Madonna mia

Vannak prózai szakmák. Egy földmérő munkája például aligha tekinthető különösebben regényesnek. Talán az egyetlen ilyen foglalkozású személy, akiből szépirodalmi hős lett, az „K., a földmérő”, Franz Kafka A kastélyában. Ebben a regényben az író „realisztikus elemeket ötvözött abszurddal”.

A szóban forgó olasz film hőse kissé frusztrált nő, 36 éves, egy neveletlen leánygyermek egyedülálló anyja, szerényen él, munkáját megbecsüli, rá is van szorulva. Társas kapcsolatai kiürültek. A városka határában valami gyanúsan titkolt népszórakoztató intézmény épül. A megbízást azért kapja éppen hősünk, mert a beruházók úgy gondolják, nem fog okoskodni, ha felmerül valami probléma. És felmerül, persze.

A terepen Lucia észleli, hogy mellé telepedett egy ismeretlen nő, szokatlan ruhában, kék fátyollal a fején, és idegen nyelven szólt hozzá. Lucia felismeri, hogy alighanem menekülttel van dolga. Ám nincs nála pénz, hogy kisegítse, noha szíve szerint megtenné.

Este a lakásában ott találja az asszonyt. A jövevény azt mondja: ő a Madonna. És azt szeretné, ha a délelőtt megdolgozott telken neki templomot építenének. Ne csodálkozzék ezen Lucia, mondja Mária, megesett már hasonló nemegyszer.

A látomás azonban nem oly szelíd, mint más jelenésekben. A szűz nem idegenkedik akaratának erőszakos érvényesítésétől sem. Mi, nézők azonban már azt is tudjuk, hogy az építkezés mögött egy nagy korrupciós ügy van. (Kafka mellé belép Móricz Zsigmond is a Rokonokkal.) A nem mindenki által látott kísértet miatt bolonddá nyilvánítanák Luciát, akitől így a lányát is elvehetnék.

Nincs megoldás. Legalábbis e groteszk történetben. A film végén csak metafizikai feloldást találunk: az ég, a fény, a víz ragyogása kárpótol bennünket a hivatali sötétség után.

(A Lucia látomásai című olasz filmet rendezte: Gianni Zanasi. Vígjátékként hirdetik.) / Bölcs István