Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.

2012. március 5., 19:41

Egyre világosabban látszik, hogy Orbánék kettős játékot játszanak az EU-val és az IMF-fel: miközben azt hangoztatják, hogy igyekeznek megfelelni a megfogalmazott elvárásoknak, a hiteltárgyalások előfeltételéül szabott témákban nemigen törekszenek gyors megállapodásra. Inkább bíznak a jó piaci hangulatban, amely azonban az időhúzó taktika láttán záros határidőn belül ellenük fordulhat.

2012. március 4., 15:41

Elmarad a BKV-sztrájk - megállapodás született péntek délután a közlekedési cég, és a szakszervezetek között. A BKV szerint a megállapodás biztosítja a cég dolgozóinak alapvető bérjellegű juttatásait. Egy, a BKV-nál dolgozó kétgyermekes anyuka egyébként reggel éhségsztrájkot kezdett a cég székháza előtt. Az utóbbi hónapok elvonásai ugyanis 25 ezer forintot vettek ki a zsebéből.

2012. március 4., 08:27

Csaba László: Hitelmegállapodás nélkül is javulhat a megítélésünk - Csaba László szerint ha javulnak Magyarország piaci finanszírozásának feltételei, nem lenne tragédia, ha a kormány nem állapodna meg az IMF-el. A közgazdász azonban ennek ellenére a megállapodás híve.

2012. március 4., 05:38

Kovács: Orbánék a fő felelősök, hogy idáig fajultak a dolgok - Szinte kizárt, hogy Magyarország elérje, hogy az uniós pénzügyminiszterek tanácsa ne fogadja el a Bizottság ajánlását a kohéziós pénzek befagyasztásáról.

2012. március 3., 19:08

Hiányosak a hazai gazdaságot védő jogszabályok, így semmi sem akadályozza meg, hogy az itt elért eredményt a vállalkozások magyarországi adóztatás nélkül kivigyék az országból, jelentős adóbevételtől megfosztva a hazai költségvetést – véli Erdődi Zoltán, a Konto Roll Management Kft. adószakértője. Gyakoriak az ellentmondások a joganyagban, így a UPC például 1 milliárd forinttal csökkenthette fizetendő áfáját, holott egy nemzetközi egyezményünk kizárná ennek lehetőségét.

2012. március 3., 12:05

Az adóhivatal idei ellenőrzési irányelve szerint idén fokozottabb ellenőrzésre számíthatnak a magán fogorvosi rendelők. A cégadatbázis szerint a revizorok több mint 2500 vállalkozás közül választhatnak, melyek fele veszteséges papíron. A nyereséges fogászatok túlnyomó részének 2 millió forint alatti az éves profitja.

2012. március 3., 09:42

Félreérthetetlenül átalakul a cégvilág a válság és a jogszabályi változások hatására. Ha a tendenciák nem változnak, 2012-ben akár 30 százalékot is meghaladó mértékben nőhet a felszámolások száma Magyarországon a múlt évhez képest. Az Opten adatai szerint a felszámolások és végelszámolások ütemének gyors növekedése mellett lecsengett az év végi cégalapítási láz, amiről így bebizonyosodott, hogy a bejegyzés szigorítására adott válasz volt.

2012. március 3., 09:18

Az Európai Bizottság javaslata szerint 495 millió euró kohéziós támogatást vonnának el Magyarországtól, mert elmulasztotta deficitcsökkentési kötelezettségeit. Csaba László közgazdász nem hiszi, hogy erre sor kerül, a lépést meg jogszerűtlennek tartja. De azt is hangsúlyozza, hogy ezt az üzenetet komolyan kell venni. HERSKOVITS ESZTER interjúja.

2012. március 3., 06:01

Felszámolási eljárást indított a bíróság a Magyar-Amerikai Geotermia Kft. ellen – tudta meg a Gazdaság.hu üzleti hírügynökség. Az amerikai tőkével megsegített molos társaság nagy tervekkel indult, de mégsem sikerült tető alá hozni geotermiás erőművet.

2012. március 2., 22:30

Illegálisnak nevezte Orbán Viktor a kohéziós támogatások befagyasztására tett brüsszeli javaslatot. A 168 óra stúdiójában Kasza László és Nagy Csaba.

2012. március 2., 20:28

Három hónap leforgása alatt az Európai Unió gyökeresen módosította a térség gazdasági kilátásaira vonatkozó előrejelzését. Éspedig nem fel-, hanem lefelé. Novemberben még arról szólt az Európai Bizottság prognózisa, hogy 0,8 százalékos növekedés várható, azaz lábalunk kifelé a recesszióból; február végére már arról, hogy az unió egészében stagnálás, az euróövezetben viszont 0,3 százalékos visszaesés várható. Természetesen a görögök az „éllovasok” a maguk 4 százalékot is meghaladó, de a londoni The Economist becslése szerint 7 százalékos GDP-zsugorodásával. ACZÉL ENDRE írása.

2012. március 2., 14:30

A CBA egyes tulajdonosai annak érdekében hoztak létre külföldön cégeket, hogy az ország határain túlra is eljussanak a magyar termékek - reagált Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője a Népszabadság pénteki számában megjelentekre. A lap szerint megszaporodtak a magyar CBA üzletlánc vezetőségéhez köthető vállalkozásokban a külföldi cégek, amelyeknek legnagyobb előnyük az adóoptimalizálás.

2012. március 2., 12:06

Prőhle Gergely államtitkár bírálta az EU-Bizottságot a jobboldali nemzeti kormánnyal szembeni szigorú eljárása miatt. „Érthetetlen, hogy miért minket kaptak el elsőnek” – mondja Prőhle Margaretha Kopeningnak adott interjúban, amelyet a Kurier a brüsszeli EU csúcs előtt hozott le. A megjelent interjút a bevezetővel együtt teljes terjedelemben közöljük.