Az emberpápa

A hit, remény, szeretet hármasa természetesen simul bele egy szentbeszédbe, egyházi történetbe. Az viszont, hogy e film végén Krisztus földi helytartója a humorérzék fontosságáról is szól – bizony meglepi a konvenciókba bűnösen beleragadt embert.

Pedig Ferenc pápa felkészít bennünket ezekre a váratlanságokra, amikor szóvá teszi a nem hagyományosan egyházi, klerikus témákat is, mint amilyen a környezetszennyezés, az ökológiai lejtő, a túlfogyasztás, az előítéletesség, a migráció és más, nagyon is evilági, gyarlóságainkhoz köthető jelenséget.

Szociálisan is igen bő marokkal mér Ferenc, a pápa. Elítéli a vallási türelmetlenséget, nem helyesli a nők szerepének leértékelését, a melegek elítélését, az emberi jogok bármiféle megsértését. Nagyon fontosnak tartja a családot. Gyógyítónak a mosolyt. Elzárkózik a térítés szerepétől, ezzel egyben megkérdőjelezve a vallásháborúk értelmét is. Megkerülhetetlen gátat akar állítani az egyházi pedofília elé. És a politikában is hivatott módon vesz részt, akár a jeruzsálemi Jad Vasem Múzeumban látjuk, akár az Egyesült Államok protokolljában, vagy amikor természeti katasztrófák áldozatait vigasztalja.

Ferenc, aki az Assisibe való szenttől választotta nevét, nem híve a fényűzésnek, a selyemreverendák és aranykeresztek luxusának. Bíborosai előtt beszél a szerény egyházról, a vállalt szegénységről. A főpapok arcán közömbösség vagy épp rejtett kritika. Derűs csak a pápáé, akiben láthatóan fundamentális tulajdonság az őszinteség.

Nagyszerű lelki vezető, főpap, példakép. Művelt és mosolygós, arra akar rábírni bennünket, hogy hidakat építsünk, ne falakat. Bárcsak megértenénk!

(A Ferenc pápa – Egy hiteles ember című dokumentumfilmet Wim Wenders készítette.) / Bölcs István