Maskarákban

A világ első szuperhatalmát Rómának hívták. Delelőjén ötvenmilliónyian tartoztak alája, szabadok és rabszolgák vegyesen. Fővárosában már az időszámítás előtti hatodik században millióan éltek emeletes házakban is. Ezt az óriásbirodalmat mintegy kétszáz profi csúcshivatalnok igazgatta, olykor félmilliós hadsereg védte.

Történelme a mitologikus ősködbe vész. Romulust és Remust, a jó családból való alapítókat (apjuk: Mars) kitették a folyópartra egy kosárban (mint Mózest), de jött egy anyafarkas, és szoptatta őket. Más mondák szerint az égő Trójából menekült Aeneas hozta létre az urbst, amelyben mindenki jövevény volt. Betelepülő.

Az előkelő családoknak is megvolt a származástörténetük. Julius Caesar szerint őse Venus volt. Akadt, aki egyenesen a krétai Minótaurosz testvérével azonosította büszkén felmenőit. Könnyed volt az átjárás az emberi és az isteni világ közt. Vespasianus utolsó szavai szerint: „oh jaj, azt hiszem isten lesz belőlem”. (Ha csak úgy nem…) Egyes császárok szemrebbenés nélkül hivatkoztak arra, hogy ők egy isten fiai. Gyakran be is öltöztek például Apolló maskarájába.

Az ezeréves történet mellékszereplői is külön kötetekre érdemesek: Augustus császár, a lemetszett fejű Cicero, a szép emlékű Kleopátra, a zsarnokölő Brutus, aki korábban uzsorás volt, Hannibál, az Alpok ambiciózus megmászója és a többiek.

A rómaiak nem hittek a „tiszta fiatalokban”. Bizonyos tisztségek korhatárosak voltak. A consulsághoz például betöltött 42 év kellett, a questorsághoz minimum 30. A szenátor elnevezésben a „senex” (idős, érett) szótő lapult.

Az idevalósiak voltak a világon a leggazdagabbak és leginkább világlátottak. A „római polgár vagyok” belépőt jelentett szinte bárhova.

(Mary Beard: S.P.Q.R. Az ókori Róma története. Fordította: Barabás József. Kossuth Kiadó.) / Erdélyi S. Gábor