Belepi a futó por

Méltóságteljes, öneszmélő, romantikus tizenkilencedik századunkban is meg-megjelent a fiatal művészek szertelensége, zabolátlansága. A nyelvújító Helmeczy így provokálja Bajzát a regényben:

– Van egy jó hírem, meg egy rossz. Kazinczy meghalt.

– És mi a rossz hír? – értetlenkedik a megszólított, aki persze nagyon is tudja…

Az író szerzőnknél sosem csak krónikás, hanem maga is benne fürdik, tapicskol a korban, az eseményekben, az élményekben. Nem távoli tanú, hanem közeli (néha kaján) résztvevője a „jól szervezett fesztelenségeknek”.

Számon tartja, hogy Vörösmarty Horác nevű kutyájának lába jambikus lejtésű (elöl rövid, hátul hosszú), hogy az eb jó ízlést mutat, amikor szétrágja Ponori Thewrewk verseit, akár írhatna is bírálatot az Aurórában. Meghallja a Szózat motívumát, amikor a megtelt postakocsi mellett Deák Ferenc arról értesíti a költőt: itt „nincs számodra hely”. Horvát István („kinek főfoglalkozása a sértettség volt”) azt terjesztette, hogy mi vagyunk a legősibb ősök: Ádám és Éva magyarul tereferélt a paradicsomban. (Széchenyi futóbolondnak tartotta a délibábos nacionalizmus e korai ágensét, ki különben Szendrey Júlia második apósa volt.)

Jelesek csapata sürgött-forgott az alakuló tudós társaság körül. (Talán éppen mostanában hasznos erre emlékezni!) Ha csak a klasszikus költőket vesszük is (Berzsenyi, Kölcsey, Vörösmarty), ha a szervezőket (Döbrentei, Toldy titoknokok), a csatolt szellemi előkelőségeket (Széchenyi, Deák, Liszt). Persze a legjobb társaságot is megzavarhatja a vetélkedés, a hiúság. A politika. Vegyük árulkodónak: a szerző szerint Döbrentei azt álmodja, hogy Árkádiában sétál, kezében lant, homlokán borostyán, s a nyomában sompolygó Bajza hiába próbálja megoldani mozgásban lévő saruját, nem sikerül neki. (Freud tudna ezzel mit kezdeni!)

(Jolsvai András: Nincsen számodra hely. Fekete Sas Kiadó.) / Erdélyi S. Gábor