Rémregény

Nehéz döntés: hiteles filmet forgatunk, vagy inkább érdekeset? Legyen benne sok dokumentum, vagy nyűgözzön le a lélekcserélő dráma? Rázzon fel vagy informáljon bennünket? Nem olyan könnyű a választás, jönnek hát a kompromisszumok. Az „is-is” filmek. Kicsit ilyen, kicsit olyan. Mint ez.

Pedig a témák nem közönségesek: temető és halál, kísértet és túlvilág, kitagadás és földönfutás. A lélektani háttér: aktív, megdolgozott, kivívott boldogtalanság, szélsőséges helyzetek, amelyeknek egy rémregényben természetes helyük van.

A szereplők sem akárkik. Shelley urat kicsapták az oxfordi egyetemről, feleségének és kisdedjének hátat fordítva beleszerelmesedik a félárva Marybe, kinek apja, anyja művelt tollforgató. A nagylélegzetű romantika hagyja felnőni a személyiségeket, azt is, aki feszegeti a falakat, azt is, aki csak levizeli. A botrány ebben a nagyságot, furcsaságot, különcséget respektáló időben az élet velejárójának számított. Aki romantikus volt, az bizony megmutatta…

Illik ide, e társaságba lord Byron, a maga szamárfüles, pacás erkölcsi bizonyítványával. Nem kell szarv hozzá, hogy ördöginek lássuk, amorálisnak. Hétköznapi osztályzata messze van a példástól. Az irodalmi, persze, jeles. Nem egyszerű.

Hibbant világ! A szertelen szabad szerelem még új divat. Elegánsan ménage à trois-nak nevezik. A gondatlan veszélyeztetés ebben is általános. Ordas önzés vezeti a résztvevőket. A szerelem is elkapkodott, definiálatlan. Asszonyok és urak állnak a teljes idegösszeomlás szélén, szemüket romantikusan meresztve.

Ám végül Mrs. Shelley is bekerül az irodalomtörténetekbe, amikor felvázolja Frankenstein figuráját, némileg kibontatlanul. Oly hazárd vállalás, mintha az erdőn túli memoárokból akarnánk kibányászni a neandervölgyiek kőkorszaki etikáját.

(A Mary Shelley című filmet Haifaa Al-Mansour rendezte.) / Bölcs István