Észrevette, hogy egyre kisebb a boltban vásárolt termékek egy része?!

Összement a sajt, túró és az édesség is.

2024. április 28., 11:46

Szerző:

Sokszor lehet a vásárlónak olyan érzése, hogy a termékek mérete „összement” a boltokban. Mint kiderült, ennek van alapja, ugyanis némely árucikk tömege valóban csökkent, miközben ugyanazon az áron forgalmazzák. Ezt hívják zsugorinflációnak – írja az Index. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal adatbázisa szerint áprilisban több termék mérete is lecsökkent: volt, amelyik 40 százalékkal lett kisebb – írja a Hvg.  A magyar kormány az úgynevezett zsugorinfláció visszaszorításának céljával arra kötelezte korábban a nagyobb, 1 milliárd forint árbevételt elérő élelmiszerboltokat, hogy az előrecsomagolt, 2020 január 1. és 2023. július 1. között is forgalmazott termékek esetén tüntessék fel, ha a kiszerelés mérete változik.

Az üzlet a jelzést az új méret forgalomba hozatalától számított 2 hónapig köteles megjeleníteni a tájékoztatást. Egyetlen kivétel van, ha a kisebb kiszerelés mellett a korábbit is forgalmazza az üzlet legalább 6 hónapig.

Íme a lista azokról a termékekről, amik összementek  

A Portfolio összegyűjtötte az áprilisi bejelentésű, ismertebb márkák termékeit a Nébih adatai alapján. Mosogatószerek, édességek, tejföl, túró, kefír és camembert sajt is található azon termékek között, amelyek mérete csökkent áprilisban a Nébih adatai szerint.

17 különöző Somat- és 4 Jar-mosogatószer mérete csökkent le, két Tihany camembert sajt pedig 4 százalékkal lett kisebb. Szintén csökkent két Milli-termék mérete, az egyik jelentősen, 40 százalékkal. A lap megjegyzi: utóbbi esetben vélhetően nem burkolt áremelésről van szó, hiszen egy ekkora csökkenés egészen biztosan feltűnik a vásárlóknak.

A fentieken kívül a Penny sajátmárkás, Sissy tejtermékeinek mérete is csökkent. „A desszertek között csökkent még egy Waffi ostya mérete is 30 grammról 23 grammra, amely 23,3 százalékos mínusz, valamint egy Carte D’Or desszertalap is kisebb lett: korábban háromszor 260 gramm volt egy csomagban, az új kiszerelés viszont 33 százalékkal kisebb, ugyanis csak kétszer 260 grammot kapnak a vevők” – írja a Portfolio.

Ezért drága az élelmiszer a magyar boltokban

A magyar élelmiszer előállítás és forgalomba hozatala általánosságban véve kevésbé hatékony, termelékeny, mint a régiós versenytársai. Ez tehát felfelé tolja az árakat – írja az Agrárszektor. Az MNB is többször felhívta rá a figyelmet, a magyar élelmiszeripar hatékonysága elmarad a nagy európai országok termelékenységétől, ami kétségkívül drágábbá teszi az itthon előállított termékeket. Ráadásul a magyar élelmiszeripar magasabb kamatkörnyezettel szembesül, ha beruházni vagy fejleszteni akar – írtunk róla korábban.

Vannak olyan termékkategóriák, illetve márkák, amelyek itthon többe kerülnek, mint egyes környező országokban, de van a fordítottjára is példa. Az Eurostat adatai  szerint az EU-átlag 90 százaléka az élelmiszerek és alkoholmentes üdítőitalok átlagos árszintje itthon. 

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)