Dolly különleges képességének okáról és előnyeiről beszélt: mindkét agyféltekéje tud dolgozni egyszerre

Dolly agya egy kicsit másként működik, mint egy úgymond normális embernek: az énekesnő az okát is elárulta.

2024. október 21., 13:18

Szerző:

A Maszol kávézós interjúsorozatának, a Mi fér bele egy kávéba? című sorozatnak új része jelent meg, amiben a riportalany Dolly. A 76 éves énekesnő a Hungáriával lett országszerte ismert sztár, de a Dolly Rollal is hatalmas sikereket aratott, most pedig a Dolly Plusssz nevű formációval szórakoztatja a közönséget, amelynek a tagja többek között az egykori megasztáros Palcsó Tamás is.

Dolly agya egy kicsit máshogy működik

Dolly az interjú elején a gyermekkoráról beszél, említi például, hogy már újszülött csecsemőként túlordította az egész kórházat, így már rögtön a születésekor megjósolták, hogy énekesnő lesz belőle. Egy ideig matematika-fizika szakos tanárnak készült, de imádta az irodalmat, a verseket is, a színpad szintén vonzotta, gyerekkorától kezdve énekelt. Kiemelkedően jó matematikus volt, szabadidejében is matekpéldákat oldott meg, de aztán elsőre, rögtön érettségi után bejutott a Színművészeti Főiskolára. Bár csodásan énekelt, itt nem a zenés, hanem a prózai osztályba vették fel – végül nem fejezte be a főiskolát.

Dolly tehát rengeteg mindenben tehetséges, és hogy miért ilyen különleges ő, azt az énekesnő részben a következőkkel magyarázza:

„Én kétkezes vagyok. Átszoktatott balkezes... de nem sikerült igazán jól, ezért bal is, jobb is megy. Később dolgoztam a mentőszolgálatnál, és ott azt mondták, hogy nekem elég furcsa a logikám, mert egész más, mint egy úgymond normális embernek, merthogy mind a két agyféltekém dolgozik – egyszerre. Nekem nincs jobb- és baloldal, azt én nem tudom, hogy melyik, csak ennyit tudok, hogy jobbkéz-szabály! Mindig: erre menjünk, arra menjünk... Ez nálam így van.”

Hogyan lett Dolly Dolly?

A későbbi énekeső polgári neve Penczi Mária Ilona volt, de ő még azelőtt választotta ezt, hogy híres lett volna.

„Az általános iskolában a felső tagozatban rajtam kívül még volt 8 vagy 9 Mari-Mária. Amikor a tanárnő azt mondta, hogy Mária, akkor 8-an vagy 9-en felálltunk. Egyik alkalommal nagyon begurultam, és azt mondtam, hogy «na, ebből elég volt, most pedig keresek magamnak egy olyan nevet, ami tutira nincs az egész iskolában, nem hívnak senkit úgy!» Először arra gondoltam – akkor ilyen angolmániás voltam –, hogy a Marinak az angol megfelelője a Polly. Igen ám, csakhogy a Polly az papagájnév, úgyhogy úgy gondoltam, hogy akkor azért ezt mégse. És ahogy lapozgattam előre-hátra, akkor megtaláltam, hogy a Dórinak a becézett változata a Dolly. És akkor azt mondtam, hogy ez olyan jól kimondható, gömbölyű, jól lehet leírni, ívekből áll az egész, és onnantól kezdve konzekvensen azt mondtam mindenkinek, hogy engem úgy hívnak, hogy Dolly. Egy éven belül már az apukám és anyukám is így hívott, hogy Dollykám. Nem is hallgatok a másik nevemre, szeretem, semmi bajom nincs vele, csak megszoktam, hogy engem így hívnak. Bár voltak hülye dolgaim, voltam én Fürge Szarvas – az indián könyvek után szabadon. Csomó hülye nevet kitaláltam, de aztán maradt a Dolly. Igen, ez én vagyok, úgy érzem, hogy ez passzol hozzám.”

Alább találja a teljes interjút, amiben az is elhangzik, hogy annak idején a nyugatnémet menedzser azt javasolta a Hungária tagjainak, hogy legyen az együttes neve Eve and the Gerrys, de ez se Fenyő Miklósnak, se Dollynak nem tetszett.

(Kiemelt kép: YouTube/Maszol)