentkezések során a Mr. és Mrs. Smith nevet használta, ami nagy valószínűséggel egyébként senkit nem tévesztett meg. 

Inspiráció? 

Érdekesség egyébként, hogy nagyjából ebben az időszakban debütált Angelina Jolie és Brad Pitt közös filmje, ami a Mr. és Mrs. Smith címet viselte. Ugyanakkor nem valószínű, hogy a hercegi pár innen merített inspirációt, mivel a film 2005-ben jelent meg, Katalinék pedig akkor végeztek az egyetemen, szóval az álneves kalandjaik korábbra tehetők. A választásnak valószínűleg rendkívül triviális oka van, ez a vezetékné egész egyszerűen nagyon népszerű az Egyesült Királyságban. 

Máskor is megpróbáltak elbújni 

Az álnevek használata amúgy nem áll távol Vilmos hercegtől, aki állítólag annak idején, 2001-ben az egyetemen a Steve nevet próbálta meg használni. Jobson szerint ez egy kicsit szánalmas kísérlet volt arra, hogy ne kerüljön a figyelem középpontjába. A páros aztán 2007-ben is álnvet használt, amikor a Seychelle-szigeteken romantikkáztak, azt követően, hogy egy rövid időre szakítottak. Katalin és Vilmos akor a Martin és Rose Middleton nevet használta. A pár egy fenséges hetet töltött együtt, azon munkálkodva, hogy megújítsák a szerelmüket. Úgy tudni itt egy egyezséget is kötöttek egymással, mely szerint a következő néhány évben kiélveznek minden pillanatot, azt megelőzően, hogy házasságra lépnének egymással. Hiszen esetükben a házasság rengeteg kötelezettséggel is jár, hiszen a királyi család szolgálatában állnak, Vilmosból, mint trónörökösből pedig egy napon király lesz. 

(Kiemelt képünkön Katalin hercegné és Vilmos herceg, Fotó: CHRISTINE OLSSON / TT NEWS AGENCY / TT News Agency via AFP)