Ambrus Attila életéből sorozatot terveznek Amerikában – a Viszkis már tudja is, mit csinál majd a pénzzel

Ambrus Attila hatalmas bejelentést tett kedd reggel a Mokkában.

2024. január 30., 12:27

Szerző:

Ambrus Attila életéből készült már egy magyar nyelvű film, ez volt a 2017-ben bemutatott A Viszkis. Úgy néz ki, a keramikussá-celebbé vált egykori jégkorongozó-rabló önéletrajzi könyve alapján most tévésorozat fog készülni, méghozzá Amerikában.

Ambrus Attila kedd reggel a Mokka című műsor vendége volt a TV2-n, és az alább megtekinthető adásrészletben meséli a következőket:

„reménykedem, hogy egy-két éven belül körvonalazódni fog az az elképzelés, hogy valószínűleg úgy néz ki, Amerikában lesz egy filmem. Sorozat lesz az életemről, ha minden igaz. Most már közel két éve tárgyalok a befektetőkkel és ha abból megkapom azt a pénzt, amit úgy gondolok, akkor biztos, hogy az első bevételemből valamelyik cégbe megpróbálok beszállni.”

Ambrus Attila azt mondja, hogy ha a sorozat megvalósul, akkor az ebből hozzá befolyó jogdíjból egy régi, magyar cégbe szeretne beszállni, egy olyanba, akik nincsenek a helyzet magaslatán. Név szerint a Zsolnayt említi példaként. A saját cége mellé Ambrus Attila egy patinás cégbe is be szeretne szállni.

A készülő sorozatról annyit lehet tudni, hogy egy amerikai befektető, illetve potenciális producer olvasta Ambrus Attila könyvét angolul, és ennek a megfilmesítésén dolgozik jelenleg. Az illető számára a sztori azért bír személyes jelentőséggel, mert Ambrus Attila annak idején szintén hokikapusként játszott, csakúgy, mint ez a bizonyos befektető, aki most már edzősködik is. A következőkhöz tudni érdemes, hogy az NHL az USA nemzeti hokiligája:

„van egy amerikai srác, aki 19 évig az NHL-ben volt hokikapus. Már kétszer volt nálam, most legutoljára hozta a családját, a gyerekét is, az üzlettársát. [...] Egy elég komoly arc. Bízom benne, hogy ők ezt komolyan gondolják. Ő azt mondta egyszer nekem, hogy ő nem akar úgy bevonulni a hírességek csarnokába, mint hokikapus, hanem úgy, hogy csinál egy jó hokis filmet. Azt, hogy ez hogyan fog realizálódni, azt nyilván nem tudom. Most ott tartunk, hogy van egy 1 éves szerződésem, ügyvédeknél pattog a labda, aztán majd csak lesz belőle valami. Ami biztos, hogy ez 2-3 éves történet. [...] Egy része megvan a befektetésnek, de itt ugye több millió dollárról beszélünk, ez egy nagyon komoly befektetés, és hát ugye ennek 2-3 éves átfutási ideje van, amennyiben elkészül.”

Az interjú végén Ambrus Attila mindezek tetejébe még azt is említi, hogy visszatért régi nagy szenvedélyéhez, a zenéléshez, és jelenleg dobolni tanul.

(Kiemelt kép: TV2/Mokka)