„Vállalkozásból újra legyen egyház”

Mi volt az első szikra az Ön és Heisler András között elmérgesedő konfliktusban? Miről szól ez a vita valójában?

Szép hagyományunk a keresztény–zsidó párbeszéd, ami a főpapokkal való együttgondolkodásról, közös tudományos művek alkotásáról szól. A keresztény–zsidó tanácsban a legmagasabb szintű egyházi vezetők foglalnak helyet. Rettentő kellemetlen volt, amikor elnök úr megpróbálta befolyásolni ezt a független szervezetet, amiben világi emberként nincs keresnivalója.

Azt gondolom, az sincs rendben, hogy Heisler András elnöki döntései következtében állt fel a rektori székből az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemet 22 éven át vezető dr. Schőner Alfréd professzor, előtte pedig Schweitzer József professzor urat tette az utcára közösségével együtt. Mindketten sokszorosan, külföldön is elismert, ikonikus alakjai a hazai zsidóságnak.

A rabbiképző működésének 140 éve alatt mindig a klérus tagjai közül választottak vezetőt, mert ez egy egyházi felsőoktatási intézmény, aminek a spiritualitás adja a hitelét. Schőner professzor rektorként engem nevezett meg utódaként, amit a szenátus megszavazott. Heisler András a 140 éves hagyománnyal és a szenátus döntésével szembemenve mégis világi embert bízott meg. Ha például az ELTE rektorválasztását mondjuk a köztársasági elnök felülírná, abból országos botrány lenne.

Az elnök átkormányozta az egyetemet a bölcsészettudomány irányába, miközben a vallástudományt elkezdte maga mögött hagyni, holott az egyetem feladata 140 éve az, hogy szakember-utánpótlást biztosítson a hitközösségekben. Az új vezetés felkért, legyek tanszékvezető professzor, amit örömmel vállaltam. Majd a kollégák arra buzdítottak, induljak a Rabbitestület elnöki székéért. Elsöprő többséggel választottak meg. Annak ellenére, hogy fenyegetést kaptam Heisler úrtól és Radnóti Zoltán főrabbi úrtól, nehogy el merjem vállalni a pozíciót. Nem futamodtam meg, mert építő embernek tartom magam, aki a közösségért akar dolgozni. Végül huszonegy évnyi egyetemi szolgálatom után egy pillanat alatt – bosszúból – megszüntették az egyetemi munkaviszonyom.

Heisler elnök úr gyakorlatilag úgy döntött, nincs szüksége Rabbitestületre, ami nonszensz egy egyházban, hiszen ez a Mazsihisz legmagasabb fóruma. Hiába ítélték el a rabbik több ízben is, amit Heisler úr tett a Mazsihisz eredetileg legfelsőbb szintű döntési fórumával, az elnök megbénította a testületet, amely így nem is tudott vallási határozatokat hozni. Ezzel pedig minden szolgálati feladatot elbitorolt a saját vallási grémiumától. Pedig ő is tudja, hogy a felekezet ügyeiről a rabbik jogosultak dönteni, az infrastrukturális ügyek, a háttér biztosítása pedig az elnök feladata. Ezek a munkafolyamatok teljesen felborultak.

Mit akarhat elérni ezzel az elnök?

A Mazsihiszt saját családi vállalkozásának tekinti. Látni kell, a jelenlegi kormány mindent megtesz, hogy a traumatizált kisebbség a lehető legjobb körülmények között élhesse meg a vallását. Az állam sorra újítja fel a zsinagógákat, zsidó temetőket, támogatja a kulturális élet fenntartását. A kormány ráadásul sokáig akkor is baráti jobbot nyújtott a zsidó vezetőknek, amikor azok már az ország rossz hírét keltették a külföldi zsidó szervezetek előtt. Jelenleg épp az a helyzet, hogy a neológ zsidóság vezetője és érdekvezérelt baráti-üzleti köre traumatizálja a zsidóságot. Heisler kettős játékot játszik. Kinyújtja a kezét az állami milliárdokért, hogy rendelkezzen a pénzek felett, és saját eredményeként mutogassa a fejlesztéseket, közben pedig a zsidó körök felé kijátssza az antiszemita kártyát, és ezzel igyekszik maga mellé állítani a zsidóságot. Heisler ugyanis azt sulykolja, hogy a magyarság és a miniszterelnök született antiszemita, és a hazai zsidóságnak van mitől rettegnie a Kárpát-medencében. Ez szemenszedett hazugság, hiszen a világháború óta a zsidók soha nem élhettek olyan biztonságban, mint ma, soha nem volt olyan intenzív a zsidó élet, mint ma, és soha nem folyt annyi támogatás a zsidósághoz, mint ma. Heisler bűnt követ el, amikor a kormány ellen tüzeli a honi zsidóságot. Bíró László szerencsi polgármesterjelölt ügyében például kötelessége lett volna kiállni az ellen, hogy az ellenzék egy nyíltan antiszemita jelöltet indított el.

Heisler András gyakran vállal közéleti szerepet, és bátran vállalja véleményét politikai ügyekben. Ezt alapvetően helyteleníti?

Az elnök egy zsidó párttá vagy céggé alacsonyította le a Mazsihiszt. Pedig mi egyik sem vagyunk, mi egy egyház vagyunk. Az a dolgunk, hogy másokért tegyünk, értéket alkossunk, támogassuk az elesetteket, az időseket, a betegeket és a fiatalokat. Egyházi feladatot kell betöltenünk: a halódó hitéletet kell megmenteni, imádkozni, támogatni, oktatni, iskolát működtetni, felzárkóztatni, tehetséggondozni, szociális és egészségügyi hátteret adni a mostaninál sokkal jobb színvonalon. A Szentírás szerint kell tevékenykednünk.

Akkor a Mazsihisznek csöndben kellene maradnia minden közéleti-politikai kérdésben?

A politikai szerepvállalás helyes arányát kell eltalálni. Ez olyan, mint a só a levesben. A politikát teljesen nem zárhatjuk ki az életünkből, hiszen ahogy az egyén élete, úgy az egyház sorsa is függ a politikai döntésektől. Lehet például politizálni a pályán kívülről, de úgy is, hogy az illető a tetteivel mutat példát, nyilvánít véleményt. Az egyház feladata a szolgálat, a közösségek építése, ehhez pedig minden irányban kell kommunikációs csatornákat építeni. Mindebbe nem férnek bele a szélsőségek.

Mi lesz ezután?

Erős belső turbulencia dolgozik most a Mazsihiszben, Heisler úr és köre rengeteg kritikát kapott. Ez nem mehet a végtelenségig. Vissza kell kormányozni az egyházat a méltó útra. Ez a változás hamarosan elérkezik. / Török Dániel