Károly király óriási változást jelentett be, a család birtokairól van szó
Károly király nagy változásokat tervez a család birtokain.
Elképesztő összeget, évi 70 000 fontot (közel 33 millió forint) áldoz Károly király arra, hogy csökkentse a szén-dioxid kibocsátását a királyi birtokon, amely magában foglalja a Buckhingam-palotát, a Kensington-palotát, valamint a Windsori kastélyt is – olvasható az Express oldalán.
Viszlát szén-dioxid
A király a megvalósítás érdekében egy magas rangú projektmendezsert alkalmazott, akinek az lesz a feladata, hogy kidolgozzon és végrehajtson egy szén-dioxid mentesítési tervet. Az új munkatársnak egy fűtési projektet is felügyelni kell majd, továbbá szorosan együtt kell működnie a háztartás vezető tagjaival, sőt magával az uralkodóval is.
Fontos számára a fenntarthatóság
A királyhoz közel álló forrás szerint Károly számára rendkívül fontos a fenntarthatóság, ezért folyamatosan a karbonlábnyom csökkentésének módját keresi. Károly egyébként 1970 óta birtokol egy Aston Martin DB6 Volantét, ami nem hagyományos ólommentes üzemanyaggal, hanem ellátási hulladékból előállított bioetanollal működik. A király egy 2021-es interjúben beszélt a járgányról, akkor elárulta a kocsi gyakorlatilag borral és sajttal üzemel. Károly az autót még az édesanyjától, II. Erzsébet kiránynőtől kapta a 21. születésnapjára és máig előszeretettel használja – írja a The Guardian.
Bár ma már elektromos autókkal járunk, nekem viszont van egy 51 éves Aston Martinom, ami angol fehérborral, illetve a sajtfeldolgozásból származó savóval üzemel. Eleinte a mérnökök azt mondták nekem, hogy emiatt a kocsi veszíteni fog az élvezeti értékéből, ám én azt mondtam, hogy akkor nem vezetem majd. Végül azonban eleget tudtak tenni a kérésemnek, mostanra pedig már ők is elismerik, hogy ezzel az üzemanyaggal a kocsi jobban megy, mint a benzinnel
– árulta el a beszélgetés során Károly, aki már akkor a szén-dioxid kibocsátás csökkentésére tett erőfeszítéseiről beszélt.
Minden csak nem környezetbarát?
A király törekvései ellenére ugyanakkor Greg Archer, a tiszta közlekedéssel foglalkozó európai kampánycsoport brit igazgatója szerint az Aston Martin kapcsán használt megoldás nem annyira környezetbarát, mint azt Károly gondolja. A szakértő szerint a király érdekes ötletét még véletlenül sem szabad összekeverni a járművek szén-dioxid-mentesítésének megoldásával. Mint mondja, a bioüzemanyagok akár még nagyobb kárt is okozhatnak, egyes feltételezések szerint ugyanis az ilyen megoldások elterjedése akár erdőírtáshoz is vezethet, ami az éghajlati viszonyok további romlását okozhatja.
Károly 2021-es interjúja itt nézhető vissza:
(Kiemelt képünkön Károly király, Fotó: Jane Barlow / POOL / AFP)