Pénz, pénz, pénz
Három hónap leforgása alatt az Európai Unió gyökeresen módosította a térség gazdasági kilátásaira vonatkozó előrejelzését. Éspedig nem fel-, hanem lefelé. Novemberben még arról szólt az Európai Bizottság prognózisa, hogy 0,8 százalékos növekedés várható, azaz lábalunk kifelé a recesszióból; február végére már arról, hogy az unió egészében stagnálás, az euróövezetben viszont 0,3 százalékos visszaesés várható. Természetesen a görögök az „éllovasok” a maguk 4 százalékot is meghaladó, de a londoni The Economist becslése szerint 7 százalékos GDP-zsugorodásával. ACZÉL ENDRE írása.
Az új prognózisokról Olli Rehn pénzügyi biztos számolt be a nyilvánosságnak a múlt héten. Nem elfelejtendő, hogy ugyanő az inflációs előrejelzést is módosította, ugyancsak kedvezőtlen irányban. Magyarország számára az összképből annyi vigasz rajzolódik ki, hogy két legfontosabb gazdasági partnerünknél, Németországban és Ausztriában a 2011-es igen jó teljesítményre (3-3 százalékos gyarapodás) valami kevéske (0-0,5 százalék között) rárakódik idén is, azaz a magyar áruk és szolgáltatások iránti kereslet automatikus csökkenésével nem kell számolni, miáltal – egyébként igen jó – kereskedelmi mérlegünk romlásával se (szükségképpen).
Rehn senkit nem lepett meg azzal, hogy az euróövezet legrosszabb kilátásai a „déli országcsoporthoz” – Görögországon kívül Portugáliához (–3,3 százalék), Olaszországhoz (–1,3 százalék) és Spanyolországhoz (–1 százalék) – köthetők. Mint tudni való, ezekben az országokban elég brutális takarékossági programokat vezettek be és hajtanak végre a nem is olyan régen hivatalba lépett szakértői kormányok, illetve Spanyolországban az új, konzervatív kabinet. Pontosan követik Brüsszel intencióit, Rehn szerint nagyon helyesen, mert a strukturális átalakulásokkal kísért megszorítások visszaterelik őket a fenntartható növekedés pályájára.
Ezt a fajta, tipikusan brüsszeli gondolkodásmódot nem kevesen vitatják. A megszorításoknak ugyanis egyetlen azonnali és kézzelfogható következményük van: a közületi és egyéni kereslet (projektek, közköltekezés + fogyasztás) visszaszorulása, amiből rövid távon minden lesz, csak nem növekedés. Holott a mai, sokszor katasztrofális munkanélküliségi adatok mellett a munkahelyteremtésnek, a növekedés stimulálásának, egy adott ország versenyképessége erősítésének mindenképp elsőbbséget kéne adni. Erre alkalmas politika ma egyáltalán nincsen.
Maga az EU még mindig Görögországgal, illetve Görögországon túl az úgynevezett – a további katasztrófák elkerülését szolgáló – „pénzügyi tűzfalnak” a kiépítésével van elfoglalva, különös tekintettel arra, hogy Portugália jövőre szinte egészen biztosan bejelenti igényét egy második mentőcsomagra. Változás legfeljebb annyiban van, hogy az Európai Központi Bank (EBK), élén az új főnökkel, az olasz Mario Draghival, az amerikai jegybankhoz hasonlóan – eddigi konok, csak az inflációs szempontokat szem előtt tartó doktrinerségét feladva – „átalakult” egyfajta pénzjegynyomdává, s ha minden jól megy, február legvégéig – decembertől számítva – igen kedvező feltételek mellett csaknem ezermilliárd eurót hajlandó hitelezni a feltőkésítésre váró és áhítozó európai bankoknak. (E sorok írója nem volna meglepődve, hogy ugyane mintát követné a Magyar Nemzeti Bank is, feladva eddigi „inflációkövető szigorát”.)
Itt egy roppant szimpla összefüggésre tapintunk rá: ha könnyebbedik a banki hitelezés, azaz enyhül vagy megszűnik az, amit hitelszűkének mondunk, akkor a gazdaságok esélyhez jutnak, hogy beruházzanak, munkahelyeket teremtsenek (természetesen a munkaerőpiac német mintájú, strukturális átalakításával párban). Hozzáteszem még: változóban van a privát szféra gondolkodása is, amennyiben vállalta a görög adósság jelentős részének elengedésével és a maradék újraütemezésével járó terhek 95 százalékát. Az adósok tisztában vannak vele, hogy reformokat kell végrehajtaniuk, a hitelezők pedig, hogy segíteniük kell. Kell!
Bár, mondom egy sóhaj kíséretében, ha mindez ilyen egyszerű volna! Rendben, a görögök megkapják a 130 milliárdos második hitelkeretet, szelíd erőszakkal kiegyeztek a magánhitelezőkkel, alávetik magukat mindennek, amit az unió követel tőlük, de ettől még a helyzetük cseppet se javul. Eltékozoltak – akárcsak a portugálok – legalább két évtizedet egy egészséges gazdasági szerkezet, egy komolyan vehető versenyképesség dolgában; a bajaik nem a 2008-as világválsággal kezdődtek, hanem sokkal előbb.
Annál is nehezebb lesz előremozdulni, mivel mélységesen igaz az, hogy minden késlekedésért duplán kell fizetni. (Magyarország, figyelem!) Az igazat szólva mindazok, akik hiteleznek nekik most, a lelkük mélyén meg vannak győződve arról, hogy feneketlen hordóba öntik a pénzüket, és az a célkitűzés, hogy 2020-ra (!) a görög adósságráta a GDP 120 százalékára, elviselhető szintre esik vissza, nem fog megvalósulni.
Az írás teljes terjedelmében a 168 Óra hetilap legfrissebb számában olvasható.
