Árpa Attila akár 2-8 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat most induló büntetőperében

Megvan, pontosan mikor indul a büntetőper, amelyben Árpa Attila színész-producert kábítószer-kereskedelemmel vádolják.

2022. január 14., 10:28

Szerző:

Árpa Attilát kábítószer-kereskedelemmel vádolja az ügyészség, és ennek a bűncselekménynek a büntetési tétele 2-8 évig terjedő szabadságvesztés, így az 50 éves színész-producer akár több éves börtönbüntetésre is számíthat. A Bors című lap kérdésére az ügyészség most megerősítette, hogy a 2019-ben indult ügyben idén március 1-én lesz az első tárgyalás.

Árpa Attila nyilatkozott is a lapnak ezzel kapcsolatban, többek között a következőket mondta:

„nem kereskedtem drogokkal, ezért nincs mitől félnem. Örülök, hogy elkezdődik a tárgyalás, mert végre lehetőségem lesz megvédeni magam.”

Árpa Attilát a 168 is megkérdezte ezzel kapcsolatban a nyáron, lapunknak válaszolva a színész-producer azonban egy kicsit másként fogalmazott, egyszerre említve a Dancing With The Starst és a büntetőpert:

„mondjuk úgy, hogy ez az ősz arról fog szólni, hogy sok új szerepben fogom találni magam: táncosként, vádlottként... Nem akarom bagatellizálni, de a hozzáállásom mind a kettőhöz ugyanaz, mert mind a kettő új nekem, és mind a kettő olyan, hogy egy kicsit tartok tőle, hogy hogy jövök majd ki belőle.”

Nos, azt már tudjuk, hogy a Dancing With The Starsból kifejezetten jól jött ki: Árpa Attila negyedik helyezettként döntős volt a TV2 táncos vetélkedőjében. A büntetőper eredményét pedig ezek szerint március 1-től várhatjuk.

Lazán kapcsolódik, hogy Árpa Attila karácsony előtt azzal került be a hírekbe, hogy édesanyja balesete kapcsán trágár kirohanásban szidta a magyar egészségügyet. Beszámolójára Győrfi Pál is reagált.

(Kiemelt kép: Árpa Attila Instagramja)