Károly király az árvíz kapcsán üzent

Károly király az árvíz kapcsán közleményt adott ki: ezt üzeni azoknak, akiket elért az árhullám közép-Európában.

2024. szeptember 19., 12:44

Szerző:

Az egész nyári szárazság és kánikula után jött a példátlan árvíz, aminek híre még Károly király udvarába is eljutott. A brit uralkodó külön közleményt adott ki a témában, és minden magyar nyugodtan veheti úgy, hogy ez most neki is szól.

Károly király közleménye az árvízről

A brit királyi család hivatalos Instagramján is megjelent Károly király csütörtök délben kiadott közleménye az árvízhelyzetről. Ezt üzeni az államfő:

„A feleségemet és engem is sokkolt és mélyen elszomorított, hogy látnunk kellett, milyen dúlást és rombolást végzett a közép-Európában a katasztrofális árvíz.
Az Egyesült Királyságban sok embernek van erős, hosszan tartó és személyes kapcsolata ezzel a régióval, és velük, valamint a feleségemmel együtt legmélyebb és legőszintébb részvétünket küldjük mindenkinek, akik tragikus módon elveszítették egy szerettüket, az otthonukat vagy a megélhetésüket.
Végtelen csodálat van bennünk a régióban dolgozó mentőszolgálatok elképesztő bátorsága és odaadása irányában, mivel egyértelmű, hogy fáradhatatlanul dolgoztak azon, hogy megadják azt a támogatást, segélyt, illetve segítséget, amire azoknak az embereknek kétségbeesett szüksége van, akiknek veszélybe került most az élete és a vagyona.”

A fentiek kicsit úgy hangoznak, mintha Károly királynak nem lenne személyes kapcsolata a régiónkkal – erről az embernek eszébe juthat, hogy ha személyes kapcsolata nincs is, földbirtoka biztosan van Erdélyben, sőt György hercegnek is. Mindenesetre alább találja a közlemény angol nyelvű eredetijét.

Az árvíz Magyarországon

Károly király üzenetére, illetve jókívánságaira természetesen nemcsak Magyarországról érkeznek válaszok-kommentek a fenti posztban, hanem sok szlovák és osztrák kommentelő is ír. A jelenlegi hazai árvízhelyzetről összefoglalónk itt olvasható, de a lényeg, hogy az árvíz már a fővárost is elérte, még éjszaka is folytak a munkálatok, hogy a Duna tetőzése ne okozzon majd problémát a fővárosnak, tájékoztatott Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon.

Mint írta, Budapestet felkészítették a Duna áradására, a főváros 900 centiméterig biztonságban van. Ugyanakkor a szombati tetőzés előtt még néhány védelmi intézkedést meg kell tenni, de a főpolgármester szerint 90%-ban felkészültek a hatóságok és a vízügyi szakemberek is a maximális vízállásra.

Az árvíz mostanra elöntötte a Római-partot, a Margitszigetet, a budai és pesti alsó rakpartokat, a Kopaszi-gát egy részét és az Árasztó-partot is. Az érintett városrészeket a hatóságok lezárták, és egyelőre nincs információ arról, hogy mikor oldhatják fel ezeket.

(Kiemelt kép: a brit királyi család hivatalos Instagramja)