Vicces bosszút állt egy komplett gimnáziumi osztály azért, mert le kellett adni a mobiltelefont

Tegnaptól tilos a mobiltelefon a magyar iskolákban: Görög Zita megosztotta egy találékony és vicces kedvű osztály történetét.

2024. szeptember 3., 10:43

Szerző:

Ettől a tanévtől szigorú tilalom tárgya minden tanulói mobiltelefon a hazai iskolákban. Nem túl meglepő, hogy a diákok nem örülnek annak a szabálynak, hogy a tanítási nap kezdetén le kell adniuk a mobiltelefonjukat, de a Görög Zita által megosztott alábbi sztoriból kiderül, hogy mennyire nem.

Tilos a mobiltelefon a suliban

Görög Zita gyakran foglal állást közéleti témákban, és most a mobiltelefon-rendelet kapcsán is kitett két automatikusan eltűnő sztorit az Instagramra, tekintettel arra, hogy a tilalom az ő gyermekeit is érinti. Három gyermek édesanyja ő: a legidősebb, Milán 17 éves – ő a főszereplője az alábbi két sztorinak. Görög Zita lánya, Lotti egyébként 2008-ban született, kisebbik fia, Timon pedig 2018-ban.

Nos, a 44 éves modell-műsorvezető a következőket írja az első tanítási napról, amikor a mobiltelefonokat a nap elején le kellett adni. Az alábbi rövid beszélgetés zajlott le közte és fia között:

„«Milyen volt az első napod teló nélkül a suliban?» «Vettem egy kifestőt, matricák is vannak benne.» Milán, 17 éves”

Görög Zita sírva kacagó szmájlikat tett hozzá a sztorihoz, de talán még érdekesebb a következő:

„Ja, és az egyik osztály 5 perc különbséggel beállította az ébresztőt, amitől egész nap zengett az igazgatói!”

És igen, ehhez is mellékelt kacagó szmájlit, értékelve az osztály humorérzékét.

A mobiltelefon-tilalom miatt máshol is összefogtak a diákok

Nemcsak ez az osztály fogott össze: a budapesti Madách Imre Gimnázium tanulói azért kerültek be a hírekbe, mert kiálltak igazgatójuk mellett, aki azt mondta, ebben az intézményben nem fogják elvenni a mobiltelefonokat. Erre a Belügyminisztérium menesztette a gimnázium igazgatóját, Mészáros Csabát. Az igazgató felmentése miatt tüntetések indultak, a tanév első napján az iskolai diákjai is demonstráltak. 

A tüntetés szeptember 2-án, hétfőn reggel fél 8 magasságában vette kezdetét, a diákok az iskola épülete előtt gyűltek össze, a tömegben pedig a Szól a kakas már című népdal szövegét osztották ki. A gimnázium utcáját a rendőrség lezárta – írja a HVG. A tanulók színes pólókban érkeztek, mivel a szervezők arra kérték őket, hogy a rendhagyó tanévnyitóra ne a szokásos fekete-fehér ünneplőben, hanem színes, madáchos pólóban érkezzenek. 

A Madách szellemiségének megfelelően legyetek ti az üde színfolt, a remény ebben a gyászban 

– írták az esemény leírásában a szervezők. A tüntetésről bővebben olvashat korábbi cikkünkben.

(Kiemelt kép: Görög Zita Instagramja)