Nem a szabadon engedett embercsempész okozhatta a súlyos balesetet Budapesten

Egy korábban elítélt, majd szabadon engedett férfi okozott súlyos balesetet a fővárosban, aki nem is tartózkodhatott volna az országban.

2025. január 10., 11:41

Szerző:

Tavaly novemberben ítélték el embercsempészet miatt azt a 23 éves moldáv férfit, aki vasárnap este súlyos balesetet okozott Budapesten, írta meg a hvg.hu a Blikk nyomán. Arról nincs információ, hogy a férfit pontosan mikor engedték ki, ahogyan azt sem tudni, hogy elhagyta-e az országot, viszont a baleset időpontjában már nem lett volna szabad, hogy Magyarországon tartózkodjon.

Súlyos balesetet okozott a korábban elítélt férfi

A Blikk egy biztos forrásra hivatkozva állítja, hogy a moldáv férfi egy nemzetközi bűnözői csoport tagjaként, pénz reményében vállalta, hogy elősegíti külföldiek illegális határátlépését és Nyugat-Európába történő továbbszállítását. Az információk szerint nepáli állampolgárokat szállított 2024. március 31-én este, amikor Nyíradonyban igazoltatni akarták. Akkor, amikor meglátta a rendőröket, elmenekült, majd az M35-ös autópályán megállt, kirakta nepáliakat, ezután eltűnt. Végül 2024. április 3-án fogták el Budapesten. Az ügyben megkeresték a Debreceni Törvényszéket, amely megerősítette az értesülést.

„Az ön által kérdezett személy vonatkozásában a Hajdúböszörményi Járásbíróság 2024. november 6-án, előkészítő ülésen hirdetett ítéletet. A férfi az ülésen beismerő nyilatkozatot tett és tárgyaláshoz való jogáról lemondott, amit a bíróság elfogadott. A letartóztatásban lévő vádlottat a járásbíróság embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt 3 év 10 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte és 7 év 8 hónapra kiutasította Magyarország területéről. Az ítéletet mind az ügyészség, mind a vádlott és védője tudomásul vették, így az jogerőre emelkedett”

– közölte a törvényszék.

A Blikk cikkéből kiderül, hogy Tiganciuc Calit kizárták a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből, mégis szabadult a reintegrációs őrzés miatt. Ezzel kapcsolatban Tran Dániel jogász, az ELTE Kriminológia Tanszékének oktatója azt mondta a lapnak, hogy a 148/2023-as kormányrendelet szerint az embercsempészés miatt elítéltek reintegrációs őrizetéről 15 napon belül döntenek. Ilyen esetekben az elkövetőnek a reintegrációs őrizet kezdetének megállapítását követő 72 órán belül el kell hagynia Magyarországot.

A 23 éves férfi a múlt vasárnap is éppen egy igazoltatás elől menekül Budapest XI. kerületében, majd az autójával egy kereszteződésben belecsapódott egy autóba, amely a piros lámpánál várakozott. Az ütközés után elmenekült a helyszínről, és arról sem győződött meg, hogy másik autóban megsérült-e valaki. A vétlen járműben többen is megsérültek, összesen heten, ebből ketten súlyosan.

A lap cikke szerint, a rendőrök a helyszínen találtak egy 106-os feliratú kulcsot, ezt a kommentelők segítségével tudtak párosítani a szállodához. A hatóság átkutatta a férfi szobáját, azt ott talált dolgok további információval szolgálhatnak a nyomozáshoz.

Frissítés: 

Cikkünk megjelenése után a BRFK közleményt adott ki, amelyben leírták, hogy nem a korábban elítélt férfi okozhatta a vasárnapi balesetet, hanem a testvére. A férfi visszaélt Tiganciuc Calit adataival, emiatt és a baleset miatt a rendőrség körözést adott ki rá: 

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság a korábban keresett férfi körözését visszavonta, és 01000/43/2025. bűnügyi számon elfogatóparancsot adott ki a Magyarországon büntetlen előéletű, 27 éves, moldáv állampolgárságú Tiganciuc Serghei ellen. A belföldi körözés mellett a BRFK kezdeményezi az európai elfogatóparancs kiadását is”

- olvasható a BRFK közleményében. 

 

(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: FERENC DONKA / AFP)