Sorra nyitnak az ország fürdői – Rákos betegek járhatnak gyógyfürdőbe?

Mutatjuk melyik gyógyfürdő mely betegségekre jó. 

2024. április 28., 15:57

Szerző:

A gyógyfürdők általában nem javasolják rákos betegeknek a gyógyvizet és kúrákat. Általában a gyógyfürdők és a termálfürdők, a meleg víz (több mint 37 fok) elősegítik a daganatos sejtek szóródását. Vonatkozik ez a masszázsra is, de az infralámpákra is. Alvó daganatsejt lehet a szervezetében, még egy sikeres műtét és egyéb kezelés után is. Minden, ami vérbőséget okoz, fokozza a keringést és a keringő daganatos sejteket potencirozza, szórja a szervezet minden zugába. Néha nehéz megmondani hogy miért indul szaporodásnak és szóródásnak egy-egy sejt (és mások miért nem egy egész élet során). Minden esetre érdemes minimálisra csökkenteni ennek esélyét, akár úgy, hogy az ismert rizikófaktorokat kizárjuk – írja a Házipatika.

A hőhatás és a gyógyvizekben oldott állapotban lévő különféle kémiai anyagok miatt kitágulnak a hajszálerek, emiatt előfordulhat, hogy az addig a műtét vagy sugárkezelés ellenére is egyensúlyban lévő, viszont mégiscsak sérültnek tekinthető nyirok- és vénás rendszer nem tudja visszaszívni a felgyülemlő folyadékot a szövetek közül, s ödéma alakulhat ki. Emellett a daganatos betegség, a műtét és a daganatellenes kezelések egyaránt többszörösére emelik a mélyvénás trombózis kockázatát, a pangást fokozó meleg gyógy- vagy termálvízben való passzív fürdőzés ezért sem ajánlható a betegeknek. A korlátozás a hideg vagy langyos vízben való úszásra nem vonatkozik – az viszont igen, hogy sugárkezelés miatt igénybe vett bőrfelületet a fokozott érzékenység elmúltáig nem szabad áztatni – írja a Rákgyógyítás.

Ezekre a betegségekre a gyógyfürdő 

Hazánk gyógyfürdő vizeinek mindegyike alkalmas a mozgásszervi megbetegedések kezelésére. Ezenkívül bőrbetegségek, krónikus nőgyógyászati gyulladások, meddőség, gyomor-, epe- és májbántalmak gyógyítására, bélrendszeri panaszokra, valamint szív- és érrendszeri betegségek kezelésére használják leggyakrabban a gyógyvizeket. Nagyon jól alkalmazhatók álmatlanság, kimerültség és idegesség mérséklésére is – írja a Nyugdíjasok.com.

• Szénsavas vizek. Serkentik a bőr vérkeringését, így például enyhébb érszűkület esetén jó hatásúak. Balatonfüred lett híres ilyen vizéről.
• Kalcium-, magnézium-, hidrogén-karbonátos vizek. Alkalmazásuk csökkenti a gyulladásokat, a mozgásszervi betegségek és a csontritkulás tüneteit. A budapesti gyógyfürdők és Bükfürdő tartoznak ide.
• Kloridos (konyhasós) vizek. Leginkább gyulladáscsökkentők. Sárvár és az Alföld vizei ilyenek. Elsősorban kismedencei gyulladásoknál, nőgyógyászati, urológiai megbetegedések esetén és meddőségnél alkalmazhatók.
• Kénes vizek. A kén beépül az ízületi porcba, így kopásos ízületi betegségeknél hatásos, de alkalmazható pikkelysömör, ekcéma esetén is. Harkány és Balf vizei is ilyenek.
• Jódos-brómos vizek. Ízületi, nőgyógyászati, urológiai megbetegedések kezelésére alkalmasak. Az Alföld és Parád vizei tartoznak ide többek között.
• Radonos vizek. A radon nemesgáz, mely alfasugárzást bocsát ki. Bőrön át és belégzés útján jut a szervezetbe, és fájdalomcsillapító hatású. A Rudas fürdő egyes forrásai és a Hévízi-tó is ilyen vizet tartalmaz.
• Szén-dioxid-szárazfürdő (mofetta). Egyedül Mátraderecskén található Magyarországon, továbbá sok helyen Erdélyben. A gyógygáz enyhíti a végtagok érbetegségeit (például érszűkület esetén alkalmazható), a cukorbetegség okozta érszövődményeket, csökkenti a magas vérnyomást és a csontritkulás okozta panaszokat.

Sorra nyitnak az ország fürdői és strandjai, amelyek jegyárai sem drágulnak tovább

Május 3-án nyitják meg a Zalakarosi Fürdő strandfürdői részét, amely hagyományosan népszerű kikapcsolódási központnak számít. A jegyáraknál marad az árstop: nem terveznek áremelést, azonban az attrakciók terén bővített palettával készülnek. Ennek egyik lépése a strandi fogadóépület teljes megújulása, modernizálása. Továbbá a sportmedence vízi akadálypályája újabb elemekkel bővül az idei évben – írja az Economix

Az ország másik felén, a Hajdúszoboszló közelében található Kabán egy pici, de annál hangulatosabb gyógyfürdő működik. Náluk május 1-jén indul a strandidény és ott is lesznek újdonságok – értesült szintén a Termalonline. A Jászságban két további termálfürdőt is újranyitnak a következő napokban, ráadásul kedvező jegyárakkal és szintén bővülő szolgáltatásokkal. A párkányi Vadas Thermal Resortban ingyenes lesz a belépés a strandnyitás napján, május 1-jén. A debreceni Aquaticum Strandfürdőnél azonban május végéig kell a szezonkezdetre várni. 

(Kiemelt képünkön: Emberek élvezik a fürdőzést a Széchenyi Gyógyfürdőben, egy fürdőkomplexumban Budapesten. Fotó: Kunihiko Miura / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP)

15:54

A tévhittel ellentétben a térdporcok rendszeres terhelést vagy ráhelyezett erőt igényelnek, hogy egészségesek maradjanak, ám nem mindegy, hogyan állunk neki az erősítésüknek.

2024. május 11., 11:09

Az Egészségkalauz összegyűjtötte, hogy melyek a cukorbetegség legfontosabb jelei, melyekre érdemes figyelni, és ha többet is észreveszünk közülük magunkon, akkor érdemes orvoshoz fordulnunkvelük.