A nyugdíjasok jelentős összegeket takaríthatnak meg, ha figyelnek a banki költségekre.
Az átutalás pénzbe kerül, azonban ezzel a trükkel kikerülheti a tranzakciós illetéket.
Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak. A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.
Egyre több magyar dönt az euróalapú megtakarítás mellett, de nem minden devizaszámla olcsó, és nem mindegy, mikor váltunk pénzt.
A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint rövid időn belül akár 50 forinttal is emelkedhet az üzemanyagok ára Magyarországon.
2012. március 8., 09:11
A kormány több ponton tervezi módosítani a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt; erről Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter levélben tájékoztatta Mario Draghi-t, az Európai Központi Bank elnökét.
2012. március 8., 08:59
A Borsod megyei bíróság elrendelte a Monoki Kastélyszálló Kft. felszámolását. Ez annak a Szepessy Zsoltnak a kastélyszállós cége, aki korábban monoki polgármesterként közmunkához kötötte a szociális segélyt. A cég százmillió forint feletti adótartozást hagyott hátra, akárcsak egy korábban szintén Szepessy érdekeltségébe tartozó, szintén felszámolt cég. A volt polgármestert az ingatlanok csábították Monokra.
2012. március 8., 08:00
Kompromisszumot kötött a kormány a Bankszövetséggel az árfolyamrögzítés feltételeiről – értesült az Index. Úgy tudják, az egyezségre a Bankszövetség az esti órákban bólintott rá, a törvényt az új feltételek átvezetése után a parlament rövid időn belül elfogadhatja.
2012. március 8., 06:52
Több tízezer ember bukja az ingyenutazást - A tömegközlekedésben egyre-másra szűnnek meg a jogszabályokban biztosított kiváltságok.
2012. március 8., 05:26
Állami garanciát kap a BKV - Az InfoRádió értesülése szerint vállalja a bankgaranciát az állam a BKV-val kapcsolatos hitelek átütemezésére. Ez mintegy 40 milliárd forint lejáró tartozást érint. Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója holnapra ígért részletes tájékoztatást az ügyben.
2012. március 7., 19:41
Felszámolják a borok forgalmazásával foglalkozó, milliárdos árbevételű, korábban a Lidlnek is beszállító imrehegyi Domro Borgazdaság Kft.-t, amelynek raktárában tavaly az élelmiszerbiztonsági hatóság százezer ismeretlen eredetű palackra bukkant.
2012. március 7., 17:50
Az idei és jövő évi hiánycél tartása érdekében további költségvetési korrekcióra szólítja fel Brüsszel a magyar kormányt a túlzott deficit eljárás keretében, ami egyértelmű jele annak, hogy az uniós szakértők nem bíznak a büdzsé számainak teljesíthetőségében. Orbán szerint a baj az, hogy másképpen számolunk.
2012. március 7., 08:47
Mai árfolyam-előrejelzés a Forex Szignáltól.
2012. március 7., 05:32
Az elmúlt években nem indult annyi felszámolási eljárás őrző védő cégek ellen, mint tavaly. Összesen 472 társaság ellen kezdeményeztek felszámolást, s alig valamivel kevesebb vállalkozásnál határozták el a végelszámolást. Miközben a piacon működő cégek árbevétele megduplázódott az elmúlt öt évben, eredményük kevesebb, mint felére apadt.
2012. március 6., 20:01
A kormány lakossági adósmentési kísérletei jócskán megtépázták a gazdasági válságban főbűnösnek kikiáltott bankszektort. Az árfolyamgáttal azonban valamelyest fellélegezhetnek a banki szféra szereplői, akik szerint az új konstrukció is arra bizonyság: a kormány belátta, hogy teljesen leáll a gazdaság, ha tovább terhelik a pénzintézeteket. Az eddigi próbálkozásokat és azok hatásait Herskovits Eszter foglalta össze.
2012. március 6., 19:39
A BKV fizetésképtelensége az államcsődig is elvezethet - mondta a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Dorner Lajos emlékeztetett: március 19-ig van idejük a döntéshozóknak dűlőre jutni a bankokkal, akkor jár le az első olyan hitelcsomag, amelyet már nem tudnak kifizetni.
2012. március 6., 18:45
Nicolas Sarkozy, a francia államfő a második mandátumára pályázik. Április 22-én lesz az elnökválasztás első fordulója, ám ő máris javában kampányol. THOMAS SCHREIBER írása Párizsból.
2012. március 6., 18:13
Nem erősítette meg az Európai Bizottság szóvivője az MTI megkeresésére kedden, hogy az európai uniós végrehajtó testület bírsággal fenyegetőzne a fővárosi Budapest Szíve projekt egyik közbeszerzési eljárásával kapcsolatban felmerült kifogások miatt.
2012. március 6., 16:52
Az LMP-s Schiffer András nyilvános vitára hívja az állambiztonsági akták nyilvánossága ügyében a Fidesz frakcióvezetőjét - írta az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében az ellenzéki párt sajtóosztálya.
2012. március 6., 09:35
Baden-Württemberg miniszterelnöke meghívta Orbán Viktort, ám az eredetileg február végére tervezett látogatásnak még nincs kitűzött időpontja. Az ok: a tartomány zöldpárti kormányfője és szociáldemokrata Európa-ügyi minisztere jelezték, bár Orbánt szívesen látják, a találkozón a magyarországi sajtószabadságról és az ellenzék jogainak korlátozásáról is beszélni kívánnak.
2012. március 6., 08:26
Mai árfolyam-előrejelzés a Forex Szignáltól.
2012. március 6., 07:56
Sikeres lehet-e a referendum? A 168 Óra stúdiójában Buják Attila, Jolsvai András, Krug Emília és Lampé Ágnes.
2012. március 5., 21:15
Oroszországban házi őrizetbe vették a Malév egykori igazgatósági elnökét pénteken, akit kedden 5 millió rubel óvadék ellenében ideiglenesen szabadlábra helyeznek - számolt be hétfőn az ITAR-TASZSZ.