A Kodak és ők

Egy lány és két kérő: mindannyian az irodalom rabjai és művelői. Az udvarlók egyike gazdag, és nősülni akar. A másik nem gazdag, és nem akar nősülni. Hogy az ég le nem szakad a meglepetéstől: a lány családja a gazdagot választja. Aztán persze a menyecske balkézről, kárpótlásképpen a szegényebbet is megkeríti. A férfinak ugyanis van még valamije. Egy Kodak masinája. Forgatja is vitézül.

Például minden nőről, akivel dolga volt, fényképes minősítést vezet (regiszterária), osztályozza őket pro memoria. És láthatóan szebb a bajsza, mint a marha férjnek (Karinthy). A többszörös Marie nagyon élvezi is a házibarát kegyeit. Ebben az sem zavarja, hogy a szerető még garszon életében hozott egy csengettyűs mellű berber szépséget Algírból, aki maga is szereti, ha szeretik. Nincs is ebben hiba.

Aztán, persze, ahogy ez lenni szokott: sok minden kiderül. A megcsalt férj úgy szenved és hallgatózik a falnál (ki s be), mint a mesteremberek jelenetében, a szentivánéjiben Pyramus és Thisbe. („Oh, hát adj egy csókot ezen a rossz falon! – De nem éri ajkad’, csak a meszet nyalom.”) Ám a szerelem nagy dolog, minden megindokolható vele, és mindennek az ellenkezője is. Megszületik hát egy kisbaba a nagy zűrzavarban, aki a házibarát-fotográfus-költő nevét kapja (Pierre). Hogy miért épp? Lehet tippelni.

Megpróbálja a múlt századvég útkereséseit és érzelmi zavarát megmutatni a film, de ehelyett inkább csak széthulló és lopott pillanatokat kapunk különböző csupaszságokról, diszharmóniákról, zavarokról. Feltételezzük: őszinte és merész filmet tervezett forgatni az elsőfilmes rendezőnő, s talán maga annak is érezte. Ebben azonban nem tudjuk követni. Nincs kopottabb a tegnapi modernségnél, bátortalanabb a tegnapi bátorságnál. Ez a meztelen igazság. A legmeztelenebb.

(A Pajzán kíváncsiság című, nem éppen sikerült francia filmet Lou Jeunet rendezte.) / Bölcs István