Dolly gyászol

Szaxi Maxi, azaz Fekete Gyula, a Dolly Roll legendás szaxofonosa 5 nappal a 68. születésnapja előtt halt meg. Ma lenne 73 éves a legendás zenész, a barátai, zenésztársai megemlékeztek róla. 

2024. augusztus 26., 18:59

Szerző:

Augusztus 26-án lenne 73 éves a legendás szaxofonos, Szaxi Maxi, vagyis Fekete Gyula, aki a Hungária, majd a Dolly Roll együttesben játszott, énekelt. Öt évvel ezelőtt hunyt el, zenésztársai a mai napig megemlékeznek róla – írja a Kiskegyed. Az egykori Dolly Roll rajongók jól ismerik a Wind szörny, a Naplemente, a Maria Makaroni című dalok, melyeket ő énekelt.

Amíg színpadon volt, mindig vidám, jó humorú embernek tűnt, de élete utolsó éveiben mellőzöttnek érezte magát, egy luxushajón dolgozott, mikor bekövetkezett a tragédia. Hirtelen rosszul lett, és nyaktól lefelé lebénult.

Helikopterrel vitték kórházba, ahol életmentő műtétet végeztek rajta, és egy ideig mesterséges kómában is tartották.

Halála előtt két hónappal mindenki úgy tudta, a zenész jobban van, a beszédet és a mozgást is újra tanulta.

Aztán egyik napról a másikra Gyuszi megvakult. Erről már öccse, Fekete Gábor számolt be a Blikknek. „Aztán a bénulás körülbelül három hónap után feloldódott és a látása is részben helyreállt” – magyarázta Fekete Gábor, aki elárulta: Szaxi Maxi lánya, Zita az utolsó pillanatig ápolta.

A barátai, a családja próbáltak speciális szakorvoskat keresni, de hiába. Öt nappal a 68. születésnapja előtt szervezete feladta a harcot.

Dolly gyönyörű szavakakkal emlékezett kollégájára

„Fekete Gyula- vagy ahogyan többen is szólították: Szaxi-Maxi- egy igazi sokszínű egyéniség volt egy zseniális és tehetséges, sokoldalú zenész, aki képes volt bármilyen számára ismeretlen hangszert 5 percen belül megszólaltatni, és azon dallamokat játszani, remek dalszerző, és szövegíró, kiváló szaxofonos, lelke volt a hangszernek ahogyan megszólaltatta, de ha kellett gitározott, zongorázott, harmonikázott, ha nagyon kellett dobolt, egy igazi két arcú zseni, kicsit bolondos, vidám, nagylelkű, segítőkész ember, csak mosolyogva és szeretettel tudok rá emlékezni... Köszönöm, hogy ismerhettelek és a zenésztársad lehettem 10 éven keresztül! Munkáidban, dalaidban velünk maradsz örökre!” – írta kollégájára emlékezve a közösségi oldalán Dolly.

(Kiemelt képünk: Dolly. Készítette: Pop-Melody Bt. - Pop-Melody Bt. via Wikipédia)