Régi rendszerváltás
„1918. október 31-én kezdődik a modern magyar történelem.” Végleg múlt lett monarchiástól mindaz, ami korábban császári és királyi volt. A háború négy éve belekerült tíz-húszmillió hősi halottba (attól függ, hogyan számolunk), négy birodalomba, harminc esztendő nemzeti jövedelmébe, másfél millió meg nem született gyerekbe, kilencvenezer hadirokkantba, a nemzeti illúziók elvesztésébe. Tisza István államférfi a halála előtti éjszakán a Király utcán Várnai Zseni háborúellenes versét saját kezűleg tépkedte le a falakról. A délután még a Himnuszt éneklő katonák éjfélre fosztogatóvá vedlettek. A háború Európa öngyilkosságát jelentette.
A bő gigájú lakosság a század elején háromszor annyit ivott el, füstölt el, mint amennyit kormánya fegyverre költött. A háború aztán mindent elemésztett. Az emberhúst is. Akadtak olyan hadosztályok, ahol a katonák átlagos testsúlya nem érte el az ötven kilót! Tessék ezt értelmezni a közelharc helyzeteire.
A hazaözönlő katonák a háború brutális mintáit hozták. Ezzel nem bírt a pacifista kormányzati naivizmus. Szinte mindenki magalázó helyzetekbe került. Az alsópapság „papi tanácsot” hozott létre, hogy harcoljanak a nősülésért és gyerekeik családi pótlékáért. A hústalan napok nélkülözését nem tudta megízesíteni a Területvédő Liga, az Ébredő Magyarok jelentkezése. Számosan jutottak oda, hogy „a parlamenti kreténizmus helyett jöjjön hát a proletárdiktatúra”. A bolsevik Vöröshadsereg a keleti határunktól mindössze kétszáz kilométerre volt…
A forradalmi felbuzdulás a kontinensen is groteszk helyzeteket hozott. Karl Liebknecht belefeküdt az elpucolt Vilmos császár még langyos ágyába, ott horkolta végig az első győztes éjszakát.
Kitűnő könyv!
(Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság. Az 1918-as összeomlás és forradalom története. Jaffa Kiadó.) / Erdélyi S. Gábor
