Bakondi György állítja, nem veszélyes embercsempészeket engedett el a kormány

Bakondi György azt mondja, nem veszélyes embercsempészeket engedett ki a börtönökből a kormány, hanem csak sofőröket. 

2024. július 29., 12:01

Szerző:

Ahogyan arról portálunk is beszámolt július elejéig közel 2300 külföldi embercsempész szabadulhatott ki a börtönökből az Orbán-kormány jóvoltából. Közülük viszont 16 főt ismért leültettek a szabályok megsértése miatt. Az embercsempészek szabadon engedése nagy felháborodást váltott ki, azonban most Bakondi György azt állítja, nem veszélyes bűnözőkről van szó, a kormány csak a sofőröket engedte el.

A háborúra hivatkozva 

Mint ismert a kormány az ukrajnai háborúra hivatkozva mintegy 1300 embercsempészt engedett szabadon tavaly év elején, azzal a kitétellel, hogy 72 órán belül el kell hagyniuk az országot. Az ügy kapcsán akkor az osztrák kormány berendelte a bécsi magyar nagykövetet is, végül Ausztria szigorúbb ellenőrzést rendelt el az osztrák-magyar határon. 

Bakondi György szerint nincs kockázat 

Mindennek ellenére úgy tűnik a gyakorlat továbbra is bevett, ugyanis információk szerint idén július elejéig 2297-re nőtt azoknak az embercsempészeknek a száma, akiket szabadon engedett a kormány. Számokban mérve ez azt jelenti, hogy a külföldi fogvatartottak aránya a tavaly májusi közel 13 százalékról mindössze 5,7 százalékra csökkent.  Az ügy kapcsán most megszólalt a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója, Bakondi György, aki az RTL Híradónak tett nyilatkozatában úgy fogalmazott, nem veszélyes embercsempészeket, csak sofőröket engedett szabadon a kormány. Bakondi szerint tehát olyanok, akik súlyosabb bűncselekményeket követtek el, például megpróbáltak elgázolni valakit, vagy fegyvert használtak, nincsenek az elengedettek között, ők jelenleg is börtönben vannak. Bakondi azt mondja a pénzért, sofőrként résztvevők elengedése nem jelent biztonsági kockázatot. Bakondi kiemelte, sokkal nagyobb lenne a kockázat, ha többezer embert tartanának hosszú ideig börtönben, így ugyanis börtönzsúfoltság alakulna ki. 

Tele vannak a börtönök 

Ez egyébként azért nagyon érdekes, mert a börtönök túlzsúfoltsági problémáit nem az embercsempészek szabadon engedése oldja meg. Mint megírtuk 2023. december 31-én Magyarországon 17 939 fogvatartott volt, összesen 17 998 férőhelyre, vagyis gyakorlatilag teltház van. A kormány amúgy még 2015-ben hirdetett akiótervet a zsúfoltság enyhítésére, ám akkor még nem arról volt szó, hogy az embercsempészeket engedik szabadon, hanem nyolc különböző településen terveztek új börtönöket létesíteni. A projektek azonban mind meghiúsultak, jelenleg csak Csengeren építenek új bv-létesítményt. 

Nem értik 

A Helsinki Bizottság szakértője amúgy azt mondja, nem tudja, mire alapozza a kijelentéseit Bakondi, ugyanis a vonatkozó rendelet nem tesz különbséget az embercsempészek között. 

Az RTL riportja itt nézhető vissza: 

(Kiemelt képünkön Bakondi György, Fotó: RTL)