Az okosváros

Képzeljünk magunk elé egy kis városi negyedet. Egy-, legfeljebb kétemeletes házsorok, közöttük 50 méter széles füves terület van. Nem látunk sehol egy autót, csak gördeszkán, biciklin, rollerrel guruló embereket. Van egy szélesebb út középen, gondoljuk, reggelente ott jön a kukásautó, de nem, reggel van, és nem jön semmi. A házakon nincs kémény. Már sejtjük, itt egészen másként élhetnek az emberek, mint a megszokott városi környezetben – de akkor hol dolgoznak, hol járnak a gyerekek iskolába, mi lesz a szeméttel, mivel fűtenek és mi van, ha messzebbre kell utazni, hol a vasút, az autóbusz, netán a repülőtér? Minden van, csak éppen innen nem látszik. Az épületeket geotermikus hővel fűtik, a szondák mélyen a talajban vannak. A lakók a szemetet a házsorok végén dobják be egy-egy fémkapuval lezárt kürtőbe. Természetesen ebből három is van, egy a papírnak, egy a műanyagnak és a fémnek, és egy a háztartási vegyes hulladéknak. A fémkapuk kóddal nyílnak, a bedobott szemét előbb csak a felső rész zsilipkamrájába jut, ott az okosrendszer ellenőrzi, hogy megfelelő típusú hulladékról van-e szó, s ha nem, akkor a kamra nem juttatja tovább. A kód alapján a rendszer azonosítja, melyik lakó volt figyelmetlen, és ezt rögzíti is. Így mindenki figyel, a megfelelő kürtőbe a megfelelő szemetet önti, innen pedig vákuumszivattyúval az egész a város szélén található szemétválogató- és -feldolgozóüzembe jut. Az itt lakók munkahelye többnyire a közelben van, ezek mellett óvodák és iskolák találhatók. Észrevesszük, hogy minden házsor alatt van egy garázsajtó – naná, biztosan ott rejtegetik a családok a kocsikat! Nem, házanként egy elektromos autó van, ha elkerülhetetlen, fontos ügyről van szó, ezt carsharingszisztémában használatba lehet venni. Vasút, autóbusz a városkörüli gyűrűn érhető el, a repülőtérre is innen indulnak a járatok. Visszamegyünk a házak közé, és azt látjuk, hogy jön fel a nap, és éppen eléri a lakások ablakait a fény, mire reluxák kezdik árnyékolni az üvegfelületeket, mert a házak intelligens szabályzóközpontjai minden változást követnek, és beállítják a lakások hőmérsékletét; fűtenek vagy hűtenek, árnyékolnak vagy éppen fényt engednek be a belső terekbe. Ha van a kezünk ügyében egy hőkamera, azzal azt is ellenőrizhetjük, hogy fűtéskor a házfalak nem engedik ki a belső hőt. Nem látni egyetlen légkondis külső egységet az erkélyek, ablakok alatt, és ha röntgenszemünk lenne, azt állapíthatnánk meg, hogy a falazatokban található légjáratok télen-nyáron optimális szellőzést tesznek lehetővé. Ilyen ma, a 21. század elején egy okosváros – persze kicsiben. Ehhez hasonló tudású negyedekkel már találkozni a skandináv országokban, de hol vagyunk még attól, hogy nagy tömegek élvezzék ezt az ideális helyzetet!

Európában a lakosság 70%-a él a városokban, ahol a légszennyezés, a hulladékszállítás, -feldolgozás megoldatlansága, a zsúfoltság már a múlt század utolsó két évtizedében kezdte ellehetetleníteni az életet. Budapest mindenkori vezetése is küzd ezzel. Több tízezer ember jár be naponta a környező településekről autóval, HÉV-vel, autóbusszal. Ismét tíz-, százezrek kénytelenek naponta átszelni a várost, hogy a munkahelyükre vagy az iskolájukba jussanak. A hétvégi bevásárlóutak miatt pénteken és szombaton sem csökken a zsúfoltság. Mindeközben teherautók, furgonok hozzák-viszik a boltokba az árut, napközben ezektől, reggelente pedig a kukásutóktól alakulnak ki a torlódások. Télen a sok helyen még korszerűtlen fűtés miatt elviselhetetlen a légszennyezés, nyáron a légkondik külső egységei fűtik az utcákat, amelyek tele vannak hőszigetekkel. Ezek a gránitkőből készült burkolatoktól kezdve a sok helyen megtalálható fémfelületekig magukba szívják, tárolják, illetve esténként kisugározzák a hőt. Százszámra lehetne még sorolni, mennyi minden akadályozza, hogy a lakók komfortosan, kényelmesen és olcsón rendezhessék be mindennapjaikat. Az okos várostervezés célja, hogy csökkentse vagy megszüntesse ezeket a káros jelenségeket.

A digitális korban sok minden észszerűen és gazdaságosan működtethető, mert az egymáshoz kapcsolódó tevékenységeket és feladatokat intelligens rendszerekkel tudjuk, tudnánk szabályozni. A közlekedési zsúfoltság nemcsak azzal csökkenthető – persze ez lenne a legjobb –, ha kevesebb jármű futna az utcákon, hanem szabályozással, ami a mindenkori forgalmi helyzeteknek megfelelően tereli a járműveket. Barcelonában már az olimpiai játékok idején megoldották, hogy a kétszer négy sávos utakon a lámpákba szerelt érzékelők sávonként mérik a forgalom nagyságát, és amelyik irányból több jármű érkezik, azokat több sávba terelik, és fordítva. Így a rendelkezésre álló útfelületet mindig a forgalom nagysága szerint használják ki, és például a lámpáknál ezért nem alakulnak ki hosszú sorok. A nagy forgalmú kereszteződésekben ilyen okoslámparendszerekkel minden pillanatban a helyzetnek megfelelő irányokba lehet terelni a járműveket, optimalizálni az úthálózat áteresztőképességét.

Az áruszállítás is sokféle módszerrel okosítható. Ha van a város körül gyűrű, akkor a vezető nélküli elektromos kamionok az itt található depókban hagyják az áruval megpakolt konténereket, de egyben felveszik az odakészített üreseket, és azokkal hajtanak vissza a gyárba vagy a raktárba. Így a város belső részeire már kisméretű szállítójárművekkel be lehet fuvarozni a rakományokat.

Az okosvárosban egyre kevesebb megrögzött, bebetonozott szabályozás lesz, mert a folyamatokat mindig összehangolják a mesterséges intelligencia alapján működő rendszerek, és mindig a helyzetnek megfelelő döntéseket hozzák. Ez persze csak a digitális hálózatok és az emberek együttműködésével valósítható meg. Ebben van a titok, kormányok, intézmények, helyi hatóságok szakembereinek együttműködésében. Ez az EU egyik legfontosabb programjában is megtalálható:

Az Európai Unió Európa 2020 stratégiájának célja egy intelligens, fenntartható világ, egy innovatív, biztonságos társadalom, amelyet az okoskörnyezet, az okosgazdaság, az okos életvitel, az okos kormányzás és az okos emberek jellemeznek

(Forrás: Sallai Gyula: Az okos város, Dialóg Campus Kiadó, Budapest )