Hosszú Katinka január 8-án este, egy közleményben jelentette be, hogy visszavonul.
Keleti Ágnes halálhíréhez kapcsolódóan Gyurta Dániel szép és megrendítő posztot publikált a közösségi médiában.
Ma, azaz csütörtök hajnalban meghalt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász.
A magyar női kézilabda válogatott 25-24-re legyőzte a francia csapatot az Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.
December 13-án kisorsolták a vb-selejtezők csoportjait, és az is kiderült, kik lesznek a magyar labdarúgó-válogatott ellenfelei 2025-ös mérkőzéssorozatban.
2023. november 6., 21:48
Bár a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) megszüntette Sebestyén Júlia műkorcsolya-edzővel szemben a fegyelmi eljárást, a rendőrségre bejelentést tettek az üggyel kapcsolatban. A rendőrség a bejelentést feljelentésként értékelte és nyomozást rendeltek el kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt.
2023. november 6., 13:06
Az előre megvásárolt jegyek árát visszatérítik a szurkolóknak.
2023. november 5., 20:33
A már háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíjat a Sao Paulo melletti Interlagosban.
2023. november 5., 19:19
A címvédő és listavezető Ferencváros 2-1-re kikapott az előző idényben ezüstérmes Kecskemét vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának vasárnapi rangadóján, így a később pályára lépő Paks győzelme esetén átveheti a vezetést a tabellán.
2023. november 5., 18:08
A magyar férfi kézilabda-válogatott 36-26-ra nyert Lengyelország ellen a vasárnap Békéscsabán rendezett barátságos mérkőzésen.
2023. november 5., 16:46
A november végén rajtoló világbajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott 29-25-re kikapott vasárnap Münchenben Németország együttesétől.
2023. november 5., 11:19
A férfit a Kepler Egyetemi Kórházba szállították, később azonban belehalt a sérüléseibe.
2023. november 5., 07:34
A második helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull háromszoros világbajnok versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíj szombati sprintfutamát.
2023. november 4., 21:07
Sárkány Zalán óriási magyar csúccsal nyert 800 méter gyorson a úszók debreceni rövidpályás országos bajnokságának szombati zárónapján.
2023. november 4., 20:21
A második helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull háromszoros világbajnok versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíj szombati sprintfutamát.
2023. november 4., 19:07
Az előző idényben negyedik Dunaújváros 9-8-ra kikapott otthon a címvédő Sabadelltől a női vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek szombati harmadik fordulójában.
2023. november 4., 18:39
A magyar férfi kézilabda-válogatott 31-27-re legyőzte Lengyelországot a szombaton Szegeden rendezett barátságos mérkőzésen.
2023. november 4., 17:20
A magyar minifutball-válogatott bronzérmet szerzett az egyesült arab emírségekbeli Rász el-Haimában zajló világbajnokságon.
2023. november 4., 10:59
Kéthelyes rajtbüntetést kapott George Russell, a Mercedes brit versenyzője, így a nyolcadik helyről vághat majd neki vasárnap a Forma-1-es Brazil Nagydíjnak.
2023. november 4., 09:04
Azonnali hatállyal felbontotta a német Bundesligában szereplő Mainz labdarúgó csapata a holland Anwar El Ghazi szerződését, mert palesztin-pártinak ítélték az egyik bejegyzését.
2023. november 3., 20:56
Max Verstappen, a Red Bull címvédő, háromszoros világbajnok versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíj pénteki időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
2023. november 3., 20:39
A Magyar Olimpiai és Sportmúzeumban péntek este időszaki kiállítás nyílt a 20 évvel ezelőtt, 2003 októberében elhunyt háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó, Papp László emlékére.
2023. november 3., 19:30
Az 52 kilogrammos Pupp Réka ötödik lett a Montpellier-ben zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokság pénteki nyitónapján.