Íme a kormány vasárnapi üzenete a nyugdíjas közösségnek

Erre számíthatnak a nyugdíjasok. 

2024. április 28., 10:39

Szerző:

A nyugdíjas közösséget leginkább érintő témával kapcsolatban készített új videót Varga Mihály pénzügyminiszter és Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap. A Jókor magazin megjelenése alkalmából a főtanácsadó Facebook-oldalán megosztott közös videóból kiderül, hogy 2010 óta, hogyan alakult a nyugdíjak reálértéke. 

Varga Mihály: a kormány megőrzi a nyugdíjak vásárlóerejét

Varga Mihály elmondta: háború dúl a szomszédban és a Közel-Keleten, a költségvetésre rendkívüli terhek nehezednek, mégis a nyugdíjasok továbbra is számíthatnak a nemzeti kormányra. A tavalyi 18,5 százalékos nyugdíjemelés után idén év elején 6 százalékkal növeltük a nyugdíjakat, februárban pedig ismét kifizettük a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat – fogalmazott a miniszter. Jó hír – tette hozzá –, hogy az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent, ugyanis az éves infláció ennél várhatóan jóval alacsonyabb lesz.

A kormány tehát kitart a 2010-ben tett ígérete mellett: megőrzi a nyugdíjak vásárlóerejét, sőt emeli is azt. „A nyugdíjak összegét 2010 óta a kétszeresére emeltük, reálértékét pedig több mint 20 százalékkal javítottuk. Amíg nemzeti kormánya van Magyarországnak, megadjuk azt a megbecsülést, amely a nyugdíjasokat megilleti” – mondta Varga Mihály.

Nyitrai Zsolt arról beszélt, hogy „Magyarország polgárai hálával tartoznak idős honfitársainknak. Ők teremtették meg azokat a biztos alapokat, amelyekre építkezhetünk. Nélkülözhetetlen a tudásuk és a bölcsességük. Kiállunk a nyugdíjasok érdekeiért és megvédjük juttatásaikat” – hangoztatta a miniszterelnök főtanácsadója. „A mai háborús időkben még fontosabb hogy biztonságban tudjuk szeretteinket, ezért indítottuk el az ingyenes Gondosóra-programot, amely eddig több mint 10 ezer életet mentett meg. Egyebek között ezekről is olvashatnak a Jókor magazin legújabb számában” – tette hozzá. A nyugdíjasok továbbra is számíthatnak Magyarország kormányára – mondta Nyitrai Zsolt.

A kétezer forintos nyugdíjprémium ment a levesbe

Háborús veszély miatt idén nem lesz nem lesz nyugdíjprémiumelmarad a nyugdíjasok jutalma. Az idén 2,5 százalékos, jövőre pedig 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel számol a kormány – közölte Varga Mihály korábban a kormányinfón. A pénzügyminiszter szerint nyugdíjprémium terén világos szabályok vannak: ha 2,5 százalék lesz a növekedés – amire számítanak – akkor idén nem lesz, mert azt csak 3,5 százalék fölött fizetnek – írja az RTL.

Maximum kétezer forint lehetett volna a nyugdíjprémium idén. Ezt a nyugdíjguru.hu számolta ki, miután 3,6 százalékos GDP-növekedéssel kalkulált a kormány. A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa szerint egyetlen vacsorára kijött volna a jutalomból, ha a várt ütemben bővült volna a gazdaság.

„A 3,6 és a 3,5 különbözete 0,1. Ezzel kell megszorozni a november nyugdíj egynegyedét, de legfeljebb 20 ezer forintot. Ha 20 ezer forintot megszorzunk egytizeddel, akkor 2 ezer forintos összegről beszélünk. Ez lenne nyugdíjprémium maximuma”  – magyarázta Farkas András, a Nyugdíjguru vezető elemzője az rtl.hu beszámolója szerint.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)

Karsai Dániel már minden pillanatban segítségre szorul, mozgásképtelen, már enni és inni sem tud. A volt alkotmányjogász mindent elrendezett maga körül, már csak arra koncentrál, hogy minél értelmesebben töltse el a hátralévő idejét.