A Szerencsejáték Zrt. havonta közel kétmilliárdot fizet ki a játékosoknak

 980 milliárd forint volt a  Szerencsejáték Zrt. tavalyi árbevétele.

2024. május 28., 13:49

Szerző:

„2022-höz képest 19,1 százalékos növekedéssel 980 milliárd forint volt a tavalyi árbevételünk, és az előzetes számaink alapján azt kell mondanom, hogy az idei első negyedévünk is remekül alakult, jelenleg éves szinten – 2023 azonos időszakához képest – 17 százalékkal tudtunk növekedni. A tavalyi év egy másik fontos mérőszáma a tiszta játékbevételünk, ami 14 százalékkal 276 milliárd forintra nőtt. Az árbevétel és a tiszta játékbevétel közötti rész az az összeg, ami mind a játékosoknál marad. Ez az árbevételünk 72 százaléka volt tavaly, ami azt jelenti, hogy naponta 2 milliárd forinthoz közeli összeget fizetünk ki a játékosainknak” – ismertette a Szerencsejáték Zrt. eredményeit a Portfoliónak adott interjúban Mager Andrea elnök-vezérigazgató.

A sportfogadások egyre népszerűbbek: „Az elmúlt 10 évben a sportfogadásból származó bevétel részaránya 30 százalékról megemelkedett közel 60 százalékra. A célunk, hogy nagyjából ez az arány stabilizálódjon. Fontos ugyanis a társaság stabil jövedelemtermelő képessége szempontjából, hogy a számsorsjátékok és a kaparós sorsjegyek részaránya ne csökkenjen. Ezt viszont fenntartani csakis masszív termékfejlesztéssel lehet, illetve nem szabad eltagadni, hogy segít az is, ha a szerencse mellénk áll, a főnyeremény halmozódása ugyanis meghatározó tényező a számsorsjátékok bevételei tekintetében.”

Ha nő a főnyeremény, nő a játékkedv

„Egymilliárd forintos jackpotnál még nem látunk növekvő játékkedvet. Egy- és hárommilliárd között már megjelennek azok a játékosok, akik esetleg több mezőt váltanak ki, 3 milliárd forintos jackpot felett pedig megfigyelhető egy lélektani hatás, ilyenkor már nemcsak több mezőt játszanak játékosaink, hanem jelentősen bővül a számuk is. 4 milliárd forint körül pedig már megjelennek a szerencsejáték-vadászok, például az ukrán–román–szerb határon a turisták” – részletezte az elérhető főnyeremény nagyságának hatásait az elnök-vezérigazgató.

A nagy nyereményhalmozódáson nagyot nyert az állami szerencsejáték-vállalat: míg 2022-ben nem volt extrém főnyeremény-halmozódás, az elmúlt időszakot több is jellemezte. 2023-ban áprilisban húztak ki egy kiemelkedő jackpotot, ez 4,57 milliárd volt, ezt követően nagyon hamar elindult egy újabb halmozódás, aminek a végeredménye, hogy 2024 februárjában, 29 hét halmozódás után megérkezett minden idők legmagasabb ötöslottó-jackpotja. Ez több mint 6 és fél milliárd forint volt, de a halmozódási hatás már 2023-ban elkezdődött. Összességében ezek miatt egy hatalmas erejű halmozódás jellemezte a tavalyi évet.

Nyílik a jövő lottózója

„Újítás lesz 2024-ben, hogy a megjelenésünkben is próbálunk változtatni. Ennek egyik eleme az, hogy hamarosan megnyílik egy új típusú üzletünk a MOM Parkban, ez lesz a jövő lottózója.

Próbálunk, a trendeket követve újat hozni a megszokott értékesítési modellhez képest, hiszen a fizikai hálózat továbbra is meghatározó és fontos számunkra. Kiemelt partnerünk a Magyar Posta, itt is egy új megoldással készülünk, 20 úgynevezett postalottózót nyitunk 2025 év végéig, az elsőt Nyíregyházán már megnyitottuk. A Mol-lal való együttműködésünket is fejlesztjük, szerencsejáték-sarkokat tervezünk kialakítani egyes benzinkutakon. Eközben a digitális fejlesztéseinket sem hanyagolhatjuk el, ezek nagyságrendekkel fognak növekedni 2024-ben és 2025-ben is.

Részeredmények már 2024-ben is várhatóak: a mobil applikációnkat és a hűségprogramunkat illetően. Hosszú távú célunk, hogy a Szerencsejáték Zrt. partnerei, beszállítói jellemzően hazai vállalkozások közül kerüljenek ki” – mondta a lapnak az elnök-vezérigazgató.

(Fotó: Michal Fludra/NurPhoto/AFP)