Csúnyán megdőlt a végelszámolási rekord februárban
Félreérthetetlenül átalakul a cégvilág a válság és a jogszabályi változások hatására. Ha a tendenciák nem változnak, 2012-ben akár 30 százalékot is meghaladó mértékben nőhet a felszámolások száma Magyarországon a múlt évhez képest. Az Opten adatai szerint a felszámolások és végelszámolások ütemének gyors növekedése mellett lecsengett az év végi cégalapítási láz, amiről így bebizonyosodott, hogy a bejegyzés szigorítására adott válasz volt.
Februárban 1878 céggel szemben indult felszámolási eljárás Magyarországon, ez 18,5 százalékkal több, mint 2011 azonos időszakában, és 47 százalékkal több, mint két évvel korábban volt - írja a
gazdasag.hu . Ennél is nagyobb ütemben, egy év alatt 47 százalékkal emelkedve, 3321 cégnél kezdődött végelszámolás februárban. Ez a rövid hónap ellenére történelmi csúcsnak számít, hiszen csaknem 50 százalékkal haladja meg az eddigi rekordot adó 2011 márciusi értéket, és mintegy két és félszerese a két évvel ezelőtti februári végelszámolási adatnak.„A különböző időtávokra vetített mozgóátlagokból világosan kirajzolódik, hogy a felszámolások trendjében komoly változások indultak el. A változások hatására a cégbedőlések az év végéig akár 30 százalékot meghaladó növekedést is elérhetnek" – nyilatkozta Tóth Tamás, az Opten céginformációs szolgáltató ügyvezető igazgatója. Az elmúlt 12 hónapban a végelszámolások száma 25 624 volt, ami 66 százalékkal több, mint a megelőző egy esztendőben regisztrált végelszámolások összege, a legutóbbi 12 hónap 21 300 felszámolása pedig 20 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban regisztrált szintet.
„Sajnos a cégvilág ilyen jellegű tisztulása nem tesz jót a gazdaság egészének, hiszen az adósságot hátrahagyó cégek nehéz, néha lehetetlen helyzetbe hozzák a válság miatt egyébként is gyakran az életben maradásért küzdő KKV-kat, sőt a nagyvállalatoknak is komoly károkat okoznak" – értékeli az adatokat Tóth Tamás.
Februárban egyértelműen bebizonyosodott, hogy a közzétett cégalapítások számának decemberi és januári megugrása átmeneti jelenség volt. Elsősorban a cégalapítás szigorítására reagáltak újabb és újabb cégek alapításával a vállalkozók. Decemberben és januárban havonta több mint 7000 új céget tettek közzé a cégbíróságok, februárra ez az érték 3170-re zuhant, ami 22 százalékos csökkenés tavaly februárhoz képest és ugyanilyen ütemű csökkenés 2010 februárjához képest is. „Mindenki nagy várakozással tekint a cégalapítási folyamatok szigorítására. Kérdés, sikerül-e megfékezni vagy lassítani a cégeket bedöntő vállalkozók azonnali visszatérését a magyar gazdaságba. A cégalapítás terén legalább az első félév végéig visszaesést prognosztizálunk" – mondja az Opten igazgatója.
A legyengült gazdaságban komoly segítség lehet az európai uniós pályázatok kiírása majd 30 milliárd forint támogatási értékkel, ami a kormányzati kommunikáció szerint március közepére várható. Jacsó Ferenc, az Opten pályázati üzletágának vezetője úgy véli, a piacszűkülés és a visszafogott hitelezés miatt komoly problémával küzdő vállalkozások számára felértékelődtek az EU-s források. „Mindez a pályázati adminisztrációs rendszer egyszerűsítésével együtt azt jelenti, hogy idén kiemelkedően sok pályázó cégre lehet számítani" – véli a szakember. Jacsó szerint egy tapasztalt szakmai partner segítségével gyorsan át lehet tekinteni, hogy a szükséges feltételeket teljesíteni tudja-e egy társaság, így vagy elkerülhető a felesleges munka, vagy olyan minőségi pályázat állítható össze, amivel éles versenyben is nyertessé válhatnak a cégek.