Reszkethetnek a fogászatok: fokozódnak az adóellenőrzések
Az adóhivatal idei ellenőrzési irányelve szerint idén fokozottabb ellenőrzésre számíthatnak a magán fogorvosi rendelők. A cégadatbázis szerint a revizorok több mint 2500 vállalkozás közül választhatnak, melyek fele veszteséges papíron. A nyereséges fogászatok túlnyomó részének 2 millió forint alatti az éves profitja.
Ma összesen 2667 olyan cég működik ma Magyarországon az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint, amely főtevékenységként fogorvosi járóbeteg ellátással foglalkozik - írja a
gazdaság.hu . A tavaly leadott beszámolók alapján mindössze mintegy 50 százalékuk, 1741 rendelő tudott nyereséget elérni 2010-ben.A profittermelő fogászatok közül mindössze két cég akadt, amelynek nyeresége meghaladta a 100 millió forintot: egy fővárosi és egy győri. Az 50 és 100 millió forint közötti nyereség is meglehetősen ritka, mindössze 7 vállalkozás került ebbe a kategóriába. Három fővárosi rendelő, továbbá két mosonmagyaróvári fogászat. Rajtuk kívül egy balatonfüredi és egy hévízi tudott bekerülni a top nyereséggel rendelkezők közé.
A 10 és 50 millió forint közötti kategóriában sincs számottevően sok cég (összesen 61 darab), 2 és 10 millió közötti nyereséget 431 vállalkozás, míg 2 millió alattit 1301 cég ért el.