Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.

2012. március 9., 14:44

A tavalyi évhez hasonlóan idén is nettó ötvenmillió forint körül lesz a március 15-i állami rendezvények költségeinek végösszege - mondta Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, ahol ismertette a nemzeti ünnep programjait.

2012. március 9., 13:12

A vállalkozások támogatását és a munkahelyteremtést nevezte az ország sikeressége zálogának Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Orosházán, egy üzemcsarnok átadásán.

2012. március 9., 09:55

Chistian Wulff német államelnököt visszavonulása alkalmából csütörtökön katonai pompával búcsúztatták berlini székhelye, a Bellevue palota előtt. Az ilyenkor szokásos ünnepségről azonban – szokatlan módon – távol maradtak mind Wulff hivatali elődei, mint egy sor vezető német politikus és az eseményt több száz tüntető zavarta. Az ok: a közvélemény többsége indokolatlannak tartja, hogy az elnököt ünnepélyesen búcsúztassák, amikor gazdag üzletemberekhez fűződő vitatott kapcsolatai miatt lemondásra kényszerült és ügyészségi nyomozás is folyik ellene. A 370 meghívottból ezért csak 200-an mentek el a búcsúztatóra. Hasonlóan sokan vitatják, jár-e Wulffnak 600, hivatalban töltött napja után élete végéig igen jelentős tiszteletdíj, személyzet és szolgálati autó.

2012. március 9., 07:37

Egy százalékponttal, 38 százalékra nőtt a GDP-arányos adóelvonás Magyarországon 2010-hez képest, „ennél többet adóban már nem lehet elvonni” – mondta Balog Ádám az Adó Szaklap márciusi számában.

2012. március 9., 06:57

Az OTP csoport 25,84 milliárd forintos adózott veszteséget szenvedett el tavaly a negyedik negyedévben, így a 2011. évi nettó profitja 83,6 milliárd forint lett – közölte a bank a BÉT honlapján pénteken publikált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült konszolidált gyorsjelentésében.

2012. március 8., 16:30

A 35 év alatti felnőttek 82 százaléka már vett igénybe magánorvosi szolgáltatást, a 36-45 évesek 80 százaléka pedig fizetne az MR- és CT- vizsgálatokért, ha így hamarabb jutna hozzá a vizsgálathoz. A kutatásból az is kiderül, hogy a magasabb jövedelmű, felsőfokú végzettségűek önmagukon kívül gyermeküknek vagy szüleiknek is finanszíroznák a vizsgálatokat - derül ki abból a kutatásból, amelyet a Szinapszis Kft. közreműködésével végeztek.

2012. március 8., 16:12

A pénzügyi stabilitásról és az LMP népszavazási kezdeményezéséről is tárgyalt a párt képviselővel Iryna Ivaschenko, az IMF magyarországi képviseletének vezetője.

2012. március 8., 10:58

Kikérem magamnak! – mondja ingerülten Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár, akivel eléggé éles és vitázó beszélgetést folytatott a 168 Óra. Mi arra emlékeztettük, hogy egy éve még a magyar kormány azt üzengette: nekünk se Bécs, se Moszkva, se Brüsszel ne diktáljon, kokikat és sallereket osztogattunk, büszkén jelentettük, hogy kipateroltuk az IMF-et, és ellene hangoljuk a gazdaságpolitikát. Válaszként az államtitkár megerősítette: „Most is érvényes, hogy senki ne diktáljon nekünk!” Majd arra figyelmeztette munkatársunkat: „A retorika és a valós tartalom között feszülő ellentmondások ne tévesszék meg.” A hetilap digitális változatát itt lapozhatja végig.

2012. március 8., 09:33

Kétségbeesett levelezgetésbe kezdett a kormány az Európai Bizottsággal a kötelezettségszegési eljárások miatt. A Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt ismét módosítanák - de ezúttal "az európai uniós jogszabályokkal való összhang érdekében". Az újabb törvénymódosítás esetén visszaállna a jegybank függetlensége. Orbán Viktor ismét azt is bizonygatta, hogy a hiány nem haladja meg a 3%-ot.