Egykori rablótársa szerint Ambrus Attila nem mond igazat: Nem úgy történt, ahogy ő azt elmondta

Interjút adott Orbán Gábor, Ambrus Attila egykori rablótársa. Szolgált néhány meglepetéssel.

2024. július 16., 10:16

Szerző:

Ambrus Attila 1993 és 1999 között 30 alkalommal rabolt ki bankokat, takarékszövetkezeteket, utazási irodákat, postákat. Ezek alkalmak csaknem felénél, 13 alkalommal volt a társa egy másik jéghokis, Orbán Gábor, akivel először egy postát raboltak ki, és utána csak bankokat. A Viszkis rablóként elhíresült férfi egykori bűntársa most az RTL-nek nyilatkozott, a Fókusz című műsor riportja alább található.

Orbán Gábor szerint Ambrus Attila nem volt vele tisztességes

Ambrus Attila annak idején jégkorongozó volt, Orbán Gábor szintén. Egy csapatban játszottak, ahol a későbbi Viszkisről feltűnt a többieknek, hogy ahhoz képest, hogy csak egy kapus, milyen jól él. Orbán Gábor egy szép napon szóba hozta ezt a témát Ambrus Attilánál, aki végül mindenbe beavatta őt, és úgy döntöttek, ezentúl ketten folytatják majd a rablások sorozatát.

„Én éltem, nem azzal foglalkoztam, hogy ő valójában milyen ember, nem a pszichológiát néztem. Mert ha egy kicsit leültem volna vele, vagy akár egy gengszterrel, biztosan megmondták volna, hogy »figyelj, ez nem egészen kóser, ez nem jó”

– emlékszik vissza Orbán Gábor.

A két bankrablót az 1999. január 15-i rablás után fogták el, miután a Frankel Leó úti bankot rabolták ki. Itt bent 9 percet töltöttek, taxival menekültek, és eközben is történt olyan, ami miatt Orbán Gábor úgy érzi, Ambrus Attila tisztességtelen volt vele szemben, amikor a Viszkis egyszer csak kiszállt az autóból és elszaladt:

„Látom, hogy szalad. Rámnéz, nem szól semmit. Ez is gáz, hogy ott hagy a szarban engem. Én még nem tudtam, hogy szar van, de ott hagyott, már másodszorra.”

Orbán Gábort ekkor elfogták, de Ambrus Attila elszökött. A két rabló abban állapodott meg, hogy elfogásuk esetén 3 óráig nem beszélnek a rendőröknek a másikról, ezt Orbán Gábor be is tartotta, de a Viszkis ennyi idő alatt nem jutott ki az országból, mert előbb még hazament a kutyájáért.

Orbán Gábor ezt mondja Ambrus Attiláról

Ambrus Attila 17 évet kapott, Orbán Gábor 8-at, de letartóztatásuk óta nem találkoztak személyesen. Pedig lenne mit tisztázni kettejük között, Orbán Gábor legalábbis így fogalmaz:

„Kezdjük azzal, hogy ő az elejétől kezdve rámvert mindent: én vagyok a bűnbak, én vagyok a hibás, én vagyok az áruló. »Ha őneki nincs társa...« »Ha az Orbán Gabi így...« Álljunk már meg egy pillanatra, mert semmi nem úgy történt, ahogy ő azt elmondta.”

Orbán Gábor azt meséli, hogy Ambrus Attila azt mondja, nem emlékszik elfogása körülményeire, de bűntársa nem hiszi el, hogy egy ilyet bárki el tudna felejteni:

„Nem igaz, hogy nem emlékszel. »Hány percet voltunk a bankban?« »Arra sem emlékszem.« »Te semmire nem emlékszel, ami mondjuk neked negatív lehet?« »Hát nem, mert be voltam rúgva!«”

Orbán Gábornak rosszul esik az is, hogy az Ambrus Attiláról készült filmben ő alig tűnik fel, és akkor sem azon a nevén, amit használ, hanem Orbán Gézaként. Az egykori hokis és bankrabló egy ideje Angliában él és ott vendéglátással foglalkozva neveli három gyermekét, akik közül a legkisebb egy év, három hónapos. Ő akkor született, amikor az édesapa egy újabb bűncselekmény, ezúttal csalás miatt börtönben ült. Orbán Gábor azt is elmeséli, hogy annak idején, még herceg korában, egy látogatása során találkozott Károly királlyal, aki megdicsérte, milyen jól beszél angolul. Ez a jelenet is látható az alábbi videóban.

(Kiemelt kép: RTL/Fókusz)