Bródy János fia pert nyert a börtönből az amerikai állam ellen
Bródy János fia tavaly február 7-én kezdte meg két éves börtönbüntetése letöltését.
Bródy János fia, Bródy Miklós Dániel 2014 óta Amerikában él. Egy banknál helyezkedett el informatikusként, azonban itt pornográf tartalmakat töltött le a munkahelyi számítógépére, illetve azt állította munkáltatójának, hogy beteg, de igazából elment síelni, így aztán elbocsátották. A férfi az elbocsátását annyira igazságtalannak találta, hogy mérgében bosszút állt a munkaadóján – ebből a bosszúból lett végül büntetőper. A munkatársait gyalázó-cukkoló üzeneteket hagyott a banki rendszer kódjában, illetve letöltött magának egy kódrészletet, amin korábban dolgozott, de ami a bank szellemi tulajdonának minősül – ezzel ötezer dollár kárt okozva (volt) munkaadójának. A belső rendszerből más adatokat is törölt, így összesen több, mint 200 000 dollár, azaz több, mint 75 millió forint kárt okozott. Bródy Miklós Dániel nemrég ünnepelte a 40. születésnapját a börtönben, és a Blikk most egy érdekes részletet tudott meg a férfi ügyéről.
Bródy János fia pert nyert a börtönből
Bródy János fia egy összesen 529 ezer dolláros, azaz 190 millió forintos büntetést köteles most megfizetni a jogerős ítélet értelmében. A férfi ellen az amerikai állam vagyonelkobzást akart alkalmazni egy dokumentum szerint. Ezt Bródy Miklós Dániel megtámadta, és amint most kiderült, az eljárást meg is nyerte, így nem alkalmazzák vele szemben ezt a büntetést. A hatóságok minden bizonnyal azért szerettek volna teljes vagyonelkobzást, mert a büntetés annyira magas, hogy nem tűnik valószínűnek, hogy Bródy Dániel, akit ráadásul annak idején a covid-járvány kellős közepén rúgtak ki, ki tudná azt fizetni.
A Blikk egyébként kinyomozta azt is, hogy Bródy Miklós Dánielt egy egyszobás lakásban tartóztatták le, ez volt az otthona San Franciscóban. Azt ugyan nem lehet tudni, hogy a sajátja volt-e a lakás vagy csak bérelte, de azt igen, hogy az ingatlan értéke a büntetés összegének mindössze egyharmadát fedezte volna.
Bródy Miklós Dániel előreláthatólag 2026. február 7-én szabadulhat a börtönből.
(A fiemelt kép 1985-ben készült Bródy Jánosról. Fotó: Fortepan/Urbán Tamás)