Kiderült, hogy Galambos Lajos mikor szabadul a börtönből – nincs már sok hátra

Galambos Lajos tavaly tavasszal került börtönbe, de a büntetése jó részén már túl van.

2024. január 4., 10:29

Szerző:

Galambos Lajos tavaly április végén vonult a börtönbe, hogy megkezdje összesen 3 év 6 hónapos büntetéséből fennmaradó idő letöltését. A trombitást eredetileg 2015-ben tartóztatták le, akkor fél évig volt előzetesben.

A hírek szerint igen rossz bent a helyzete: súlyos problémái vannak az evéssel, a tisztálkodással és úgy általában a létezéssel is: betegsége miatt gyakorlatilag semmit nem tud egyedül csinálni.

Októberben érkeztek a hírek, hogy nagyjából akkor tarthatott a büntetése felénél. Ezzel összhangban most úgy számítanak, hogy idén áprilisban, azaz nagyjából három hónap múlva szabadulhat majd Galambos Lajos, tudósít az ATV honlapja. Ehhez természetesen jó magaviselet kell és bizonyos feladatok elvégzése-teljesítése bent a börtönben, de semmi nem utal arra, hogy ezzel probléma lenne.

A pontos dátumot nem lehet egyelőre tudni, sőt, ez minden bizonnyal nem is derül majd ki előzetesen. Ezt a hírek szerint a fogvatartottak is csak pár nappal korábban tudják meg, és nem valószínű, hogy Galambos Lajos közzé szeretné majd tenni.

A Lagzi Lajcsi néven is ismert művész még szeptemberben nyilatkozott a börtönből a Tények Plusznak, ez a videó látható alább.

(Kiemelt kép: TV2/Tények Plusz)